Milyen lesz a családi karácsony?

Szentestére feloldják a kijárási korlátozást, legfeljebb tíz felnőtt és a hozzájuk tartozó 14 éven aluli gyerekek találkozhatnak. De hogyan tehetjük a biztonság megőrzésével gazdaggá az ünnepet? Családanyák osztották meg velünk ötleteiket.

„Mivel az egész család átesett a vírusfertőzésen, a karácsony nálunk kicsit szabadabban telhet. Édesanyám is túlvan a betegségen, így ő, aki egyedül él, velünk ünnepelhet, sőt, bátyámék is, mert már ők is a kór túloldalán vannak. Ezzel együtt a közös, késő estébe nyúló baráti és nagycsaládi látogatások, vendégjárások elmaradnak” – mondta el érdeklődésünkre Szabóné László Lilla teológiai tanár, aki férjével három gyermeket nevel.

Az út végén bensőséges az ünnep
„Egyik oldalon igyekszünk ráhangolni a szívünk, már előre ízlelgetjük, keresgetjük, hogy mi mindent nyit meg ez az új helyzet, hogyan akar az ünnepben közel jövő Isten megajándékozni most minket. A csend, az üresség, a hiány elsőre frusztráló, dühítő, feszültséget kelt, ami romboló erővé válhat bennünk, körülöttünk. De ugyanez a csend, üresség és hiány a várakozás és befogadás Istennek ajánlott tere lehet, és még a feszültség, frusztráltság sem kell hogy kimaradjon, Istennél annak is helye lehet” – sorolta.

Az ünnepre már adventben elkezdtek hangolódni. „A napi adventi batyuk egy-egy mostani időre szabott angyali küldetést is rejtettek. Olyan kis könnyen elvégezhető feladatok ezek, amelyek egymás felé vagy a ránk bízottak felé fordítanak. Csak néhány példa: Hívd fel a Nagypapát! Küldj levelet egy barátodnak! Mesélj el valami izgalmas dolgot magadról a Nagymamának! Tedd valamivel különlegessé a családi vacsorát! Ossz meg egy nemrég olvasott verset! Szerezz örömet a kutyának! Reméljük, ezek az egyszerű, titokban elvégzendő feladatok érzékenyebbé tesznek arra, ami a mienk, és felkészítenek erre a csendesebb, bensőségesebb karácsonyra.”

Távoli énekszóval átadott ajándék
Sokat ötleteltek azon is, hogyan ünnepeljék a rendhagyó karácsonyt magukban, és miként ajándékozzák meg azokat, akiket most nem látogathatnak meg otthonaikban. „Családon belül, a barátoknak és a nagycsaládnak egyaránt olyan ajándékokkal készülünk, amelyek a bekuckózást gazdagíthatják. Már gyűjtögetik az angyalok az elmúlt évek csak digitálisan fellelhető, jól sikerült fényképeit, mert előhívás után a fa alá rejtve most tényleg lesz ideje a családnak mindegyik felett örömködni, hogy Emlékszel?!, vagy épp megrökönyödni, hogy Jajj, ne, Anya, ez a kép nagyon béna rólam...! Mindenesetre reméljük, most majd szépen albumba is kerülnek. De újonnan felfedezett, kifejezetten az adott családnak talált társasjátékkal is készülünk, vagy épp a családunk által írt, illusztrált, készített, egyelőre szupertitkos alkotással, ami beosztható az ünnepi időre, és épp kitart a téli vakációban.”

A korábbi években az ajándékaikat igyekeztek már előre elküldeni a fa alá a családoknak – árulja el. „Az összegyülekezéskor már csak a közös ünnepre, éneklésre, csillagszórózásra, ebédre, vacsorára vagy sütizésre koncentráltunk. Az idén úgy döntöttünk, a két ünnep között kerekedünk fel, és a kapuban, bejárati ajtóban megejtett kántálás közben adnánk át az ajándékainkat, és egyúttal járulnánk hozzá valami általunk készített elemózsiával a kiscsaládos ünneplésekhez. Ebben az akcióban ráadásul az idén már tinédzser gyermekeink is részt vesznek. Előzetes egyezségünk szerint mindenki választ egy fogást az ünnepi időre, amit el is készít. Hiszen az idén annyi mindenre lesz időnk! Végül is, nem is olyan rossz ez a bezártság, ha itthon kinyílik a tér és az idő. Ez az imádságunk, ez a vágyunk. Így imádkozunk mások ünnepéért is!

Kevesebb fogás, forralt borozás a kertben
„Mi idén is meglátogatjuk a szüleimet és férjem édesanyját karácsonykor a gyerekekkel. Most viszont rövidebb lesz az együtt ünneplés, és nem is lesz akkora eszem-iszom, mint a korábbi években volt. Hetekkel ezelőtt Anyukám már latolgatta, vajon lehet-e majd karácsonykor együtt ünnepelnünk, beleértve a húgaim családjait is, mennyi nyersanyagot szerezzen be a karácsonyi vacsora elkészítéséhez. Én a minimálváltozatot, a hidegkonyhai irányt javasoltam, amire szívem szerint már a korábbi években is átállhatunk volna, hiszen szentestére és a karácsonyi ebédre otthon is mindig sütök-főzök” – mondta érdeklődésünkre Simonffy Krisztina, a Pozsonyi úti református gyülekezet tagja.

A könnyen és gyorsan kezelhető ételadagokat és a rövid étkezést a járványügyi szakemberek is javasolják. Van, aki azonban a biztosra megy, és az uzsonnát is a szabadban költi el. „Egyik kedves kolléganőm mesélte, hogy a férje családjával a karácsonyi összejövetelt a család vidéki házának kertjében fogják tartani. Így az idősebb családtagokkal, akiket a tavaszi elszigeteltség lelkileg nagyon megviselt, együtt tudnak ünnepelni. Úgy tervezik, hogy majd tüzet raknak, teát és forralt bort iszogatva a szabad ég alatt fogják az ünnepi alkalmat megtartani.”

Még ha nem tökéletes is…
Sokan online kapcsolódnak majd be a közös családi karácsonyba, de a művészettörténész szerint a kapcsolatteremtéshez hozzáad, ha valami kézzel fogható, eleve kézzel készített dologgal fejezzük ki a szeretetünket. „Én például elhatároztam, hogy annak, akivel nem tudok személyesen találkozni, rendes képeslapot fogok küldeni, nem csak emailt – remélem, ebből még jobban érzi, mennyire hiányzik.”

Ahol gyermek van a családban, ott a karácsony varázsa talán még inkább felértékelődhet – persze, a szülőkre is több hárul, hiszen nekik kell gondoskodniuk a kreatív megoldásokról. „A gyerekeknél az iskolai és gyülekezeti alkalmak hiánya azt eredményezte, hogy az otthoni, családi advent vasárnapi áhítatok ünnepélyes megtartása és átélése még fontosabb lett számukra. A koszorú beszerzésére is már jó előre kezdtek el figyelmeztetni. Vasárnap este a két kisebb mindig türelmetlenül hívott be a szobába – ne vacakoljak már annyit a konyhában –, hogy a gyertyákat meggyújtva együtt énekeljük az adventi dalokat. Korábban ez a lelkesültség nem volt tapasztalható náluk. Lett volna lehetőség vasárnapi iskolára, de az online verzió nem köti le őket, annál inkább az élő családi áhítat.”

A hagyományok egy része a járvány ellenére is megtartható, sőt, közös programmá válhat annak elkészítése is, amit korábban nem volt időnk kipróbálni vagy a boltban vettünk meg. „Jóleső élményt jelentett az újonnan felfedezett karácsonyi kórusművek hallgatása közben mézeskalácsot sütni, díszíteni a gyerekekkel. Volt nagy zsizsgés, meg persze sírás is, amikor valami nem úgy sikeredett, ahogy szerették volna. De a fokozott várakozás időszakában mindig heves érzelmek törnek föl belőlük, aztán szépen letisztul minden. Én is igyekszem elfogadni a magunk tökéletlenségét és hálát adni azokért a ’mézeskalácsokért’ az életben, amelyek szépre és jóra sikerülnek.”