Amit a lelkésznek is meg kell tanulnia

Csak az tud másokról gondoskodni, aki előtte saját magáról is gondoskodik – Szabó Gabriellával beszélgettünk öngondoskodásról, lelkésztovábbképzésről.

Tizennyolc református lelkész gyűlt össze a múlt héten Galyatetőn, hogy együtt töltsenek el négy napot a lelki feltöltődés reményében. A november 26–29. között megrendezett lelkésztovábbképző kurzust Spirituális öngondoskodás, avagy a lelkész is ember címmel hirdették meg. A friss élményekről és a lelkipásztorok leterheltségének kihívásairól mesélt portálunknak Szabó Gabriella, a Dunamelléki Református Egyházkerület tanulmányi titkára.

A szükségek hívták életre
A Dunamelléki Református Egyházkerületben 2006 ősze óta van szervezett lelkésztovábbképzés, amelyet az akkor megalapított Lelkésztovábbképző Intézet koordinál azóta is. „Azért van szükség lelkésztovábbképzésre, mert akik már régen jártak teológiára, egészen más módszereket és szakterületeket tanultak. De közben elszaladt az idő, és azóta a pályára került sok fiatal lelkész is, akik teljesen máshogy látják a világot” – mondta kérdésünkre Szabó Gabriella. „Olyan programsorozatot szerettünk volna összeállítani, amelyet maguk a lelkészek kérnek. Ezért három-négy évenként felmérést készítek, és az eredmények figyelembevételével rakjuk össze a következő időszak programjait” – magyarázta.


Vannak tavaszi és őszi kurzusok, vannak kihelyezettek, vannak egynaposak, de a bentlakásosok a leghatékonyabbak, mert a résztvevők otthon hagyják a gyülekezetet, a családot. „Ezért is figyelek oda arra, hogy ilyenkor tényleg azt kapják a lelkészek, amit kérnek. Sallangokból rengeteg van, azokra nincs szükség. Van egy derekas része a napnak, ami meg van határozva, hogy hány órából és kreditből áll. Vannak azonban alternatív programok; és este a borok, teák, zsíroskenyér, meg egyebek mellett sok mindenre nyílik lehetőség. Sokszor azt vettem észre, hogy annyira fáradt a csapat nagy része, hogy két nap is kell, mire kiengednek, mire képesek lesznek befogadni az elhangzottakat. Kell rá időt hagyni, hogy bemelegedjenek, hogy kijöjjenek a taposómalomból.”



A múlt heti kurzus az őszi programsorozat egyik alkalma volt. „Ezeken a többnapos továbbképzéseken mindig elvonulunk valahová: Monoszlóra, Balatonszárszóra, Galyatetőre, esetleg Mátraházára. Együtt lakunk hétfő déltől csütörtök délig, ez ad elvonulós jelleget az egésznek” – fejtette ki Szabó Gabriella. A kurzusszervező mindig az adott szakterületen jártas előadókat hív meg, akik 15-25 perces felvezetést tartanak, miután előtte felkészítették a résztvevőket arra, hogy később kis csapatokban elvonuljanak feldolgozni a hallottakat. Utána visszajönnek, és közösen zárják le az adott témát.

Segítség a segítőknek
A spirituális öngondoskodás köré csoportosuló múlt heti foglalkozások kiemelten fontosak a lelkészeknek. „Érdekes csapat gyűlt össze olyan szempontból, hogy sok fiatal férfi jött el. Az átlagéletkor negyven alatt volt. És míg a továbbképzések bizonyos kurzusain általában több a női résztvevő, itt kevesen voltak, inkább a fiúk jöttek” – mesélte a tanulmányi titkár, aki szerint lehet, hogy a családjuk vagy a feleségük küldte el a férfiakat a továbbképzésre; látván azt, hogy mekkora a stressz, ami rájuk nehezedik. „Akik eljöttek, arra voltak kíváncsiak, hogy milyen dolgokat kaphatnak tőlünk, amelyeket a gyakorlatban tudnának használni. Nem jövőre, hanem már most. Ezért volt különleges ez az alkalom.”

Karsay Eszter Klauzál téri lelkész volt a kurzus vezetője, és mellé érkeztek még egy-két napra más lelkészek is. Például Kovács Enikő egyházkerületi missziós referens; vagy Morva Ákos szigetszentmiklósi lelkész. De eljött egy masszőr és egy életmód-tanácsadó is. Utóbbi arról tartott előadást, hogy mit csináljon a hétköznapokban az ember, ha be van feszülve a gyomra a stressztől. „Ez azért volt fontos, mert annak idején arra tanítottak engem, hogy a segítő először saját magáról gondoskodjon. A segítők alapkurzusának ez az alaptétele. Mert csak akkor tud valaki másokról is gondoskodni, ha ő maga jól van.”

Szabó mindezt saját tapasztalataival is kiegészítette: „Szinte mindenhol azt látom, hogy elhanyagoljuk magunkat. Rohanunk a feladataink után, akár családban, akár gyülekezetben, munkahelyen, vagy bárhol vagyunk éppen. Gyakorlatilag csak akkor állunk meg, ha jelez a test azzal, hogy itt fáj, ott fáj, nem vagyok jól, influenzás vagyok. Emiatt a segítők alaptételét nagyon fontos megtanulni.” Ennek a tanulási folyamatnak a részeként jött létre ez a hét. „Fogjuk folytatni, mert kérték a lelkészek, hogy legyen még ilyen. Figyelmet fordítunk arra, hogy ne csak a lélekkel foglalkozzunk, de a Szentlélek templomával is, ami a test. Az embert egyszerűen nem lehet kettéválasztani.”

A lelkész is ember
„A srácok azt mondták, nekik nagyon jólesett az utolsó kör, amikor mindenkit megkértünk, hogy gondolkodjon el, min szeretne változtatni a testi-lelki jóléte érdekében. Volt, aki azt mondta, hogy eddig állandóan pittyegett a telefonja a különböző értesítések miatt, és ezt most átstrukturálja vagy kikapcsolja, mert ez is állandó megfeszített állapotot jelent. Folyamatosan készenlétben lenni nagyon-nagyon fárasztó.”

A napirendet ki szokták rakni, mindenki láthatja. Nincsenek szigorú szabályok, még sincs olyan, hogy szólongatni kellene a lelkészeket, hogy valaki nem jönne, vagy elkésne. „Nekem nagyon jó tapasztalatom van a lelkészekkel, akik idejárnak, és ez az évek során már majdnem háromszáz lelkész” – mesélte a tanulmányi titkár. „Tudják, hova jönnek. Eltávolodunk a hétköznapoktól, és egy kicsit más szférába helyezzük át a dolgokat. Szerintem azoknak a lelkészeknek, akik évtizedek óta szolgálnak hűségesen gyülekezetekben, miközben a vasárnapok és ünnepek sem jelentenek kikapcsolódást, egyszerűen jár ez a négy nap. Ez nem valami extra.”

„Ha valaki erre teszi fel az életét, az akkor is úgy dolgozik Istennek, hogy annak legyen minősége, amikor nem ül a nyakán a főnök. És itt most mindegy, hogy református szakácsnő vagy gyári munkás az illető. Nem beszélve arról, hogy sokszor nem csak azzal hirdetjük az evangéliumot, ahogyan a szószékről beszélünk, hanem azzal, ahogyan élünk. Aki állandóan halálosan fáradt, az hiába beszél” – hívta fel a figyelmet Szabó.



Lehetőségek és célkitűzések
Csak néhány önkényesen kiragadott példa – a teljesség igénye nélkül – a mostani kurzus résztvevőinek a témajavaslataira: egészségük rendbetétele; mozgás bevezetése a hétköznapokba; heti szabadnap szigorú megtartása; családdal töltött estére más gyülekezeti programot nem szervezni; lelkészkisköröket szervezni; megtartani azt a szent időt, amikor úgy olvasnak Igét és imádkoznak, hogy annak nem a gyülekezet a témája, hanem saját töltődés; megfelelő mennyiségű alvás éjszaka; ha jelez a test betegségekben, akkor pihenőidőt hagyni stb. Már ennyiből is látszik, hogy lenne miről beszélni, van mivel foglalkozni.

Szabó Gabriella úgy látja, hogy ha egy lelkész ambiciózus és tényleg szeretne az Istenhez méltó minőséget adni, akkor az mindezektől függetlenül is továbbképezné magát. Egy ilyen négynapos etap a lelkészeknek hatezer forintba kerül, plusz az utazás költségeibe. Minden egyebet az egyházkerület áll. A távlati tervek között szerepel egy egyházkerületi stratégia elfogadása is arra vonatkozóan, hogyan lehetne hatékonyabban tehermentesíteni a lelkészeket. „Addig is sokan a maguk területén próbálgatják a már bevált módszereket. A paletta elég széles, lehet választani” – biztat mindenkit Szabó Gabriella, hozzátéve: egy-egy ilyen kurzus mindenkinek óriási élmény, és különleges feltöltődési lehetőség.


Barna Bálint

Képek: Szabó Gabriella