Határaink és felelősségünk

Az ökológiai krízis egyúttal spirituális kérdés is, ezért csak az Istentől kapott mandátumunkhoz való visszatérés jelenthet rá megoldást.

Határaink és felelősségünk – egyházak, klíma, társadalom és igazságosság címmel tartott online kerekasztal-beszélgetést a Kovász Közösség Szabó B. András evangélikus lelkész (Ararát Munkacsoport), Rodics Katalin kutató-biológus (Greenpeace), Farkas István vegyészmérnök (Magyar Természetvédők Szövetsége), Domaniczky Orsolya környezetpolitikai szakértő, Kodácsy Tamás református lelkész és ökoteológus (Ökogyülekezeti Mozgalom), valamint Nagy Károly humánökológus (Karátson Gábor Kör) részvételével. A moderátor Tarcsay Tibor volt.



Változtatnunk kell!
A környezet károsítását nem lehet pontosan mérni, ezért is nehéz a probléma kommunikálása – vélte Szabó B. András. „Nem tudom mellé rakni az egységet, amely biztos mérőszáma annak, hogy ki milyen és mekkora kárt okoz. Sok mindenről azt hisszük, hogy nem okozunk vele kárt, és közben tudtunkon kívül mégis. Megfoghatatlan jelenséggel van dolgunk, ezért nehéz tetten érni benne a mi felelősségünket.” Rodics Katalin szerint sok minden azért mérhető: a klímaváltozás könnyebben megfogható, ha azt nézzük, mit tettünk a természettel. „Megfoghatatlan az a klímacél, hogy másfél fok alatt kellene tartani a globális felmelegedést. Nem lehet átváltani a hétköznapi választásoknál, hogy éppen mennyivel járultál hozzá. Ez probléma. Ezt le kellene fordítani” – mondta Kodácsy Tamás.

Farkas István szerint az egyéni hozzáállásunk mellett az egész gazdasági struktúra is meghatározó. „Túlhasználjuk a Föld erőforrásait, és a gazdasági szerkezet folyamatosan növeli az igazságtalanságot és a fogyasztást. Több dologhoz hozzá kellene nyúlni. Az egyik az erőforrások felhasználásának korlátozása egyfajta kvótarendszerel. Másrészt a globalizáció folyamatát meg kell fordítani, a helyi közösségeknek nagyobb szerepet adni, támogatni a helyi gazdaságot, felelős vállalkozásokat kialakítani, és a pénzrendszerünket is át kell alakítani.” Rodics Katalin ehhez hozzátette: a folyamat megállításához alulról jövő kezdeményezésekre van szükség, hogy kellő társadalmi nyomásgyakorlást lehessen kifejteni. „Meg kell győznünk az embereket arról, hogy az ő életükről is van szó.”

Domaniczky Orsolya azt emelte ki, mennyire elidegenedtünk a munkánktól. „A teremtésvédelmen belül is foglalkoznunk kell azzal, hogy mi az a munka, amely emberhez méltó.” Az, hogy az emberek elfelejtették a munka szépségét és örömét, abból is adódik, hogy sokszor olyan munkába vagyunk belekényszerülve, amely esetleg erkölcsileg nem vállalható – mondta Rodics Katalin. „Manapság divat lett utálni a munkát. Pedig az mindjárt minőséget is ad, ha valaki szereti a munkáját, és ezt meg kellene tanítanunk a gyerekeknek. Napjaink 8-10 órája telik el ezzel, nem mindegy tehát, hogy mivel töltjük meg. Bármilyen munka örömet szerezhet, amely erkölcsileg rendben van.”

A munka mellett a másik fókusz a piac kérdése. „Fel kell tennünk a kérdést, hogy mi a piac és hol vannak a határai. Lehetnek erkölcsi, társadalmi és esztétikai határai is. Gátat kell vetnünk annak az elvnek, hogy az iskola fő feladata a munkaerőpiacra való felkészítés. Ennél sokkal fontosabb, hogy teljes emberek legyenek, és akkor lesznek harmóniában a természettel is” – fejtette ki Domaniczky Orsolya. Rodics Katalin a piac legfőbb problémának azt látja, hogy a fogyasztó nem azt fogyasztja, amit ő szeretne, a termelő nem azt termeli, amit termelne, hanem külső folyamatok kényszerítik őket erre. „Vissza kell adni az embereknek a döntést saját termelésük és fogyasztásuk felett!”



Kulturális változásokhoz több évtizedes, akár évszázados változások is szükségesek lehetnek, de most nincs ennyi időnk. „Nagyon fontos az egyéni és közösségi példamutatás. Olyan helyi szerveződésű közösségek kellenek, amelyhez az egyének kapcsolódni tudnak, hogy párbeszédet tudjanak folytatni egymással. Aki ugyanis felelősséggel próbál élni, nem teheti meg, hogy nem próbál együttműködni másokkal. Fontos, hogy a már létrejött közösségek meg tudjanak szólítani egyéneket. Ezáltal kialakulhatna egyfajta hálózatosodás, amely katalizátora lehetne magának a változásnak. Nagyon sok kisközösség létezik már Magyarországon, viszont még nem alakult ki ez a hálózatosodás” – mondta Nagy Károly.

Domaniczky szerint is csak alulról tud elindulni valami, mert ha felülről állítjuk fel a rendszert, akkor a potyautasság problémájába ütközhetünk. „Amit az egyének ilyen-olyan megfontolásból ugyan, de megtesznek, az sokkal tartósabb lesz, mint ha kényszer hatására tennék meg.” Rodics Katalin úgy látja, sok emberben megvan a jóakarat, de meg kell mutatni nekik, merre van az előre. „Fontos, hogy ezeket a kisebb-nagyobb lépéseket örömmel tegyék meg, ne szorongásból.” Kodácsy Tamás arra hívta fel a figyelmet, hogy akkor is kooperációra kell törekednünk, ha biztosan tudjuk, hogy ebbe belebukhatunk, hiszen Jézusnak is az életével kellett fizetnie cselekvő szeretetéért.

Uralom helyett sáfárság
A változások első lépése az erkölcsünk és gondolkodásunk megváltoztatása. „Nekünk, embereknek szabad akaratunk van. Mindenképpen a saját belső hozzáállásunkat kell megváltoztatnunk, különben olyan spirálba kerülünk, amely során egyre több mindent mentesítünk az erkölcstől. Vissza kell állítani az erkölcsösséget a politikában, a gazdaságban és az egyén életében is” – mondta Farkas István. „Számomra a Hegyi beszéd az a program, amit követni kellene. Ha hiszünk ebben és elfogadjuk, akkor megszabadulunk attól a félelemtől is, amelytől a technikai tudásunkkal próbáljuk megvédeni magunkat.”

„A felhalmozás az Isten iránti bizalmatlanságból fakad, mert félünk, hogy mi lesz velünk holnap. Amikor erre ráébredünk és még változtatni is tudunk magunkon, akkor ez fantasztikus örömmel járhat. Ezért ne sanyargatásként éljük meg azt, hogy változtatnunk kell!” – biztatott Rodics. „Ferenc pápa szerint ahhoz, hogy ökológiai megtérés legyen, előbb társadalmi és erkölcsi megtérésre van szükség, ebben pedig óriási szerepe van az egyházaknak és az egyes hívőknek is. Az első lépés, hogy tanuljunk meg látni. Ezután kell választanunk, hogy merre menjünk, végül cselekednünk is kell. Szeretettel ez elérhető az embereknél, csak minél többünknek kellene ezzel foglalkoznia.”



Kodácsy kevésbé optimista: „Igazából nem tudunk jól élni a szabad akaratunkkal, mert nem vagyunk őszinték, és a környezetvédelemben is tele vagyunk hazugságokkal. Amikor másfél fokkal akarjuk csökkenteni a hőmérsékletet, akkor atomenergia segítségével a karbonlábnyomunkat időlábnyomokká alakítjuk, a biomasszával meg monokultúrákat hozunk létre, megölve a biodiverzitást. Amikor a biodiverzitást védjük, önkényesen választjuk ki a koalát meg a pandamacit, mert azok aranyosak, de nem érdekel minket, hogy többször kell használnunk az ablaktörlőt a pusztuló beporzó rovarok miatt. Minden ország azt gondolja, hogy a másiknak kellene lépnie önmaga visszafogása terén, és ez katasztrófa.”

A református lelkész úgy látja, hiába térnénk vissza az ipari forradalom előtti állapotokhoz, a mozgatórugóink változatlanok maradnának. „Az Édenkertig kellene visszamenni, mert ez alapvetően spirituális kérdés. Az volt az a pillanat, amikor szinte minden fáról ehettünk, mi mégis arról akartunk enni, amiről nem vehettünk. A vágy és a hübrisz, hogy mi megtehetjük, hogy elvesszük, ami nem a miénk, sokkal elemibb problémája az emberiségnek.” A bűneset valójában az ökológiai krízis történetének kezdete: az ember többet akart szerezni, mint ami rábízatott, és nem akart sáfárkodni. „Itt a vágyakozás korrupciójáról van szó. Megistenülési vágy él bennünk, amelynek nem tudunk gátat szabni.”

Sokan rosszul értelmezik a „töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá” bibliai parancsát, ezt a Laudato si (Áldott légy) kezdetű enciklikájában Ferenc pápa maga is kijelentette – tette hozzá. „Az uralom eredeti kifejezése itt nem leigázást jelent, hanem felelős gondoskodást, ahogyan egy pásztor vigyáz a nyájára. A teológia egyik fő tétele szerint az ember nem a teremtés koronája, hanem Éden művelője és őrzője, ezért helyezte őt oda az Úr. Ez komplex feladat, amellyel élnünk kell, nem hübrisszel, hanem felelősségteljesen.” Sáfárságra van szükségünk, olyan irányelvek felállítására, hogy megbízunk a másikban, és visszatérünk Istentől kapott mandátumunkhoz a Föld megőrzése kapcsán.

Az egyház feladata
Régóta zajlik diskurzus arról, hogy mi várható el az egyházaktól ezen a területen. „A gazdaságszervezési konkrétumok szintjén ne tőlük várjunk válaszokat, ugyanakkor nagyon fontos erkölcsi útmutatást adhatnak a korlátok tekintetében. Segíthetnek újra és újra körüljárni azt a kérdést, hogy mitől jó élni, milyen az értelmes élet, mitől vagyunk emberek. Ráirányíthatják a figyelmet arra, hogy mindez nem az önkorlátozásról szól, hanem a teljesebb életről. Segíthetnek újrafonni a szolidaritás fonalait. Meg tudják mutatni, hogyan tudunk kilépni a rendszerből és hogyan tudunk másként látni dolgokat” – mondta Domaniczky Orsolya. Rodics Katalin pedig a teremtésvédelmi szerep vállalását emelte ki.



Szabó B. András úgy látja, az egyház fő tevékenysége most arra irányul, hogy a saját fennmaradását biztosítsa, de ez radikális fordulat nélkül nem fog menni. „Az egyház nagy kérdése lesz, hogy el meri-e hagyni a biztosnak látszó, kompromisszumos talajt, ahol mindenki elfér, de ahol szépen, lassan süllyed lefelé, vagy megpróbál valahogyan kilépni ebből.” Farkas István szerint rengeteg gondolat van az egyházakban arról, hogyan lehetne a világot romboló problémákkal foglalkozni. „Nekem nagyon fontos, hogy vasárnaponta elmehetek a templomba, ott szembesülhetek önmagammal, és vannak testvéreim, akik imádkoznak értem, ha problémáim vannak. Ez fontos megtartó erő.”

„Amikor társadalmi elvárásokat támasztunk az egyház felé, akkor mellélövünk. Az egyház legfontosabb feladata az evangélium hirdetése. Ebből következik, hogy Krisztus megváltása kiterjed a környezetemre is, és a világ helyreállítása csak Krisztusban történhet meg. Ez arra motivál bennünket, hogy vegyük észre: nem egyedül vagyunk a világban, és amikor Isten előtt állunk, akkor az, amit teszünk, hatással van a felebarátainkra is” – fogalmazott Kodácsy Tamás. „Az ökológia és a diakónia összekapcsolódik, de nagyon fontos, hogy ez ne cél legyen, hanem következménye annak, hogy Krisztushoz tartozom. Ezért Krisztust kell felmutatnunk, aki eljött ebbe a teremtett világba.”


A teljes online beszélgetés visszanézhető a Kovász Közösség Facebook-eseményénél, ezen a linken.