Hetedjére is BORUM!

A Református Gasztrokulturális programok részeként idén is mindenkit szeretettel hívunk a Kárpát-medencei református szőlészek és borászok fórumára.

A Református Gasztrokulturális Programok kiemelt célja, hogy összekösse a Kárpát-medencében élő református élelmiszertermelőket, szakmai és baráti közösséget építve ki köztük, megismertetve őket egymással, az eseménynek helyet adó régióval és az ottani gyülekezetekkel. A Református Gasztrokulturális Programokhoz jelenleg két nagyobb esemény tartozik, melyet évről-évről megrendezünk.

A BORUM, a Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok Fóruma 2013-ban indult útjára. Mindegyik találkozót más-más történelmi borvidéken rendeztük meg: először Sárospatakra, majd Mórra, Bihardiószegre, Hajós/Császártöltésre, Lévára és környékére valamint a délvidéki Bácskossuthfalvára látogathattak el a borászok és az érdeklődők. Idén pedig a bükkaljai Cserépfalu várja a fórumot. A programra ellátogató borászok szakmai előadások segítségével ismerkedhetnek meg a legújabb borászati trendekkel, lehetőségekkel. A BORUM programjainak kiemelt eleme az általunk szervezett borverseny, mely egyszerre lehetőség és kihívás is. Ide mindenki a legjobb borokkal készül, hiszen a szakmai zsűri döntése alapján a nyertes italok méltán viselhetik majd egy évig a “Magyarországi Református Egyház bora” kitüntető címet.

Jelentkezés: 2019. február 17-ig a jelentkezes.reformatus.hu linken megnyíló űrlap segítségével.      (Először regisztrálni kell az oldalon, majd utána bejelentkezni az e-mail címmel és jelszóval. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy egy regisztrációhoz csak egy személy jelentkezését tudjuk figyelembe venni, minden egyes személynek külön regisztráció kell!)

A rendezvényen – a jelentkezésektők függően – megrendezzük a fehér (száraz – félédes), rozé- és vörösborok versenyét. A verseny utolsó napján, 2019. március 3-án minden kategóriában győztest hirdetünk: a kategóriagyőztesek közül a szakmai zsűri visszakóstolással választja ki a verseny nyertesét, mely a „Magyarországi Református Egyház Bora – 2019” címet viselheti majd.

A versenyen forgalombahozatali engedéllyel rendelkező, palackos kiszerelésű borokkal, valamint termelői borokkal lehet részt venni. A borversenyre a csatolt jelentkezési lap kitöltésével és fajtánként 2 palack bor beküldésével lehet nevezni.

 

Programtervezet

  • Március 1. - péntek
    • 17:00 - Vendégek érkezése, regisztráció
    • 18:00 - Borvacsora
      • Borait bemutatja: Kaló Imre, a 2011. évi Borászok Borásza
    • 20:00 - Szálláshelyek elfoglalása
  • Március 2. - szombat
    • 8:00 - Reggeli
    • 9:00 - Regisztráció
    • 10:00 - BORUM megnyitása
      • Igeolvasás, imádság
      • Köszöntések
    • 10:30 – Szakmai előadások (Közösségi ház)
    • 12:45 – Utazás az ebédhez
    • 13:00 – Ebéd
    • 14:00 – Pinceséta
    • 19:00 – Borvacsora: bemutatkozik a Bükki borvidék
    • 21:00 – Éjszakai fürdőzés Bogácson
  • Március 3.- vasárnap
    • 8:00 – Reggeli
    • 10:00 – Istentisztelet Cserépfalun
    • 11:00 - A borverseny eredményhirdetése, a BORUM 2020-as és 2021-es helyszínének megbeszélése
    • 12:00 - Ebéd

Hozzájárulási díj a programhoz (magában foglalja mindhárom napon a programon való részvételt, szállást és ellátást): 10.000 Ft/ 32€/ fő

Aki csak szombaton venne részt: (kizárólag az alábbiakat foglalja magában – a délelőtti előadásokon, az ebéden és a délutáni pincesétán való részvétel): 5000 Ft/ 15€/ fő

Borverseny nevezési díja: 1.500 Ft/5€/ bor (tételenként 2-2 palackot kell a zsűri rendelkezésére bocsátani)

A részvételi hozzájárulást és a nevezési díjat az alábbi számlaszámra kérjük átutalni: Magyarországi Református Egyház; 11100104-19024048-36000001 (IBAN: HU19-1110-0104-1902-4048-3600-0001; SWIFT kód: CIBHHUHB) FONTOS: A közlemény rovatban tüntessétek fel: BORUM_saját név (BORUM_Példa_Béla)