EGY DARABIG OTT IDŐZÖTT, AZUTÁN ELMENT ÉS RENDRE BEJÁRTA GALÁCIA TARTOMÁNYÁT ÉS FRIGIÁT ÉS MINDENÜTT ERŐSÍTETTE A TANÍTVÁNYOKAT. EKÖZBEN EFÉZUSBA ÉRKEZETT EGY APOLLÓS NEVŰ ZSIDÓ, ALEXANDRIAI SZÁRMAZÁSÚ, ÉKESEN SZÓLÓ FÉRFIÚ, JÁRATOS AZ ÍRÁSOKBAN. EZ MÁR OKTATÁST NYERT AZ ÚR ÚTJÁRÓL. BUZGÓSÁGTÓL ÉGVE LELKESEN ÉS PONTOSAN HIRDETTE ÉS TANÍTOTTA A JÉZUSRA VONATKOZÓ DOLGOKAT, BÁR CSAK A JÁNOS KERESZTSÉGÉT ISMERTE. ÉS KEZDETT NAGY BÁTORSÁGGAL SZÓLNI A ZSINAGÓGÁBAN. AMIKOR PEDIG MEGHALLGATTA ŐT AKVILA ÉS PRISCILLA, MAGUKHOZ VETTÉK ÉS MÉG PONTOSABBAN KIFEJTETTÉK ELŐTTE AZ ISTEN ÚTJÁT. MAJD MIKOR AKHÁJÁBA AKART ÁTMENN, AZ ATYAFIAK BUZDÍTOTTÁK, ÉS ÍRTAK A TANÍTVÁNYOKNAK, HOGY FOGADJÁK BE. ODAÉRKEZÉSE UTÁN NAGY SEGÍTSÉGÜKRE VOLT AZOKNAK, AKIK HÍVŐKKÉ LETTEK, A KEGYELEM ÁLTAL, NYILVÁNVALÓAN NAGY ERŐVEL CÁFOLTA A ZSIDÓKAT ÉS BEBIZONYÍTOTTA AT ÍRÁSOKBÓL, HOGY JÉZUS A KRISZTUS. AMÍG APOLLÓS KORINTUSBAN IDŐZÖTT, PÁL BEJÁRTA A FELSŐ TARTOMÁNYOKAT ÉS EFÉZUSBA ÉRKEZETT. MIKOR OTT NÉHÁNY TANÍTVÁNYRA TALÁLT, EZT KÉRDEZTE TŐLÜK: VAJON VETTETEK-E SZENTLELKET, MIKOR HÍVŐKKÉ LETTETEK? AZOK PEDIG ÍGY FELELTEK: SŐT, AZT SEM HALLOTTUK, VAN-E SZENTLÉLEK? ÍGY SZÓLT NEKIK: HÁT MIRE KERESZTELKEDTETEK MEG? AZOK PEDIG AZT VÁLASZOLTÁK: A JÁNOS KERESZTSÉGÉRE. PÁL AZTÁN MEGMONDTA: JÁNOS A MEGTÉRÉS KERESZTSÉGÉVEL KERESZTELT, ÉS AZT MONDTA A NÉPNEK, HOGY AKI UTÁNAM JÖN ABBAN HIGGYENEK, TUDNILLIK A JÉZUS KRISZTUSBAN. MIKOR EZT HALLOTTÁK, MEGKERESZTELKEDTEK AZ ÚR JÉZUS NEVÉBE. PÁL AKKOR RÁJUK TETTE A KEZÉT ÉS SZENTLÉLEK SZÁLLT LE REÁJUK, ÚGY HOGY NYELVEKEN BESZÉLTEK ÉS PRÓFÉTÁLTAK. EZEK A FÉRFIAK PEDIG ÖSSZESEN MINTEGY TIZENKETTEN VOLTAK.

_________________________________________________________________________

 

Nemrég volt a magyar parlamentben egy szavazás a hivatalos egyházak elismeréséről. Ez egy nem sokkal korábbi szavazás módosítása volt. Kik működhetnek hivatalos egyházként, és kik csupán emberi egyesülésként? 18 egyházat fogadtak el, 66 egyházat utasítottak el. Előnyt jelent ez az elismerés? Aki nem lesz hivatalos egyház, hátrányos helyzet az, ha a maga kis csoportosulásának erejéből tartja fenn magát?

 

„Az egyházzá nyilvánítás feltételei között az szerepel, hogy a kérelmező alapcélként vallási tevékenységet végezzen, tanítása lényegét tartalmazó hitvallása és rítusa legyen, tevékenysége ne ütközzön jogszabályba, illetve ne sértse az egészséghez való jogot és az emberi méltóságot, valamint hogy az egyesülettel szemben nemzetbiztonsági kockázat ne vetődjön fel. További feltétel, hogy legalább száz éve működjön nemzetközi szinten, vagy legalább húsz éve szervezett formában Magyarországon…”

 

Pénzügyileg bizonyára előnyt jelent hivatalos egyházzá lenni, hisz az elutasított, hatvanhat csoportosulás mind körömszakadtáig harcolt, küzdött ezért. Mert egyébként vallásszabadság van, mindenki oda tartozik, ahova akar. Csupán a pénzügyi és a jelenlegi hatalom adta-biztosította lehetőségek terére nézve fontos? És vajon miféle előny, előny-e Krisztus ügye szempontjából államilag elismertnek, hivatalosan támogatottnak lenni?

Vajon minek minősülnének ma az államképviselet szemében Krisztus, az ő tanítványai, és Pál apostol által házaknál alakuló szaporodó gyülekezetek? Kik voltak akkor a hivatalosan elismertek, támogatottak? Krisztusnak csak annyi köze volt a hivatalos vezetőkhöz, amennyi minden akkor és ott élőnek. Abban a pillanatban, mikor a hivatalos egyháznak kifogása volt ellene, elkötelezettsége, küldetése miatt, szembefordult vele. Nem állt érdekükben a senkik ügyét támogatni. Az uralmon levők, állami vezetők a hivatalos egyház képviselői mellé álltak. Pál apostol is, Saul korában a hivatalos egyház nevében és képviseletében üldözte a krisztuskövetőket, csak mikor találkozott Krisztussal, akkor állt az el nem ismertek oldalára…

 

Amikor olykor bekopogtatnak hozzánk azok, akik úgy érzik, megtalálták Istenhez tartozásuk helyét, terét, keretét, és mindenáron rám akarják erőltetni tanaikat, mindig zavarban vagyok. Református lelkészcsaládba születtem, sosem volt kérdés hovatartozásom, és mivel számomra a kerethez tartozás csupán lehetőséget ad az igazi elköteleződésre, sosem kívántam más felekezethez tartozni, ha az enyémmel gond volt. Tudom, mi zavar engem, kinek sosem jutna eszébe másokhoz bekopogtatni? Lelkes odaadásuk, vagy épp ennek látszata zavar? Vajon ki és mi kényszeríti őket házról, házra járni? Előírásaik, vezetőik elvárása, vagy a Szentlélek? Miféle jutalom, avagy elismerés jár nekik ezért? Számít, mit akarnak elérni?

 

EGY DARABIG OTT IDŐZÖTT, AZUTÁN ELMENT ÉS RENDRE BEJÁRTA GALÁCIA TARTOMÁNYÁT ÉS FRIGIÁT ÉS MINDENÜTT ERŐSÍTETTE A TANÍTVÁNYOKAT.

 

Pál apostol visszatér oda, ahonnan indult. Szüksége van arra, hogy a krisztuskövetésben vele egybetartozókkal találkozzon, bizonyságaikat, tapasztalásaikat megosszák egymással, Isten elé állva, reménység által összekapaszkodva nyerjenek erőt további szolgálatukhoz. Nem tudjuk mennyi időt töltött ott, azt is csak visszafelé tekintve, hogy utoljára találkozott antiókhiai testvéreivel. Se Pál, sem ők nem tudták, hogy utolsó missziós útjára nem innen, hanem Jeruzsálemből indul, rabként, láncra verve Róma felé…

 

Mi indítja útra újra meg újra Pált? Nem dicsőségvágy, nem pénzszerzés, nem is magáért indul, hanem azokért, akik rá vannak bízva, avagy ezután lesznek rábízva, akiknek üdvéért felelőssé teheti Ura! Mivel küldte hozzá egykor Anániást? „…ő nekem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és a királyok és Izráel fiai előtt…” Ap.csel. 9:15.

MINDENÜTT ERŐSÍTETTE A TANÍTVÁNYOKAT… Akit az Ő Szentlelke érint, betölt, az nem saját magért él, hanem azok lelki üdvéért, akikhez küldik.

 

EKÖZBEN EFÉZUSBA ÉRKEZETT EGY APOLLÓS NEVŰ ZSIDÓ, ALAXANDRIAI SZÁRMAZÁSÚ, ÉKESEN SZÓLÓ FÉRFIÚ, JÁRATOS AZ ÍRÁSOKBAN. EZ MÁR OKTATÁST NYERT AZ ÚR ÚTJÁRÓL. BUZGÓSÁGTÓL ÉGVE LELKESEN ÉS PONTOSAN HIRDETTE ÉS TANÍTOTTA A JÉZUSRA VONATKOZÓ DOLGOKAT, BÁR CSAK A JÁNOS KERESZTSÉGÉT ISMERTE. ÉS KEZDETT NAGY BÁTORSÁGGAL SZÓLNI A ZSINAGÓGÁBAN.

 

Az előző részben megállított minket az a gondolat, miért nem marad Pál tovább Efézusban és miért hagyja ott Akvilát és Priscillát? Akár tudta előre, akár nem, Istennek gondja volt az efézusi hívekre. Ki érkezett oda, míg Pál másfelé járt? APOLLÓS NEVŰ… ALEXANDRIAI SZÁRMAZÁSÚ, ÉKESEN SZÓLÓ FÉRFIÚ, JÁRATOS AZ ÍRÁSOKBAN… Istennek van hatalma megszólítani, küldeni új munkásokat az aratásba… Nem csak Pált, s nem csupán azokat, akik eddig elkötelezték magukat…Ezerféle úton-módon. Az van feljegyezve, hogy Apollós CSAK A JÁNOS KERESZTSÉGÉT ISMERTE…Tudjuk mit jelent ez? Olyanféle zsidó volt, aki kereste az Istent, aki elvállalta bűneit, aki megkeresztelkedett… Mondhatnám úgy, hogy olyanféle hivatalos egyházba született ember volt, akinek szíve nyílt-nyílt a többért…

 

AMIKOR PEDIG MEGHALLGATTA ŐT AKVILA ÉS PRISCILLA, MAGUKHOZ VETTÉK ÉS MÉG PONTOSABBAN KIFEJTETTÉK ELŐTTE AZ ISTEN ÚTJÁT. MAJD MIKOR AKHÁJÁBA AKART ÁTMENN, AZ ATYAFIAK BUZDÍTOTTÁK, ÉS ÍRTAK A TANÍTVÁNYOKNAK, HOGY FOGADJÁK BE. ODAÉRKEZÉSE UTÁN NAGY SEGÍTSÉGÜKRE VOLT AZOKNAK, AKIK HÍVŐKKÉ LETTEK, A KEGYELEM ÁLTAL, NYILVÁNVALÓAN NAGY ERŐVEL CÁFOLTA A ZSIDÓKAT ÉS BEBIZONYÍTOTTA AT ÍRÁSOKBÓL, HOGY JÉZUS A KRISZTUS.

 

Akvila és Priscilla ott van a zsinagógában, és hallja szólni Apollóst. Ők nem kiálló emberek, nem ékesszólók, nem képzett írástudók, de bizonyságuk van Krisztus kegyelméről. Apollós tudja JÁNOS KERESZTSÉGÉT, a megtérés keresztségét, de ott van benne az éhség az ennél többre. Miből derül ki? Ő, akinek van szónoki tehetsége, megfelelő végzettsége illetve képzettsége, elmegy hozzájuk, az egyszerű mesteremberekhez, beszélget velük, hallgatja őket, és ráébred, többjük van, és folyamodik érte… Mint egykor én, a lelkemet elevenítőre.

 

Van egy lelkész ismerősöm, kit régóta ismerek, ki ha találkozom vele, újra meg újra közli, érezteti valamilyen formában velem, hogy én csak laikus vagyok, szakszerűtlen, jobb, ha nem szólok az igéről, mert nem végeztem (mint ahogy ő) teológiát, kontár vagyok... Miért teszi ezt? Sokáig megsebzett ez a benne újra meg újra ébredő kényszer. Ma már tudom, zavarja őt, ha azt érzi, van aki többet kapott Istentől, mint ő. Mintha attól, hogy ő pap lett, automatikusan adhatná, oszthatná az elérhetetlent… Pedig az a Szentlélek ajándéka…

 

AMÍG APOLLÓS KORINTUSBAN IDŐZÖTT, PÁL BEJÁRTA A FELSŐ TARTOMÁNYOKAT ÉS EFÉZUSBA ÉRKEZETT. MIKOR OTT NÉHÁNY TANÍTVÁNYRA TALÁLT, EZT KÉRDEZTE TŐLÜK: VAJON VETTETEK-E SZENTLELKET, MIKOR HÍVŐKKÉ LETTETEK? AZOK PEDIG ÍGY FELELTEK: SŐT, AZT SEM HALLOTTUK, HOGY VAN-E SZENTLÉLEK? ÍGY SZÓLT NEKIK: HÁT MIRE KERESZTELKEDTETEK MEG? AZOK PEDIG AZT VÁLASZOLTÁK: A JÁNOS KERESZTSÉGÉRE. PÁL AZTÁN MEGMONDTA: JÁNOS A MEGTÉRÉS KERESZTSÉGÉVEL KERESZTELT, ÉS AZT MONDTA A NÉPNEK, HOGY AKI UTÁNAM JÖN, ABBAN HIGGYENEK, TUDNILLIK A JÉZUS KRISZTUSBAN.

 

Pál is megérkezik Efézusba. Akkor, amikor Isten rendelése szerint, dolga akad ott. Pál tudja az írásokat, és tudja a MEGTÉRÉS KERESZTSÉGÉT, de azt is tudja, hogy van ennél több! Lehet az el nem kötelezettnek, másokat elkötelezetté, hívővé nevelni? Pál apostol kapta, ezért kérdezi tőlük: MIRE KERESZTELKEDTETEK MEG?

 

Mindnyájunkhoz szól Pál kérdése. Tudjuk mit kaptunk, mit nem kaptunk? Mit jelent számunkra a keresztség? Miféle elköteleződését? A szülőkét, keresztszülőkét, papét, gyülekezetét?

Hogyan küldte Jézus a tanítványait? „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. „ Máté 28:18-20.

 

Miért keresztelünk? Ki szolgáltatja ki a keresztséget? Hogyan? Miféle áldó-elkötelező szóval keresztel a pap? „Az Atyának, a Fiúnak, és a Szentléleknek nevében. „ De ő ajándékozza a Szentlelket? VETTETEK-E SZENTLELKET, MIKOR HÍVŐKKÉ LETTETEK? Van-e többetek, mint amit ember adhat embernek? A pap mozdulata, szavai, csupán lehetőséget kínálnak, hinni és kapni. Lehet üres szívvel szentséget adni, és szentséget venni? Mire köteleznek önmagukban a szentségek? Kaptuk a Szentlélek pecsétjét arra, amit kérünk, hiszünk és remélünk? Így olvastam egy keresztségről szóló kötetben (Andre Gounelle): „Nem a szentségben van a lényeg, de lényegi dolgok játszódnak le általuk…” A szentség kiszolgáltatása a pap feladata, de nem az ő szavában, mozdulatában, nem is abban a kancsó vízben van jelen.

 

Sosem felejtem el, ahogyan édesapám az egyik dédunokájának keresztelőjekor imádkozott. Szemünk láttára, fülünk hallatára volt ott, abban, amibe ember magától nem tud emelkedni. Úgy kért, könyörgött, beszélt Istennek arról a gyermekről, akit isteni áldásért hoztak oda…

 

MIKOR EZT HALLOTTÁK, MEGKERESZTELKEDTEK AZ ÚR JÉZUS NEVÉBE. PÁL AKKOR RÁJUK TETTE A KEZÉT ÉS SZENTLÉLEK SZÁLLT LE REÁJUK, ÚGY HOGY NYELVEKEN BESZÉLTEK ÉS PRÓFÉTÁLTAK. EZEK A FÉRFIAK PEDIG ÖSSZESEN MINTEGY TIZENKETTEN VOLTAK.

Jó azoknak, akik látni merik, vállalni mit kaptak és mit nem? Akik jobban szeretnék a többet, a Lélek által nyerhetőt, mint bizonyítani, hogy mindenkinél alkalmasabbak. Ahogy Apollós, és azok tizenketten. Mert ők vágyhattak rá, kérhették és kaphatták. Az áldani kész ember felőle való hite mozdul, Istentől kapott bizonyosságának ereje!

 

Aki elnyeri, nem azt tudja, hogy többje van, mint azelőtt. Hanem egyszer csak másképpen lát másképpen szól, mint azelőtt. Erő lesz a szavában, mozdulataiban. Nem egyik ember ad a másiknak Szentlelket, de annak bizonyosságával lehet jelen, hogy elnyerhető, kapható Istentől. Hisszük-e az isteni áldás lehetőségét?

 

      Bódás János

               Imádság szentlélekért

Zúgó szél, mennyei vihar,
jöjj a Lélek lángjaival!
Isteni erő van tenálad,
tégy vele most nagy, szép csodákat.
Erőddel a szíveken zúgj át
és szellőztesd ki minden zugát,
szellőztess ki országot, népet,
az egész nagy földkerekséget.
Söpörd el a bűnt, a gyanakvást
s tedd, hogy végre szeressük egymást.

Hiába pénz, ravaszság, fegyver,
csak nyomorult marad az ember.
Rajtunk hatalmat te vehetsz,
újjá, tisztává te tehetsz,
s bevetheted a szíveket
égi maggal: hogy szeretet,
igazság, szépség dús virága
illatozzon szét a világba.

A Föld ne gyilkos atombomba
dühére, - de szent viharodra
rendüljön boldog félelemmel.
Te légy mennyei mentő fegyver,
földrengés, mely nem ront, de épít,
pusztítás, mely tisztít és szépít,

vihar, mely alkot, tűz, mely éltet
embert, családot, földet, népet.

 

Hiába pénz, ravaszság, fegyver,

csak nyomorult marad az ember!

S milliók kérnek, mert belátják:

nem segít más, csak az imádság,

a könyörgés: Jöjj, szent vihar,

ég tisztító lángjaival,

söpörd el a bűnt, a gyanakvást,

add, hogy végre szeressük egymást,

s mint a táj, ha elállt a zápor,

ragyogjon föl a Föld orcája

a béke tiszta sugarától.

 

Miénk a lehetőség. MINTEGY TIZENKETTEN VOLTAK… Akik akkor elnyerték a Szentlélek keresztségét. És megváltozott a látásuk, a szavuk, a tetteik, az életük…