SzabadON

Alig egy hónap múlva kezdetét veszi a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó, amelynek idei témája a szabadság.

Több mint száz programmal várja a fiatalokat a Kárpát-medence legnagyobb református fesztiválja július végén, Debrecenben. A koronavírus-járvány kitörése most óta először találkozhat nagy létszámban a református fiatalság. A Csillagpont idei témája azonban nem csak ezért a szabadság – hangzott el a találkozót megelőző mai, budapesti sajtótájékoztatón.

„Minden házon van legalább egy ajtó. A református egyházon a fiatalok felé nyitott ajtó a Csillagpont, ami azt üzeni nekünk: az egyház vár benneteket. De a Csillagpont az egyházon belül lévőknek is fontos, hiszen aki részt vesz a találkozón, átélheti, hogy sokan vagyunk és jó együtt lenni. Egy-egy gyülekezetben talán csak négy-öt fiatal van, itt pedig több ezer.
Óriási ereje van annak a felismerésnek, hogy ugyanaz a hit éltet bennünket. A célunk az, hogy ne legyen olyan fiatal Magyarországon, aki ne hallott volna arról, hogy Krisztus adja az igazi belső szabadságot. Erről a fiataloknak, a fiatalok nyelvén fogunk beszélni a Csillagponton, de több is történik majd: át lehet élni, hogy a keresztyénség, ezen belül a reformátusság nem elvont tanítás, hanem életforma, amelyben boldogan, felszabadultan, derűsen lehet együtt lenni” – mondta érdeklődésünkre Balog Zoltán dunamelléki püspök, a református Zsinat lelkészi elnöke.

Az egyházvezető hangsúlyozta: az ifjúsági találkozón nem a szabadosságot, hanem a belülről jövő szabadságot ünneplik majd, amely kifejti hatását a világra. Majd hozzátette: a résztvevők egyharmada az országhatárokon kívülről érkezik, a külhoni magyarokat és más nemzetek szülötteit idén is szívesen látják. A részvétel azonban egyelőre minden résztvevő számára regisztrációhoz és védettségi igazolványhoz kötött – a 18 év alattiak esetében elegendő, ha a felnőtt kísérő rendelkezik az irattal. „A Csillagpont egyházi rendezvény. Ha elérjük az 5,5 millió beoltottat, amikor a kormány is új szabályokat fog hozni, akkor el fogjuk törölni ezt a kitételt, ám ez esetben is arra biztatom a 12 éven felüli fiatalokat, hogy ha tehetik, oltassák be magukat saját maguk és környezetük védelme érdekében.”

A szervezők emellett figyelnek arra is, hogy biztosítsák a korábbinál szigorúbb higiéniai feltételeket: megnövelik a vizes blokkok számát, kézfertőtlenítő állomásokat helyeznek ki, és amelyik programot csak lehet, szabadtéren tartják. A biztonságos lebonyolítást csaknem félezer önkéntes segíti. Ők a korábbinál is nagyobb létszámban és gyorsasággal jelentkeztek – árulta el Prikryl Edina, a Csillagpont koordinátora. A lelkigondozók munkacsoportja különösen is eltökélt, hogy segítse a fiatalokat annak felfedezésében, hogyan élhetik meg a belső szabadságot a külső korlátozások közepette – fogalmazott. A szabadság üzenetét azonban nem a járványhelyzet ihlette, hiszen az jóval korábban körvonalazódott a szervezőcsapat beszélgetéseiben és a Csillagpont Band szerezte dalban is, amely a találkozó hivatalos dala lett – árulta el. Azt pedig, hogy a találkozó témája még a nagy bezárkózás előtt kiformálódott, Isten munkájának tulajdonítja. „Az elmúlt másfél év még inkább elmélyítette az igényt a találkozók iránt, különösen a fiatalokban, akiknek rendkívül nehéz lehetett ennyi időn át nélkülözni a kortársaikkal való személyes kapcsolódást.”

A tizedik Csillagpont helyszíne 2021. július 27. és 31. között (keddtől szombatig) ismét a Debreceni Egyetem Böszörményi úti, Agrártudományi campusa lesz. A találkozó főelőadásait Thoma László református lelkész tartja majd, az előadók között lesz Tapolyai Emőke klinikai szakpszichológus, aki a félelemről és a magányról, és Szikszai Szabolcs blogger is, aki a szabadságról beszél majd. Pszichológiai témájú előadásokkal, érzékenyítő játékokkal, sportprogramokkal egyaránt készülnek a szervezők. Emellett szó lesz a korosztályt foglalkoztató más kérdésekről is: párkeresésről, pályaválasztásról vagy éppen a klímaszorongásról. A résztvevők számos sportprogram közül is választhatnak, megismerkedhetnek a különböző missziós ágazatokkal, és idén először dönthetnek arról, hogy a főelőadásokat követően kiscsoportos beszélgetésben vagy egyéni imasétán dolgozzák-e fel a hallottakat. Az esti kikapcsolódást a magyar könnyűzenei élet meghatározó szereplői biztosítják, a Csillagpont színpadára áll a Kowalsky meg a Vega, az Irie Maffia, az Aurevoir és Pintér Béla is.

Az alkoholmentes bulik a fellépő zenekarok számára is rendkívüli élményt jelentenek – tette hozzá a rendezvény koordinátora. A sajtótájékoztatón Pintér Béla dalszerző, énekes adott ízelítőt a fesztiválon elhangzó dalokból.
Az előadóművész érdeklődésünkre elmondta: nemcsak a színpadi fellépéseken, hanem egész életével szeretne rámutatni arra, akiben hisz. „A Csillagponton is szeretnék a dalok között néhány gondolatot megosztani, és már jóval a koncert kezdete előtt szeretnék ott lenni, beszélgetni a fiatalokkal. A példa előttem Jézus, aki ma is elvegyülne a fiatalok között.” Arról, hogy mit osztana meg velük a saját maga által megtapasztalt szabadságról, az énekes azt mondta: „Aki egyszer már volt rabságban, az tudja valójában élvezni a szabadságot. Én is rab voltam, de Krisztus megszabadított. A szabadság tehát nem automatikus dolog. Érzem, honnan jöttem és mivé váltam azáltal, hogy Jézus azt mondta: nyitva van az ajtó, kimehetsz a cellából.” A szabadságot ezért is lehet értékelni – fűzte hozzá. „Az elmúlt bő egy évben megtapasztalhattuk, hogy az ember terveit, álmait egy másodperc alatt keresztülhúzhatja valami, sőt, van, hogy a túlélésre kell játszani. A legfontosabb tanulság az volt nekem ebben, hogy Isten minden körülmények között Isten. Ahogy egy földműveléssel foglalkozó ismerősöm említette: a természet ugyanúgy élte az életét, miközben minden állt. Virágba borultak a fák, eljött a gyümölcstermés ideje. Az Isten is valahogy így van: a szeretetét nem állította takarékra, a kegyelmét nem köti védettségi igazolványhoz. A körülményektől függetlenül jöhetünk hozzá, Ő ugyanaz marad, a tőle kapott belső szabadság pedig kiegyensúlyozottá tesz.”

A Csillagpontról itt tudhatnak meg többet. A találkozóra regisztrálni ugyanitt lehet.

Képek: Füle Tamás

Csillagpont 2021. sajtótájékoztató