Ökumenikus imahét 2020 januárjában, magyarul is beszélgetők gondolatai csodás hétköznapjaikról, és akik az ünnepeiket sem hagyják elszürkíteni...

A második világháború poklában, 1943. június 13-án a nagyváradi Templom utcában keresztelt meg Túrmezei Sándor lutheránus lelkipásztor. A bolsevizmus bugyraiban négytől tizennyolc éves koromig minden hónapban három vasárnapon a szekszárdi evangélikus templomba jártam presbiter édesapámmal. A negyedik vasárnapon édesanyám és húgom társaságában mi is a református templomba mentünk. Havonta egyszer apai nagyanyám a Béla téri római katolikus templomba küldött egy fényes ezüst ötforintossal, hogy azt Szent Antalnak, a szegények védőszentjének a perselyébe dobjam, mert nagyanyám szerint a nyugdíjasoknál is voltak szegényebbek. Zsebpénzem szűkös voltából kiindulva a lopás kísértésével éveken át küzdöttem, arra gondolva, hogy nálam szegényebbek – nem sokan lehetnek. Hét közben szabadidőm mennyországi óráit a könyvtárban és a moziban töltöttem, hétvégeken az erdőket és horgászhelyeinket jártuk barátaimmal (akikkel 2019 szilveszterét is együtt töltöttük).

Mindeközben édesapámat utcára tették a Megyei Bíróságról, mert a kommunista pártbeli tagság és a Tolna megye főügyész-helyettesi kinevezés helyett a puritán protestáns presbiteri szolgálatot és a segédmunkásságot választotta.

1953-ban a Garay János Általános Iskola felső tagozatosaként Irma néni lett az osztályfőnököm. Az évnyitón megszólított suttogva: „Ugye, te jársz hittanórára?” Kérdőn nézhettem rá, mert magyarázóan folytatta: „Ugyanis van egy vörös hajú, fehér bőrű, szeplős fiú, Schreiber Andornak hívják, akit mindig csúfolnak. Melléd ültetném. Vigyáznál rá?” Mivel nem értettem, hogy miért kell ezt suttogva megbeszélni, csak igenlően bólintottam.

Másnap reggeltől négy évadon keresztül figyeltem a csak „pulykatojás” ragadványnevű Bandira. Fizikailag nullának számítottam, termetemre nézve utolsó előtti voltam a tornasorban, így hatalmas lelkierővel töltött el, és furfangos észjárásra késztette pattanásos fejemet Irma néni megbízatása. Reggelenként már vártam Bandit az utcán, a dolgozatírások előtt együtt mentünk ki kezet mosni a külalak tisztasága érdekében. A szüneteket együtt töltöttük másik osztályba tartozó barátaimmal, délben pedig rendszeresen átszaladtunk a szemközti szárazkapualjba, Farkas Balázsékhoz. Megvártuk, amíg a csúfolódók megéhezve elszéledtek, aztán útnak eresztettem védencemet.

Irma néni mennyei pillanatot szerzett szüleimnek, amikor az év végi bizonyítványaimban magatartásjegyemet feltornázta jelesre, pedig én voltam az első magatartászavaros gyerek Magyarországon, pokoli perceket okozva környezetemnek. Ezzel azonban nem merült ki a szolgálatom.

1956-ig ugyanis működött a szekszárdi zsinagóga – ma Művészetek Háza –, ahol az én Bandim apja volt a kántor. Rabbi ritkán jött, de minden hétvégén gyönyörűen énekelt a kántorapa. Néha engem kértek meg, hogy gyújtogassam-oltogassam a lámpákat ezeken az alkalmakon, így a zsidó istentiszteletek liturgiáját, hangulatát is közelről megismerhettem. Derűs haszid történetekkel vidámítottak, a kóser étkek fogalmát, fajtáit is náluk ízlelgettem. Amikor az üres padsorokra rákérdeztem, hogy „Miért csak a Zucker család Zsuzsija, Öcsije jár ide?”, a holokauszt zsidókat is pusztító kálváriája vált világossá előttem. Nyíló szemem megakadt a Halálgyár című köteten a könyvtárban, végig is olvastam. Azóta nem tűröm a legkisebb igazságtalanságot sem senkitől! Sőt, ellenszegülök.

1957-ben a Schreiber család emigrált Izraelbe. A háború kitörése óta nincs hírem Bandiról, akit soha nem zsidó vallása, hanem szeplői miatt csúfoltak gyerekkorunkban.

Mártha Gáborné Irma, „ökumenéni” angyalom jóvoltából is hirdetem a különböző vallásokban azonos gondolatokat. Ne zavarjon meg téged, kitartó olvasóm, a pokoli pillanatokat provokáló, a bizonytalanokat megzavaró, különbözőségeikkel egymást és a rájuk bízottakat bombázó farizeusok kántálása!

Esténként, vándorutamról hazatérve kis zsákfalumba, kitöltök egy pohár bort, megtömöm a pipám, meggyújtom a mécsest égi és földi szeretteinkért, leteszem a kalapom. Elszámolok magammal, a feleségemmel és a Produceremmel, felnézve a csillagos égre:

~ Köszönöm, Teremtőm ragyogóan hatalmas égboltodat, a szelekkel futó felhőidet, minden szerettemet égen és földön. Köszönöm, Uram, útmutató és oltalmazó szeretetedet, és bocsásd meg gondolattal, szóval és gondatlan cselekedettel elkövetett vétkeimet. A Te nevedben kérek bocsánatot mindazoktól, akik miattam kárt szenvedtek.

Kérlek, küldd Szentlelkedet, hogy a hibaszázalékomat csökkenthessem, hogy akivel, amivel találkozom, annak épülésére szolgáljak, és ne rombolására.

Köszönöm és továbbra is kérem magam és égi-földi Szeretteim számára oltalmazó, útmutató szeretetedet, vándorutunkon!

Adj békés éjszakát, derűs ébredést, hogy reggel ne ellenségként, ellenfélként, hanem útitársként indulhassak és érkezhessem haza.

Mindezeket azért neked köszönöm Uram, és tőled kérem bocsánatodat, útmutató Szentlelkedet, mert szerencsére tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké! Ámen.