Jézust gúnyolták. Megvetették, bántották. Majd megfeszítették. Nincs ez ma sem másképp. Az elmúlt, számunkra legszentebb ünnepnek számító napokban is olvashattunk, hallhattunk gyalázkodó mondatokat. Még most is tartja magát, illetve a kialakult nehéz helyzetben talán fel is erősödött a „ha olyan nagy király vagy, mentsd meg magad” kiáltás, vagy a „hol van a ti Istenetek ilyenkor?” kérdés.

Ezek a gúnyolódások megosztják az embereket. Vannak a gúnyolódók és vannak a Jézust szeretők. De még a hívők közösségében is eltérők a reakciók: vannak, akik keményen fellépnének a gúnyolódók ellen, haraggal, akár gúnnyal reagálnak. És vannak, akik a Jézust gúnyolókat is tudják szeretni, tudnak imádkozni értük. Erre hívják dühös társaikat is. Rámutatva Jézusra, aki szintén ezt tette. Van, hogy az ima szavára csillapodnak a kedélyek, de van, hogy szakadás keletkezik a radikálisan Jézust védők és az imádkozók között.

A radikálisan szót emelők közül némi rossz érzéssel, de kimenekülök. Haragjukkal, gyűlöletükkel nem tudok együttérezni, még akkor sem, ha a menekülésemmel rossz érzésem támad, hogy nem védem meg Jézust. A bűnösökért, gúnyolódókért imádkozók közelebb állnak a lelkivilágomhoz. De velük sem mindig tudok tartani, mert túl kegyesnek tűnök a magam szemében, és van, hogy nehezen jönnek az ima szavai. Így tőlük is eloldalgok.

Így érkezem meg a kereszthez. Itt megállok. Úgy érzem, már nem vagyok egyedül. Távol tőlünk az Őt gúnyoló tömeg, öklét rázva felé. Közelebb a gúnyolódókat gúnyoló keresztyének, összeszorított szájjal, kipirult arccal, haragtól villámló vagy könnyes tekintettel, szívükben Jézusért lobogó szeretettel. Próbálom meglátni, hogy Őt védik-e vagy saját hitüket. Őt féltik-e vagy saját magukat? Féltik-e Őt minden percben vagy csak húsvétkor? Hisz az Ő dicsőségét nem veheti el senki. Ő akkor is Király lenne, ha senki nem hódolna neki. Ő nem netceleb. Az Ő nagysága, fensége, dicsősége nem tőlünk függ, vagy attól, hogy mennyien szeretik, követik, hanem egyedül Istentől. Mi nem tudjuk Őt sem kisebbé, sem nagyobbá tenni. Sem Őt, sem a megváltásának jelentőségét, sem a szeretetét. Neki nincs szüksége a védelmemre, nekem annál inkább az Övére.

Jézusra tekintenek az imádkozók is. Úgy helyezkednek el, hogy mindenkit lássanak, mindenkiért közbenjárhassanak. Imára kulcsolt kézzel, térden állva vannak ők együtt.

És itt vagyok én is. Nem vagyok különb egyiknél sem. Éreztem már egy-egy vitában, konfliktusban, hívővel, hitetlennel, hogy jól meg kell mondanom a magamét. Láttam, hogy ez árkot váj közénk, de biztos voltam benne, hogy én állok az árok Jézushoz közelebbi partján. És ezért még társakat is igyekeztem magam köré gyűjteni. Csak később vettem észre, hogy az árok legmélyén állok, ahonnan már nem is látom Jézust. Ahonnan már csak imalétrán tudok kimászni.

Itt vagyunk mind a keresztnél. Még közelebb húzódom Jézushoz. Ha az Ég felé nyújtom a kezem, elérem a lábfejét, meg tudom simogatni. És akkor meg tudom érezni és bele tud rendülni a szívem, hogy Ő az én bűneimért is meghalt. És a gúnyolódók bűneiért, az Őt hevesen védelmezők bűneiért, az imádkozók bűneiért. Egyformán. Hogy hiszem-e, elfogadom-e – ebben van köztünk különbség. Bűntelenek, hibátlanok, tökéletesek nem leszünk. Ez az egyformaságunk marad. De a különbözőségünk változhat. A gúnyolódók tanítványokká válhatnak. (És sajnos néhány tanítvány gúnyolódóvá.)

Fájnak-e a saját bűneim, mert tudom, hogy mind egy-egy ostorcsapás az Ő drága testén? És ha fájnak, benne ragadok-e ebben a fájdalomban, vagy hálás vagyok-e, megélem-e minden nap a megváltás szabadságát? Vagy cipelem a megbánt, észre nem vett, elkövetett, el nem követett bűneimet?

A bűn egyformává tesz, Jézus pedig összekapcsol. Megélem-e mindkettőt?

Vajon Jézusnak mi fáj jobban? Ha az Őt nem ismerők, nem szeretők gúnyolják Őt? Vagy, ha az Őt szeretők egymással vitatkoznak? Vagy Jézus zászlaját lobogtatva és csak arra figyelve, hogy jól látszódjon, szépen szálljon az a zászló, a rúdjával oldalba ütik egymást, kiszakítják a másikét, majd bocsánatkérés nélkül tovább mennek, mert a küldetésük teljesítése közben észre sem veszik, hogy mit tesznek.

Ő mindünket lát. De már nem a keresztről figyel minket, hanem ott ül az Atyának jobbján és imádkozik értünk. Bár ért minket, az Ő szeretet-szótárában sok szavunk, jelzőnk, címkénk nem is található. És ha igazán közel megyünk Hozzá, csak akkor vesszük észre, hogy a miénkből is kitörlődik, elhalványodik megannyi felesleges címszó és átíródik vérvörös, csodaszép tintával. A kitörölt szavak helyett kapunk valamiféle minden értelmet meghaladó békességet és tőle jövő szeretetet.

Ha végignézünk Jézus életén, látjuk, hogy nem kell félnünk, ez a tőle kapott szótár nem csak kegyes és hangzatos címszavakat tartalmaz. Benne van ebben mindaz, amivel hallgathatunk, szólhatunk, írhatunk, olvashatunk, vitatkozhatunk, imádkozhatunk, hidat építhetünk egy-egy árok fölé. Amivel szerethetünk.