Egyszer (igazából többször is) a Mesterrel is beszélgettünk erről. Ráadásul az örök élet kapcsán került elő, ami mégsem mindegy… Azt mondta, hogy az örök élethez már adott az út, benne van az általam is ismert legnagyobb parancsolatban. Mert egy dolgon múlik (ami érdekes mód mégsem egy, hanem három): „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.”

Na, ekkor akadt be ismét nálam a kérdés: de ki az én (fele)barátom? Merthogy szeretek én, ez nem kérdés, de mégiscsak vannak, akik a körön beljebb és akik kijjebb vannak. A barátság pedig ugyebár komoly dolog. Nem akárkinek mondod, hogy: barátom. És ha igaz a matek, akkor ez fele részben a felebarátságra is igaz.

Bevallom, örültem, hogy témánál vagyunk. Most legalább ha nem teljesen is, talán félig megérthetem, hogyan is van ez.

Elsőre szerettem volna, ha ebben a felfokozott kíváncsiságban a Mester egy kicsit mellém telepedne, és elkezdené sorolni, hogy nem emlékszel, amikor a Pista meg a Béla…, és  a Juli és a Kati…, na látod, milyen szép népes baráti társaság vesz körül, úgyhogy ne aggodalmaskodj, és ne, ne engedd, hogy a csalódások, az időnként még mindig megsajduló fájó múltbeli törések elvegyék a kedved és a bátorságod ettől az egész történettől. Mert azért vannak a jóbarátok – és még a félig barátok is –, hogy a rég elvesztett álmot visszahozzák néked majd egy szép napon… Natehát idézhette volna a jól ismert dalszöveget is, de nem, a Mester nem ezt tette. Helyette egy történetbe kezdett. Nem is akármilyenbe. Egy bonyodalommal kezdődőbe. Pedig a barátságokban legalább az elején van egy kis felhőtlen felszabadultság. Na de itt nem. Egyből a gond.

Merthogy egy ember életének egy szakaszán nagy bajba került. Sőt, még annál is nagyobba, úgyhogy ott gubbasztott kifosztottan, már teljesen befordulva. Amolyan depisen, teljesen megtörve és magába roskadva, tehetetlenül. De azért mégsem teljesen elhagyatva, mert tartozott valami közösséghez, még lelkésze is volt. De annak annyi dolga volt – hittanórák, pályázatok, templomépítés, protokollalkalmak –, hogy egyszerűen nem jutott el hozzá. De nem baj, mert még kegyes, istenfélő gyülekezeti tagok is voltak, de azok meg siettek az imaközösségre, meg a szombati játszóházra szolgálni, sőt, épp egy fesztiválra barkácsoltak valami interaktív pihenőhelyet, így sajnos nekik sem volt idejük.

Helyettük a Jóska ült le mellé. Tudod, az a köpcös, az a mindig vidám, onnan, a szőlőhegyről. Mellé ült, kezébe nyomott egy pohárral a tavalyról féltve őrzött borából, és azt mondta: na, mondjad, barátom! Nincs olyan dolog, amit ez a két pohár meg ne hallgatna. Itt mindent ki lehet mondani.

Később pedig Sári néni nézett be néhány kocka meggyes sütivel, hogy csak ennyit ért el az alsó ágakról, de még van egy csomó, és majd ha hétvégén lejönnek az unokái, felszalajtja őket a fára, és akkor még lekvárt is rak el. Abból is hoz, télire az nagyon jól fog esni vajaskenyérrel. De az is nagyon jó lenne, ha nem gubbasztana itt egyedül, hanem ő is átjönne vasárnap a nagycsaládhoz, mert gyümölcslevest főz, meg a kakast csinálja meg pörköltnek, legalább a városi gyüttmentek is örülnek – kacag fel hangosan –, hogy  nem kukorékol olyan korán, amikor ők épp pihenik a hómofiszt.

Erzsi, a postás ki is rángatta otthonról, mert a harmadik szomszédnál bajt sejtett, napok óta nem ürítik a postát, a mai már be se fér, és mi van, ha segítségre van szükségük. S lám, az emberünk erre mégiscsak felkászálódott (hiába, az a bor és az a meggyessüti megtette hatását), és elindult megnézni, hogy mégis, segíthet-e. Érdekes mód ez végül nemcsak Erzsinek, no meg a harmadik szomszédnak esett jól, hanem mindenki sokkal jobban lett.

Hallgattam. Vártam, hova is kerekedik ki a történet. De a Mester csak annyit kérdett: ki volt ennek az embernek a felebarátja?

Meglepett a kérdés. Mintha az én barátaimtól indultunk volna ki. Egyszerre meg ennek az embernek a felebarátját számolgatjuk?!

Aztán egy régi bonyodalom jutott eszembe. Egy Jeruzsálem és Jerikó között bajba jutottról, akin egy irgalmas samaritánus segített: „amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta, odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Azután feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és gondját viselte. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked.”

Ezen töprengve hallom a Mester szelíden nekem intézett kérdését: te kinek vagy a (fele)barátja?

Addigra már az utolsó korty kávé is elfogyott a kedvenc kékcirádás kávéscsészémből. Épp a pohár alján megülő tejhabot kanalazom. A velem lengedező hintaágy is szép lassan megáll – még az is gondolkodóba esett a tiszafa árnyékában.

Felkászálódok. Lábamra csatolom a pántos szandálomat. Felkapom a mellettem heverő oldaltáskám: mobil, kulcs, pénztárca, igazolványok. Igen, minden megvan.

Jaj! A bort és az olajat szinte elfelejtettem! El ne maradjon!

„Ekkor felállt egy törvénytudó, hogy megkísértse őt, és ezt kérdezte: Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Ő pedig ezt mondta neki: Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod? Ő pedig így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” Jézus ezt mondta neki: Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz. Ő viszont igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: De ki a felebarátom? Válaszul Jézus ezt mondta neki: Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé, de amikor meglátta, elkerülte. Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, de amikor meglátta, ő is elkerülte. Egy arra utazó samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta, odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Azután feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és gondját viselte. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek? Ő így felelt: Az, aki irgalmas volt hozzá. Jézus erre ezt mondta neki: Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!” Lukács evangéliuma 10,25-37

Szabóné László Lilla