Minél jobban várakozunk valamire, annál fontosabbá válik maga a várakozás mind az egyén, mind a közösség számára. Minden várakozás más és más: egyrészt attól függően, mire várunk, másrészt attól függően, hogyan töltjük el ezt az időszakot. Várakozásaink valahol mégis egyformák, mert várakozni életre szóló létállapot. Amikor azt éljük meg, ahogyan mulandóságunk az örökkévalóság után vágyakozik, abban az érzésben minden várakozásunk összeér, eggyé válik és egyetemessé. Az advent és a húsvét előtti nagyböjt például szép párost alkotnak egymással: két ünnepváró, ünnepet előkészítő időszak, saját hagyományokkal, eltérő és mégis hasonló szereppel. Összeköti őket a várakozás gondolata.

Úgy döntöttem, ez a párosítás lesz vezérfonalam a böjt során. Összeírtam magamnak néhány adventhez és a húsvét előtti nagyböjthöz kapcsolódó fogalmat, és párba állítottam őket. Mindegyik fogalompár a várakozás egy-egy aspektusát járja körül, egyszerre kétféle arcát is megmutatva a várakozásnak. Az élet azonban idővel közbeszólt. Most, a járvány miatt bevezetett vészhelyzet árnyékában a böjti várakozás átértékelődött. Immáron nemcsak az ünnepre várunk, de a rendkívüli állapotok végére is. Ez azonban nem ok arra, hogy a böjtöm negatív felhangot kapjon. Helyette arra ügyelek, hogy a helyzet kettősége csak jobban elmélyítse várakozásomat. Ezért újragondoltam a korábbi vezérfonalamat:

Magányban és közösségben
Míg az adventet közösségben, családdal és gyülekezettel töltjük leginkább, a nagyböjt inkább az elvonulásról, a befele figyelésről, a magányos elmélyülésről szól. Mindkettő azt a célt szolgálja, hogy Istenhez közelebb kerüljünk, a lelkünk készen álljon az ünnepekre, de mivel eltérő ünnepekről van szó, az Istenre figyelés is más jelleget kíván. Lehet persze böjti közösséget megélni a gyülekezetben, családban, de ez nem ugyanaz, mint amikor adventkor közös várakozással telik a karácsonyig tartó idő. Ahogyan imádkozni is kétféleképpen szoktunk, egyedül és közösségben, úgy az ünnepre készülésnek is kétféle útja lehet. Megvan az ideje a társas együttlétnek, és megvan az ideje a félrehúzódásnak is.

De milyen módjai vannak a közösségi várakozásnak most, hogy otthonlétre kényszerülünk? Ha nem egyedül vagyunk otthon, könnyebb helyzetünk van. A közös böjti étkezés például lehetőséget ad arra, hogy megemlékezzünk, beszélgessünk, imádkozzunk az asztalnál. Emellett lelki elmélyülést segítő közös programokat szervezhetünk a négy falon belül. Ha azonban magányosan kell töltenünk ezt az időszakot, fennáll a veszélye annak, hogy elcsöndesedésünk Isten felé fordulás helyett befelé fordulássá válik. Tartsunk telefonos és online kapcsolatot szeretteinkkel, ismerőseinkkel, gyülekezetünkkel! Ez segíthet abban, hogy átéljük a sorsközösséget, és egymásra találjunk a kegyesség megélésében.



Csend és énekszó
Adventkor általában még azok is szoktak énekelni, akik csak megszokásból ülnek le az adventi koszorú köré. Nagyböjt idején azonban ének és hangosság helyett inkább az elcsendesülést választjuk, a némán megfogalmazódó imákat. Vannak, persze, református böjti énekeink, de ezeket csak a templomban vesszük elő, nem épültek bele az otthoni böjti hagyományba. Érdekes módon az adventi gyakorlatba sokkal könnyebben átszivárog az elcsendesülés, mint fordítva. Ennek kialakulásában az is közrejátszhat, hogy a télhez jobban illik a csend, mint a hangos énekszó. Helyes dolog megtartani a böjt csendjét. De olykor az ének, a zene közelebb hozhat Istenhez, segít elmélyülni, visszatalálni magunkhoz.

Akár a református énekeinkről van szó, akár más, a lelkiségünk megélését elősegítő zeneműről, hallgassuk, énekeljük, játsszuk őket, ha csak tehetjük! Egyrészt a böjt a bűnbánatról szól, ennek során felszínre törhet a belső vívódás az óemberünk és a Krisztusban újjászületett énünk között. Számos vers, dal, zeneszám fogalmazza ezt meg, így ezek segítségével könnyebben ki tudjuk fejezni a bennünk dúló harcokat is. Másrészt az idei böjt a járvány kapcsán szembesít félelmeinkkel, aggodalmainkkal is. Az imádság mellett az éneklés is erőt adhat, megnyugtathat, megtisztíthat, elcsendesíthet, újjászülhet. Merjük énekkel az Úr elé tárni helyzetünket: kéréssel, bűnbánattal, de örömmel és hálával is!

Lemondások és ajándékok
Az adventi időszakban általában sok csokit eszünk. Adunk és kapunk, megjutalmazzuk és megajándékozzuk egymást, hogy kifejezzük emberszeretetünket. A nagyböjtben inkább istenszeretetünkre igyekszünk koncentrálni, ezért megvonunk magunktól mindent, amely erről elterelhetné a figyelmünket. Általában a csokit és a húst. Azonban a böjtnek is részei lehetnek az ajándékok: lelki értelemben véve. A böjt nem önmagáért van, hanem az emberekért. Nem szegényebbé, kevesebbé, hanem gazdagabbá, többé kell tennie minket is és a körülöttünk lévőket is. Mi vagyunk a föld sója és a világ világossága, és ez nem rejthető véka alá böjt idején sem. Otthoni bezárkózásunk, csendességünk idején is küldetésünk van.

Olaszországban az emberek kivonulnak az erkélyekre, hogy énekeljenek, táncoljanak, biztassák egymást, tapssal mondjanak köszönetet az egészségügyi dolgozóknak. Itthon is elindult a közösségi szolidaritás: online csoportok segítik a távoktatást, a gyerekfelügyeletet, a bevásárlást, a meseolvasást, de a hitgyakorlás és a kegyesség formáit is. Csoki helyett arról mondjunk le, ami a sóvá válásunk útjába állhat, és tegyünk meg mindent azért, hogy továbbra is betöltsük az Úrtól kapott missziónkat! Ne rejtsük véka alá a fényünket a világtól való elvonulásra hivatkozva! Nyissuk meg magunkat Isten felé, hogy a tőle kapottak kiáradjanak másokra! Fogadjuk örömmel, ha kapunk, és adjunk jó szívvel másoknak!



Múlt és jövő
Karácsony és húsvét egyszerre emlékünnep és az eljövendő előképe, múlt és jövő. De a kettő között ott van a jelen – és a jelen a várakozásé. Ez sokszor nehéz, főleg a mostanihoz hasonló rendkívüli helyzetben, ezért túl akarunk esni rajta, célba akarunk érni. Érthető és elfogadható. A böjt várakozása ezzel ellentétben nem leküzdendő akadály és nem is az eljövendő jutalmunk ára. Megszentelt idő, amely újjászül, és lélekben közelebb hozza a feltámadás ígéretét. Ahogy advent boldog várakozását megéljük, úgy a böjtét is érdemes. Ha érzelmi távolságot tartunk tőle, akkor puszta megemlékezéssé vagy a jövő utáni bizonytalan vágyódásunkká válhat. Az adventből ebből a szempontból is tanulhatunk.

Éljük meg tudatosan a pillanatot! Érezzük át, hogy nemcsak a múlt és a jövő számít, hanem a jelenünk is! Ehhez olykor szembe kell néznünk a jelen félelmeivel is, de ugyanígy az örömeit is átélhetjük. Vegyük észre a lehetőségeket, amelyeket bezártságunk ad nekünk, és tanuljunk magunkról új dolgokat! A próbatételekkel járó időszak elől nem lehet elbújni, de a nehézségek ne takarják el szemünk elől mindazokat a felismeréseket és csodákat, amelyekben részünk van! Írjuk le magunknak ezeket, hogy ne merüljenek feledésbe, és gondolkodjunk el a tanulságokon! Adjunk hálát az Úrnak mindazért, amit adott nekünk, mindazért, amit előkészített számunkra, és azért is, hogy mindezt most élhetjük meg!

Közeledés és eltávolodás
Karácsonyra várva általában kinyílunk a világ felé, hogy jobban megközelíthetőbbek legyünk szeretteink számára, míg a nagyböjtkor elzárjuk magunkat a világ ingereitől, hogy ne terelődjön el a figyelmünk az imádságról. Adventben arra várunk, hogy Isten közelebb kerüljön hozzánk, megérkezzen közénk, nagyböjtben pedig mi szeretnénk közelebb kerülni Istenhez. A találkozásért, persze, ennél jóval többet is tehetnénk, ha adventkor nem passzívan várnánk Isten közeledésére, nagyböjtkor pedig felismernénk, hogy soha ilyen közel nem jött el még hozzánk Isten országa. Mitől zárjuk el magunkat? És mi az, ami felé nyitunk? Ez a szelektálás is legyen részévé a tavaszi nagytakarításnak!

Ha bűnös óemberünktől eltávolodunk, máris fontos lépést tettünk azért, hogy közelebb kerüljünk az Úrhoz. Ne a világ egészétől zárjuk el magunkat, csak azon részétől, amely ezt a nyitásunkat megakadályozza és így az Úrtól eltávolít! Ha a tragédiák hírei pánikot keltenek bennünk, tartsunk részleges hírböjtöt! Nem kell folyamatosan nyomon követnünk a történéseket! Engedjük be azonban az örömhírt! Isten felé nyissunk, ne a teljes világra – így rajtunk keresztül az Úr is nyithat mások felé. Adjuk tovább kegyelmét! A megigazulás egyszerre kíván tőlünk nyitást és elzárkózást, közeledést és eltávolodást. Ahhoz azonban, hogy mindezt megértsük és megéljük, meg kell tapasztalnunk a várakozás kettősségét.