Szeretem a magvető példázatát, mert annyira pontos képei vannak. Az útszélre esett mag a keményszívű ember rajza, akiről lepereg Isten Igéje és az igehirdetés. Jézus egészen konkrétan kimondja: a keményszívű embertől a gonosz ragadja el azt, ami a szívbe van vetve. Pedig ott van a lehetőség, mert teljes genetikai programtervvel bír a mag. Lehetne belőle gabona, harmincszoros termés… de el sem kezdődik. Az Ige magjából és az életéből lehetne feltámadás, új élet, kapcsolat Istennel és kapcsolat a gyűlölt, megcsalt, vágyott embereivel, szabadság az alkoholtól, a szertől, a játéktól, az egótól… és a gonosz kiragadja a szívéből a magot. Ott van az ember páncélkemény szíve, akit nem lehet átvágni holmi vallásossággal, aki már unja és megcsömörlött az ezo-spiritől, hogy hová kell menni szívcsakrázni, meg hogyan kell táplálkozni, hogy boldog legyen. Vagy éppen a múlt rendszer keményítette vörössé és acélossá a szívét, az anyag-tan, a realitások, a tudomány és haladás vakbuzgó hite. És lepereg róla a mag. Nincs csoda. Pontos és fájdalmas. És nem értem, miért történik ez, de ez történik.

Szeretem, mert figyelmeztet is, hogy a lelkesültség mennyi ideig tart. Mert van olyan mag is, amely a köves talajra esett és indul is már a gyökér és már hajtás is van. És olyan jó látni azt, hogy amikor eltalál az Ige, látunk egy jó példát, akkor mi is indulunk vele és utána. Mert mi is szeretnénk felnőni, teremni, kiteljesedni. Ja, de ehhez áldozat is kell. Ehhez tűrni kell a nap hevét, nem csak a kellemes szellőben ingadozni az arra járók előtt. Hanem gyökerezni kéne: nem kifelé szépet mutatni, teljesítményt, magas szárat és eleven zöld hajtást villantani, hanem elmélyülni. Leásni. Valóban talajt fogni, hogy a hajszálerek egészen körbefonják a föld termőerejét. Belém gyökerezik az evangélium, talajt fog az életemben, megérinti a legmélyebb rögöket és átvág rajtuk, vagy csak kifelé mutatok szép színeket és eredményeket? Át nem formált rögök és sziklatömbök vannak az életünkben és Isten szeretetének kiérdemelhetetlen magocskája megperzselődik közöttük. Pedig volt némi földecske, de nem formálta át mélyen. Annyira pontos és annyira fáj: miért nem teszi ezt meg a mag? Miért nem fejeződik be jól az a folyamat, ami elkezdődött? És nem értem a példázatot, Jézus célját… nem hallok mást, csak libabőrös hideg farkasüvöltést.

Szeretem a magvető példázatát, mert leleplezi a szívünket: nő az a mag, van benne élet, de mennyi más is nő még azon a földön! A világ gondja és a gazdagság csábítása: mind-mind más programú növények, más haszonnal kecsegtetnek. Hány dolog nő együtt az evangéliummal, Isten kiérdemelhetetlen szeretetével együtt az én szívemben is? Amikor elhiszem, hogy szebb virága van a tövisnek, amikor engedek mást is nőni Isten Igéjével együtt, akkor alulmarad a jó mag ereje. Akkor megfojt, elnyom és leural az aggodalom, a kontroll megtartása, az anyagiak csillogó hite. Ezek mind teljes igényt tartanak a szívre, és nem finomkodnak, hanem hódítanak, irtanak mindent, ami ellenkezik velük. Pontos és borzasztóan fájó, mert eltalál, mert ismerem, mert a sajátomon kívül más életében is látom ezt a vakságot és süketséget. A kövér szív hamis szívritmusát, ami alig lüktetve is ismét a maga mérge után nyúl, és a hamis istene lábai előtt hever. Nem értem, miért történhet ez, és végleg elszomorodom. Győzött a nem értés, a süketség farkasa.

Én is felháborodott tanítvány vagyok: „Uram! Akkor miért beszélsz nekik példázatokban? Miért nem mondod el még egyértelműbben? Miért történik mindez? Nem az a cél, hogy minél többen teremjenek? Miért kell ennyi csalódás? Miért tűnik úgy, hogy hatástalan a magvetés, mert lepereg, mert nincs állhatatosság, mert minden más annyival fontosabb?”

És ezek után a magvető barázdált ujjai közül mégis gurul újabb és újabb maroknyi mag a jó földbe. Egy magból pedig lehet harminc, hatvan vagy száz. Micsoda potenciál! Egyszer utánaszámoltam: magyar viszonyokban a huszonöt-harmincszoros termés elég jó. Jézus még többet ígér: újabb magok kiáradását, az átlagtermés kétszeresével, háromszorosával. Boldog az a szem, amely ezt látja meg, boldog az a fül, amely ezt az ígéretet hallja. És most én is morfondírozhatok rajta és gondolkodhatok, hogy az én szívem kopott keménységét hogyan puhítja át a mag, hogyan töri át lelkem mélyének szikla-elakadásait, hogyan gyűri le hamis bálványhitem hazugságainak tüskés élősködőit a mennyek országának Igéje. Mert ez a csoda, hogy szór a magvető keze, még mindig, még nekem is, még az én szívembe is: és nekem is megadathat a fantasztikus csoda, amit úgy megszokunk búzatáblák mellett autózva, hogy termést hoz a föld. Hogy termékennyé lehet az én életem is! Mert a mag nem más, mint Jézus. Ézsaiással mondatta ki először Isten: nem tér vissza a nép egésze a fogságból, hanem csak a tizednek is a tizede. Sőt: ez a szelekció addig megy, míg egy hajtás lesz, és abból szent mag válik. Az az egy kicsi hajtás, ami megmaradt, amit lelegeltek, amit kivágtak, amit lekaszaboltak, keresztre püföltek, és mégis újból képes kihajtani. És most az én szívem is befogadhatja ezt a szent magot! Enyém lehet ez a csoda, hogy Isten Igéjének magja kerül az én életembe és ez teremhet. Ez a termékeny találkozás éltethet másokat is. Nem értem a magvetőt… miért csinálja ezt velem is… de nagyon szeretem érte!

Koncz Hunor Attila