Művészet, amely felemel

A tizennyolcadik alkalommal megrendezett Református Zenei Fesztivál programkínálatának és fellépőinek sokszínűségében is egyházunk sokszínűségét mutatta fel.

2023. május 26. és 28. között három napon át öt helyszínen – a Bakáts téren, a Ráday Házban, az egykori ADNA Kávézóban, a Kálvin Kamara Kertben, a Kálvin téri és a Nagyvárad téri református templomokban – hatvan programmal várta résztvevőit a Református Zenei Fesztivál, amely idén töltötte be „nagykorúságát”, azaz a tizennyolcadik életévét. A kulturális és missziós célokat is maga elé tűző rendezvény egyszerre volt hagyományőrző és megújuló, a minden korábbinál változatosabb programkínálattal pedig azokat is megcélozták, akik még nem találtak utat egyházunkhoz.

„A kultúra összekötő kapocs lehet, ráadásul, ha Isten Igéjéből táplálkozik, akkor kapcsolatot teremthet olyanokkal is, akik korábban nem kötődtek hozzánk” – fogalmazta ezt meg Zila Gábor, a fesztivált szervező Református Közéleti és Kulturális Alapítvány (RKK) ügyvezetője. Hozzátette: ez nemcsak az előadók kiválasztásánál volt fontos, hanem a tartalmi elemekben is megmutatkozott. A pénteki nyitónap a szervezők megfogalmazása szerint „vonulásos, áldott, táncolós, fergeteges” volt.
 


„Igyekeztük a sokszínűséget megfogni, hisz mindannyian sokszínűek vagyunk, és természetesen ez igaz a református egyház híveire, tagjaira, követőire is” – nyilatkozta Tóth Endre, a fesztivál művészeti vezetője. Szavait alátámasztotta a szombati fellépők névsora: Tárkány, Sebő, Tabáni, Tázló, Szent Efrém és még sokan mások, mintegy tucatnyian. 

Tárkány-Kovács Bálint, a Tárkány Művek előadója úgy fogalmazott: a művészet hozzásegíti az embert ahhoz, hogy kilépjen a hétköznapokból, lélekben felemelkedjen, és az anyagi-testi dolgok fölé lásson. Erre emel fel minket a művészet.
 



Az ihlet nem magától értetődő dolog – hívta fel a figyelmet Eredics Gábor, a Vujicsics Együttes tagja, aki szerint, ha materialista alapon állunk hozzá az alkotáshoz, akkor valamit kifelejtünk, valami olyasmit, amely a szakrális művészetben jelen van.

A fesztivál az utolsó napon, pünkösdvasárnap többek között Magyar Örökség díjas előadásokkal és egy csodálatos zárókoncerttel végződött.
Szávay László, a fesztivál operatív vezetője elmondta: egy-egy együttes hatására nagyon sok olyan látogatójuk is volt, akik korábban sohasem jártak református rendezvényen.
 



Videók: Református Közéleti és Kulturális Alapítvány
Kép: Sebestyén László/reformatus.hu