Utcagyerekből Isten gyermeke

Van remény! – üzeni Nicky Cruz élete. Nyolc dolog, amit az egykori bandatag történetéből meríthetünk.

Paradicsom helyett földi pokol
Tengerpart, déligyümölcsöket termő fák, színes ruhákban járó emberek… Nicky Cruz a karibi szigetországban, Puerto Ricóban nőtt fel. Ám ez számára korántsem a földi Paradicsomot jelentette, épp ellenkezőleg. Apja sátánista pap volt, anyja boszorkány, házukban gyakorta tartottak spiritiszta szeánszokat. Nickyt pici kora óta bántalmazták testileg-lelkileg. Tizennyolc fiú és egy leánygyermek között – amikor épp nem elhanyagolták – anyja valamiért éppen őt pécézte ki válogatott kegyetlenségeinek, talán sebezhetősége miatt. Még a napot is elátkozta, amikor világra hozta a fiát, emellett azt is belésulykolta, hogy az ördög gyermeke.

„Isten ilyen anyaméhbe plántált engem. Anyám elvetett magától, elvette tőlem a gyermeki ártatlanságot, és teletöltötte a szívem gyűlölettel. Nem volt erőm szembeszállni ekkora sötétséggel” – idézte fel gyermekkora fájdalmas éveit a 83. életévében is jó egészségnek örvendő férfi nemrégiben budapesti látogatásakor. Azt is elárulta: kilencévesen kötéllel a nyakában egy mangófára mászva próbálta megölni magát, erről a szándékáról egyik testvére kérlelésére tett le. „A testvérem meglátott, úgy sírt, hogy alig tudott megszólalni. Valahogy felmászott hozzám. ’Ne csináld’ – suttogta. Átölelt, és velem együtt sírt. Ez volt az utolsó alkalom, hogy megcsókoltam őt, mert aznap este megfogadtam, hogy soha többé nem ejtek könnyeket, és senkit nem fogok szeretni.”

Az ötvenes évek közepén Nicky bátyjai után New Yorkba utazott. Könnyed, nyári öltözékben csöppent a fagyos, ismeretlen nagyváros utcáira, ahol farkastörvények uralkodtak. Nem sok időbe telt, míg a fiúbandák erőszakos közegében találta magát – a félelmet nem ismerő és a fájdalomra is látszólag érzéketlenül reagáló fiú csakhamar a hírhedt Mau Mau banda hadvezéri posztjára került. „Istentelen közegből jöttem, és életben akartam maradni. A kezemet vérrel szennyeztem be. Nem féltem sem a haláltól, sem a villamosszéktől. Eközben folyton kísértett az anyám hangja. Gyakran kábítószer hatása alatt voltam, és hiába tettem úgy, mintha jól érezném magam, amikor hazamentem a kis szobámba, körülvett a sötétség, és a magány elkezdte felemészteni a szívemet.”

Egy védtelen ember, akit fűtött a szeretet
Egy nap viszont valami számára is meglepő, addigi életéből kizökkentő dolog történt. Saját világa kellős közepén megjelent egy idegen. Egy vékony, szódásüvegtalp-szemüveget viselő prédikátor érkezett Brooklyn szinte háborús övezetnek számító utcáira. A furcsa, vidékies öltözékű és beszédű embert David Wilkersonnak hívták. „Felfigyeltem a csődületre az egyik utcasarkon, megragadtam a barátnőm kezét, és odafutottunk. Azon gondolkodtam, hogy mert ez az ember idejönni. Később megtudtam, hogy a rendőrkapitány is figyelmeztette őt, hogy be ne tegye a lábát a mi területünkre, de ő csak annyit mondott: Isten velem lesz. Az első, amit hallottam tőle, az volt, hogy Isten meg tudja váltani az életedet itt és most. Azt kiáltottam: Fogd be a pofád, nincs Isten, te viszont halott vagy! Erre azt mondta nekem: Azért jöttem, hogy megosszam veled a menny üzenetét: Nicky, Jézus szeret téged. Erre leköptem, és újra megfenyegettem. Láttam, hogy fél, védtelen volt, mégis azt mondta: Nicky, megölhetsz és ezer darabra vághatsz engem, de minden egyes kis darab azt fogja kiáltani, hogy Jézus szeret téged! Ahogy elfutottam onnan, utánam kiáltott, hogy megismételje: Jézus szeret téged!”

Ettől valami megváltozott a színfalak mögött. Amikor aludni próbált, már nem az anyja arca jelent meg Nicky lelki szemei előtt, hanem a prédikátoré. Azé az emberé, aki néhány héttel később ismét Isten Igéjét hirdette egy olyan összejövetelen, ahová valamennyi hírhedt bandát meghívta. El is mentek, igazi bandaháború volt kilátásban. De ahelyett, hogy összecsaptak volna, valami más forgatta fel a szíveket. „Aznap este először hallottam a keresztről, méghozzá nagyon érzékletesen. David Wilkerson két percben elmondta az evangéliumot. Erőszakos eseményről hallottam, arról, hogy Jézus maga lett átokká, mégsem átkozódott, és nem panaszkodott, sőt, a kivégzőiért imádkozott. Az járt a fejemben: ez nem igazság, ez az ember igaz volt, a bűnös én vagyok!”

„Aznap este leszállt a Szentlélek közénk” – folytatta a visszaemlékezést az idős férfi. Fiatal férfiak és nők zokogtak, lányok, akiket gyermekkorukban molesztáltak, és fiúk, akiknek addigra vér tapadt a kezükhöz. „Rájöttünk, mennyire elveszettek vagyunk, mekkora szükségünk van szabadításra az életünkben.” És ekkor Nicky Cruz ráébredt, mennyire fél. „Két hang viaskodott a lelkemben: anyámé, ahogy gyermekkoromban azt mondta, hogy én egy senki vagyok, és David Wilkersoné, aki pedig azt kiáltotta, Jézus szeret engem, Ő szabaddá tud tenni, nem kell, hogy megkötözötten éljek. Nehéz volt elhinnem, hogy Jézus képes lenne nekem megbocsátani. De feltettem neki a kérdést: Jézus Krisztus, te szeretsz engem? Ekkor megnyílt bennem a menny, éreztem a megbocsátás csókját, ami meggyógyította a sebeimet. Jézus Krisztus áttört az elmém akadályán, új szívet adott nekem, és átjárt a békesség.”

Mit üzen Nicky Cruz és David Wilkerson élete?
 

  • Nincs reménytelen eset.

Azon az estén, amelyen lelkében eldőlt, hogy kihez tartozik, ez a fiatalember, akit sokan gengszternek, börtöntölteléknek vagy sodrodó huligánnak láttak, a szerető Istennel találkozott, elfogadta a Krisztusban felkínált kegyelmet, és megszabadult. Olyannyira, hogy fegyvereit Bibliára cserélte, és azonnal vitte a hírt barátainak, hogy ők is megtudják: Krisztus meg akarja és meg is tudja őket szabadítani. Sokan meg is tértek közülük.

  • Légy sebezhető!

A sebezhetőség evangéliumában hiszünk. Jézus „Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel” (Filippi 2:6), ezért otthagyta a mennyet, hogy megválton minket. Önmagát adta értünk. Ehhez sebezhetővé vált, amibe bele is halt – hogy mi élhessünk.

David Wilkerson Krisztus nyomdokaiba lépett, amikor nem tekintette zsákmánynak, hogy középosztálybeli férfi, aki élhetne normális gyülekezeti életet, családja pedig éppen gyarapodik, így érthető lenne, ha csak róluk viselne gondot. Ehelyett elment oda, ahova senki be nem tette a lábát, azokhoz, akikről mindenki lemondott, akiktől mindenki félt.

Ennek következtében a tekintéllyel bíró, kifelé is a kemény fiú látszatát keltő Nicky Cruz maga is sebezhetővé vált, és vállalta is ezt a sebezhetőséget mások előtt. „Tudtam, ha Jézus mellett döntök, sebezhetővé válok valami előtt, amit soha nem éreztem: az igazi szeretet, Isten szeretete felé.”

Hiszem, hogy Nicky Cruz nemcsak azért dönthetett így, mert a harcot a menny vívta érte, és mert a Szentlélek jelen volt és hatással volt rá, hanem mert egy ember megharcolt harca előzte ezt meg: David Wilkersoné, aki legyőzte a saját félelmét, mert annál is nagyobb volt a szeretete az elveszettekért.

  • Zárd le a múltat!

Időbe telt, mire Nicky Cruz megtanulta mindazt, amire gyermekkorában nem kapott lehetőséget. De Isten képessé tette erre. Egy határozott döntést azonban ő maga kellett, hogy meghozzon. Erre szólította fel hallgatóságát is: „Zárd le a múltat!”

Mindannyiunk felelőssége, meddig hagyja, hogy a régi gondolkodáshoz, a régi hazugságokhoz igazítsa a gondolkodását, az életét, vagy éppen ezekkel takarózva meddig hárítja el a rá háruló felelősséget. Isten számon tart – és számításba is vesz, vagyis: autonóm lényként kezel. Igen, a gyógyuláshoz idő kell, és igen, időbe és küzdelembe telik felnőni. Nem áll helyre minden azonnal, és nekünk is harcolnunk kell.

A múlt lezárása pedig vonatkozik a másokhoz való viszonyulásunkra is. Nicky Cruz szívből gyűlölte az édesanyját, de Jézus képessé tette a megbocsátásra. És később, ennek gyümölcseként az édesanyja és az édesapja is megtért, ahogy Nicky testvérei közül tizenhárman, hárman ráadásul az evangélium szolgálói lettek. A család, amely démonok szálláshelye volt, az imádság háza lett. „Isten megtörte az átkot Jézus Krisztusban. Nem számít, mióta vagy mennyire vagy megkötözve, Ő szabaddá tesz” – osztotta meg hitét Nicky Cruz.

  • Számít a bizonyságtételünk!

Már az eddigiekből is kirajzolódik két dolog: szükségünk van bizonyságtételekre, és szükség van a bizonyságtételünkre. Üzenetünk, hogy van remény – és azért van, mert a megváltás elvégeztetett. Istennek fontos vagy Te is, és az az ember is – legyen az bárki –, akihez szólhat rajtad keresztül.

Jézus emberré lett, és az emberekhez küldetett. Feltámadása után az Atya elküldte a Szentlelket, hogy vele erővel és bátorsággal felruházva nemzedékeken és kontinenseken átívelően tehessünk bizonyságot Isten szeretetéről és a megváltásról a létszámában is gyarapodó emberi közösségekben. Isten terve rajzolódik ki ezzel: megsokszorozta erőit, de térhódítását nem erővel és hatalommal, hanem az Ő Lelkével végzi az emberi szívekben (vö. Zakariás 4:6).

Nem vagyunk mind segítő szakemberek, de a mi hangunk és tekintetünk lehet az igazság és a szeretet tükre és hangja – akár azt a hazugságot és szeretetlenséget is meghaladva, amit testi atyák és anyák közvetítettek gyermekeiknek. A Lélek kiáradásával emberek újjászülethetnek.

  • Isten nagyobb!

A dualista gondolkodás az egyik legtipikusabb jele annak, hogy nem ismerjük a teljes igazságot, ezzel azt feltételezzük, hogy Isten és a Gonosz egyenlő erőt képviselnek. Isten üdvtörténete azonban nem egyszerűen helyreállítja az édeni állapotot, hanem meg is haladja azt. A bűn szolgaságból kivezető út ugyanis nem a függetlenedésen át vezet. Az Istenhez tartozás vezet ki abból. Nicky Cruz pontosan tudta, hogy nem lehet független. Az ember nem független. Az a kérdés, kihez tartozik.

„David Wilkerson odajött hozzám, arra a helyre, ami két lépésre volt a pokol kapujától. Ekkor kezdődött az én harcom: elfogadom a Jézus Krisztusban nekem szánt kegyelmet és a mennyet választom, vagy maradok a pokolban”  – vallott erről.

  • Isten veled van!

Számos történelmi példa bizonyítja, hogy aki misszióra szánja magát, az letette az életét. Sokan mártírhalált haltak, mert nem állította meg őket semmi abban, hogy a sötétség által uralt helyekre merészkedjenek el, és odavigyék a világosságot. Életük és haláluk magvetés volt, és ha csak rövid ideig szolgálhattak is, az evangélium nélkülük is szárba szökken, és új termést hoz azon a helyen. Valamennyien megtapasztalhatták, hogy Isten velük van, ahogy ígérte. David Wilkerson erre 79 évet kapott, ez idő alatt rengeteg alkohol- és kábítószerfüggő tinédzserrel oszthatta meg az evangéliumot. Ők pedig továbbadták azt másoknak.

  • A szolgálat a szeretet gyümölcse

A szabadulás, a helyreállás hosszú folyamat, hiszen sok sebet, hiányt, törést körbe kell nőnie, meg kell haladnia a szeretetnek, ami életeket változtat meg. Ez mindig valakinek az áldozatvállalásával kezdődik, de úgy is mondhatnánk: az áldozatvállalás a szeretet továbbadásának kényszeréből fakad. David Wilkerson és Nicky Cruz példája ugyanazt a kérdést veti fel nekünk: vajon előbb missziózunk, mint hogy Istent szeretnénk? Vagy Isten jelenlétében töltekezünk fel olyan szeretetre, ami túlcsordul, kirobban – éppen úgy, ahogy ez a világ is létrejött?

  • A szó: tett, a tett: szó

Isten Igéje nemcsak szó, hanem tett is. Istennek mi magunk is akkor vagyunk hiteles képviselői, ha beszédünk a Lélek cselekménye, szavaink mellett pedig minden tettünk is azt hirdeti, akiben reménykedünk. Ha Nicky Cruz hatalmas összejöveteleken főleg keresztények előtt beszélne csupán életéről, abból sokan nyernének megerősödést, ahogy azt jelenlévőként át is élhettük. De ő nemcsak bizonyságtételeivel és könyveivel beszél, hanem tetteivel is. Szervezetével az utcai evangélizációkon túl ifjúságnevelő programot is indított, őt magát pedig az utcák Billy Grahamjének is nevezik. Erről így vallott: „Ezek a gyerekek megkeményedett fiatalkorú bűnözők, akik nem reagálnak a szüleik, a tanáraik és az igazságszolgáltatás erőfeszítéseire sem. A rapzene, a televízió és a filmek naponta szolgáltatnak a bandák életvitelét túlmagasztaló üzeneteket számukra. Hallaniuk kell egy másféle üzenetet is – és ennek most van itt az ideje! Azért jönnek el az összejöveteleinkre, mert alternatívát keresnek a kábítószer, a bandák és az erőszakosság okozta reménytelen körforgásra. Ha nem jönnek el, akkor pedig mi megyünk el hozzájuk!”

Már csak az a kérdés, megmaradunk-e az ilyen emberek csodálatánál, meghallgatva nagyszerű bizonyságtételeiket az elsősorban nem is nekünk, keresztényeknek szóló összejöveteleken, vagy pedig mi is letesszük az életünket, és követjük az Urat. Leszünk-e igazságot szóló hang, áldozatot hozó Isten-gyermek, szerető tekintet, segítő kéz ott, ahol szükség van ránk?

 

A képeket Győrfi-Bátori Péter az Ideje elhinned. Két este Nicky Cruzzal elnevezésű rendezvényen készítette 2020. március 6-7-én. A képek a Magyar Pünkösdi Egyház engedélyével jelentek meg.