Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A gyülekezet lelkipásztorai

 

A gyülekezet lelkipásztorai.

A gyülekezet 16. századi életéből szinte semmit sem tudunk. Hogy kik voltak ebben az időben a gyülekezet lelkipásztorai azt sem tudjuk. Viszont az elő lelkészt, akit, ismerünk, az Érsekújvári András, "aki 1660-1680 között volt feketegyarmati lelkipásztor-. Az egyházmegye seniori tisztségét három évig töltötte be, 1664-1667 között. E tisztségében az 1664, július 13-14. -én Debrecenben tartott közzsinat erősítette meg. Érsekújvári Andrást követte Gulácsi György, aki 1680-1690 között szolgált gyülekezetünkben és a tízévi szolgálata alatt, a seniori tisztséget is betöltötte. A harmadik lelkipásztor, akiről tudomásunk van, Kolozsvári István 1691-től 1702ig ". ...ki utolsó kebelbeli seniora volt a zarándi egyházmegyének, mivel ő utána a csongrádi seniorra bízattak a zarándi egyházmegye romegyházai.- 1700-ban a falu elpusztult, de az újratelepedés következtében, már 1711-től a lelkészek elkezdték a szolgálatot. Hogy 1711-től 1750-ig sorrendben kik voltak a lelkészek azt nem tudjuk pontosan, de akikről tudomásunk van azok a következők:
Szathmári István 1711
Szathmári Püspök Sámuel 1713, november 15
Győri Ferenc
Szoboszlai György 1720, március 12
Debreczeni István 1721
Zilachi János 1722. április 24
Szoboszlai Gergely 1748
Mándoki István 1750
1751-től kezdődően sorrendben a következő lelkipásztorok szolgáltak gyülekezetünkben:
Tunyogi József 1751-1752
Berhídai János 1752-1753
Sallai István 1754-1756
M.Jámbor István 1757-1759
Török Ferencz 1760-1768
Bölönyi Ferencz 1769-1771
Szente Pál 1772-1777
Kállai József 1778-1795
Simai Mező István 1796-1797 Simai Tiszalökről jött Fekete-gyarmatra és 1796. április 20. -án írt alá "a makói esperestségi törvényeknek...-
Szilágyi Mihály 1798-1806-ig, majd innen Vadászra ment.
Szilágyi József 1807
Csáki Mihály 1808-1809
Szibrik Miklós 1810-1811
Ecsed Gábor 1812-1816. aki innen Gyulára ment.
Kuthy Lajos 1817-1848. aki csere útján Gyuláról jött Gyarmatra.
Balogh István 1848-1857
1857-től 1858. szeptember 20.-ig Balogh Endre "időközi- lelkipásztor volt.
Ferenczi Gedeon 1858-1888
Szűcs József 1888-1928
Bokor Sándor 1929-1950
Dézsi Zoltán 1950-1958
Horváth György 1959-1998
Nagy József 1998.szeptember1-től helyettes lelkipász-tor 2003. augusztus 3-ig, amikor Isten akaratából, a presbiterek meghívására a gyülekezet, egyhangúlag, megválasztott végleges lelkipásztorává.
A hivatalos beiktatást 2004. Február. 1-én az imahét első napján, Seres Géza esperes úr végezte.

Nagy József, aki 2014, 07, 17, (átköltözött Magyarországra Tápiószelére), gyülekezetünk lelkipásztor nélkül maradt, de  nem maradt lelkitáplálék nélkül.  Mindig kirendelte Isten vasárnapi két alkalomra de még a csütörtöki imaórára is a szolgálókat. Ez idő alatt gyülekezetünk buzgó imában kérte  Gondviselő Istent, hogy rendeljen számünkra egy hitbenjáró lelkipásztort. Mind ez idő alatt a presbiterek megszólítottak jó néhány lelkipásztort, amit mondanunk se kell kudarcba fullt. Már-már kifutni látszott az erre kiszabott idő amikor Isten egy pillanat alatt megoldotta  a gyülekezet gondját. Vajon Ő?  Olyan hatalmas és kegyelmes Istenünk van, hogy 112 nap után meg adta kérésünket. Azóta gyülekezetünk nem véglegesített lekipásztora Nemes Emil Brassóból, akit a gyülekezet titkos választáson egyöntetüen megválasztott. Nem tudunk eleget hállát adni Istennek,hogy  meghallgatta és teljesítette imakérésünket.

Soli Deo Gloria!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 41, összesen: 130604

  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...