Egy könyvet vigyek magammal? Befér majd az úszógumi mellé, meg a kismotor alá? Mert ezek a dolgok nem csak helyet foglalnak, de időt is kérnek. És ez jó. Mert mindegy, hogy mire is, csak másra koncentrálok, mint eddig tettem: csak a betűk táncára, vagy a gyerekek játékára és boldog kéréseire.Tetőcsomagtartó, kismaci, pótkerék, strandlepedő, készpénz, napszemüveg. Minden megvan? Bezártad a házad? És te magad nyitott vagy a másra?

Lelkész szabadságon… ez is nehéz műfaj: mindenki, aki igyekszik felelősen dolgozni, küzd a feladatok letételével, legyen az buszsofőr, szakács, könyvelő vagy lelkész. Professzió ez is, a szó nemes értelmében. Lehet a lelkész egyáltalán szabadságon? Távol? Elérhetetlenül? Mással és teljesen másban? Lehetek Isten nélkül szabadságon? Ez a bűn egyik legpontosabb definíciója és hazugsága: „Isten nélkül, szabadon”. Szó sincs róla, hogy a szabadságom Isten nélkül telne… hiszen Ő minden lélegzetem, legyen az sóhaj vagy nevetés. De hogyan léphetek ki a megszokottból a szabadság kikoldult pár napjára? Mi kell hozzá? Átadni a közösség vezetését másnak, kiszervezni a temetéseket más kollégáknak, letenni a személyes kapcsolatokat, azok terhét vagy éppen örömét egy-két hétre. Ki kit fog otthon felhívni, ha nincs otthon a tiszteletes úr. Előre elutalni a határidős számlákat, embert keresni és kérni a hónapok óta várt villanyszerelő fogadására. Letenni a gyülekezetet más kezébe. Letenni megint: az Isten kezébe.

Ahogyan nézem a balatoni tanúhegyeket, gondolatban visszatérek az irodámba, az elvarratlan emberi kapcsolatokhoz, a megakadt tanítványi beszélgetésekhez, a le nem törölt könnyekhez, a le nem leplezett hazugságokhoz és szépen elkendőzött bűnökhöz. Hogyan lesz belőlünk tanú? Akiket Isten Szele formál, koptat, élesít, emel ki a környezetéből? Amin épülhet szigligeti vár, hogy világítson a magyar tengeren! Mit csinálok rosszul? Túl durván nevezem néven a széles út bűneit? Túl erősen kaparom meg bálványaink málló aranyát a műanyag hazugságainkon? Lennék inkább megalkuvó, mézes szájú, aki nem lapozza fel a szószéken a prófétai ítéleteket? Miért nem lesz tanú az, akinek tanúskodom az Isten Fiáról? Pedig én úgy élveztem és csodáltam, hogy milyen tisztán szólal meg közöttünk az Úr az Igéje által? Mindenki süket? Mindenki vak? Csak én vagyok itt illéskedő hangulatban? Nem! Ők a hibások, ők nem hisznek, Ők nem ismerik az Urat… pedig én elmondtam nekik. Én jó tanúhegy vagyok. Igen, én jó vagyok!

Vagy én vagyok a rossz tanú mégis? Aki belelépek Isten fényébe, de másra már csak árnyékot vetek? Szentségtelen napfogyatkozás a szolgálatom? Keserű ítélet dohog bennem, mellyel a magam iparkodását és munkáját mentegem. Mert igazából én mondtam rossz szavakat, mert igazából a magam lelkéből hoztam elő balgaságot az Isten bölcsessége helyett. Mert én vagyok hiteltelen, aki hirdeti az Igét, meg is él belőle… de nem élek általa? Van kibeszélhetetlen örömöm a Krisztusban, nekem is? Nem falat kenyerem és reménységem, hogy még nekem is oltalmam és kegyelmes Atyám az Isten? Fáj más fásultsága, fáj az Ige elutasítása… de mi van, ha én magamnak is az evangélium igaz szavára van szükségem, ami édesebb a méznél, a csurgatott méznél is? Az én Uram makacs szerelme, ami nem szünetel, ami „nem megy szabadságra”, hanem hűséges.

És mint balatoni napfelkelte, beleragyog Isten szeretete a szívembe és elmémbe: valójában a lelkész folyton szabadságon van! A lelkész mindig szabad, mert szól, munkál, beszél, lót-fut, hibázik, könnyezik, ég a szíve, tanúskodik, jól-rosszul, de valójában Isten az, aki folyton munkálkodik. A világ teremtése előtt kiválasztott, és azokat el is fogja hívni. Nem én hívok, hanem az Ő kegyelme ellenállhatatlan. Nem én hívok új életre másokat, hanem Ő szül újjá! Nem az ember dicsősége a megtérők imádsága, hanem Isten irgalmának kibeszélhetetlen eldadogása csak. Amikor dolgozom is szabadságon vagyok: mert Ő munkálkodik, Ő hat, Ő hív, Ő keményít meg egyeseket és Ő tör össze hatalmasakat. Ő az Úr, én pedig szabad vagyok! Szabad vagyok a munkám eredményétől, vagy eredménytelenségétől, az emberektől és a magam büszkeségétől is. Ő a Szabadító, Aki most is szüntelenül élő és ható: az Ő választottainak az élete pedig örök nyaralás. Lelkész szabadságon!