A rendelt időben

Gyülekezeti otthonuk alapkőletételére készülnek a csömöri református gyülekezetben. Eddig a helyi evangélikus templomban tartották istentiszteleteiket, a lelkészlakással és lelkészi hivatallal kiegészülő saját épület azonban vélhetően egy éven belül már istentiszteleteiknek is otthont adhat. Az egyre stabilabb lábakon álló, növekvő közösségről Esztergály Előd lelkipásztort kérdeztük.

A fővárosi agglomerációhoz tartozó, főként katolikusok és evangélikusok lakta Csömör református gyülekezetét hat éve nyilvánították missziói egyházközséggé. Öt évvel ezelőtti riportunkban egyre gyarapodó közösségről és kiterjedt szolgálatokról meséltek a gyülekezet tagjai. Akkoriban kezdték felvenni a kapcsolatot a választói névjegyzékben szereplő reformátusokkal is. A csömöri gyülekezet lelkipásztorát a közelmúltban arról kérdeztük, hogy alakult a közösség élete legutóbbi találkozásunk óta.

Vallástalan keresők
Esztergály Előd szerint az agglomerációban változó intenzitású az érdeklődés az egyházak iránt. Noha a legutóbbi népszámláláskor sokan nem nyilatkoztak felekezeti hovatartozásukról, mégis többen vágynak lelki közösségre, mint akik erről vallanak. „Sokan keresnek valami többletet, és ha a gyülekezetünkről van szó, nagyon könnyen fellelkesednek. Örülnek a fiatalos, dinamikus, kortárs református közösségnek. Évről évre csatlakozott hozzánk több új család, ez azonban nem jelenti azt, hogy valamennyien elmélyülnének a hitben."

A lelkész szerint nehezebb azoknak beépülnie a református közösségekbe, akiknek nem természetes, hogy vasárnap templomba járjanak. „Nehezíti az elköteleződést, hogy olyan világot élünk, amelyben szinte végtelen a választási lehetőségek száma. A fogyasztói szemlélet a lelki életünkre is kihat. Aki keres, az oda csatlakozik, ahol éppen úgy érzi, neki most jó lesz. Meggyökerezni viszont nem feltétlen tud. Nem azt kapja, amit várt, vagy hirtelen másra lesz kíváncsi, új márka, új trend kell neki. A gyökerek tennék kitartóvá, elkötelezetté, de azok hiányoznak, ezért lenne fontos szerepe a vallásos neveltetésnek."

Isten munkája
Sokan reformátusként kapcsolódtak a közösségbe, miután megkeresték őket, mások gyülekezeti múlt nélkül is gyökereket eresztettek. A focimisszió, a szüreti főzőversenyen való részvétel vagy a gyülekezetek közötti horgászverseny megszervezése színesítették a gyülekezeti életet, ennek ellenére jelentőségüket mégsem szabad túlértékelni – teszi hozzá a lelkipásztor. „Ezek a külső szemlélő számára vonzóvá teszik a közösséget, és segítenek megszólítani azokat, akik az intézményes egyháztól ódzkodnak, azonban mégsem ezek tesznek valakit hitvalló és szolgáló gyülekezeti taggá. A hit Isten ajándéka, az Ő kegyelmén és vezetésén múlik az, hogy az Isten-kereső megmarad-e a közösségünkben és sikerül-e elmélyülnie a hitben."

Biztos alap
Az elmúlt hat évben sokan elköteleződtek a csömöri református gyülekezet mellett. A lelkész mintegy hatvanfős gyülekezeti magról számol be, akik rendszeresen részt vesznek az istentiszteleteken, úrvacsoráznak, és a legtöbben közülük aktív szolgálók. „Több mint negyven gyülekezeti tag szolgál nálunk bizonyos rendszerességgel, még többen is, mert bárkit megkérünk valamire, készséggel segít. A kertgondozástól a születésnaposok felköszöntéséig sok minden beletartozik ebbe, a szolgálók tudják mi a dolguk. Még ha van is fluktuáció, van egy mag, akire számíthatunk. Ez már a lelki ébredés, megerősödés jele, ami örömmel és hálával tölt el minket. A hitbeli növekedés az Istennel való személyes kapcsolatban gyökerezik, aminek a gyümölcse az embertársakkal való, egészségesebb kapcsolat is. Egyre jobb, őszintébb gondolatok születnek a lelki alkalmainkon, egyre többen imádkoznak hangosan és a gyülekezeti tagok egymás közti kapcsolatai is tisztulnak. Jobban odafigyelnek egymásra és összetartóbbak lettek. Erre a közösségre már alapozhatjuk a jövőnket, így már építhetünk gyülekezeti otthont."A gyülekezetépítésről szólva Esztergály Előd azt mondta: ő maga csak szolgáló tagja a közösségnek, másképpen szólva szervező. „Én vagyok a kertész, aki kihúzom a gazt, kicsit megkapálom a palántákat, de a növekedést az Úr adja. A magot azok képezik, akiknek a szívét-lelkét az Úr megnyitja, és akiket megajándékoz élő hittel."

Többet kapnak, mint adnak
Miközben családias gyülekezetről, egyre felszabadultabb és testvériesebb bibliaórai közösségről mesél a lelkész, arról is szól, hogy a főállású hittanoktató után egy diakónust is szeretnének szolgálatba állítani. „A diakónia, vagyis a szeretetszolgálat által sokkal többet kapunk, mint adunk. Anyagi ráfordítást is jelent ez. A vasárnapi perselypénz gyakran a diakóniai perselybe vándorol vasárnap, ahol szép adományok gyűlnek össze a rászoruló családoknak. Úgy tűnhet, ezzel a diakónia elvesz a forrásainkból, de valójában sokkal több áldást, lelki forrást kapunk általa. Az Úr többszörösen hálálja meg az irgalmasságot. Mikor ezt nem tesszük, kicsit mintha nehezebben menne minden más is."

Gyülekezeti otthon épül
Pedig tényleg nagy szükség lenne minden forrásra, hiszen hat éve a csömöri evangélikus gyülekezet vendégei a reformátusok. Az istentiszteleteknek, a keresztelőknek és esküvőknek egyaránt az evangélikus templom ad otthont. A gyülekezeti hajlék megteremtésének vágya régóta érlelődik a csömöri reformátusokban, és egyre inkább össze is kovácsolja a közösséget lelkipásztoruk szerint. „Éveken át minden lehetőségnek utánajártunk a településen. Jó ideig úgy tűnt, egy használaton kívüli kúriát nekünk ad az önkormányzat, ettől a tervtől azonban végül elálltak. Úgy döntöttünk, a gyülekezet meglévő telkén építkezünk. Már készülnek a kiviteli tervek, és hamarosan elhelyezzük a gyülekezeti ház, a lelkészi hivatal és a lelkészlakás alapkövét. Az épület istentiszteletek befogadására is alkalmas lesz, egészen addig, míg el nem jutunk odáig, hogy templomépítésbe fogjunk. Mindenbe beavattuk a gyülekezeti tagokat, mindenről egyeztettünk velük is, hiszen ennek nemcsak a gondnok és a presbitérium, hanem ők is részesei."

Egy éven belül
A lelkész hozzátette: emberi számítások szerint a költségek felével már rendelkeznek, ezért áprilisban nagy lendülettel vágnak bele az építkezésbe. Egy éven belül szeretnének beköltözni új otthonukba. „Az eddig összegyűlt pénz egynegyedét az egyházmegye, kisebb részét a csömöri önkormányzat, valamint pályázati keret biztosította számunkra, csaknem felét pedig a gyülekezeti tagok adományai fedezték. Nagyon odatették magukat, és nagyon várják már, hogy beléphessenek saját gyülekezeti otthonuk kapuin. Korábban nem tudtunk volna hozzákezdeni a munkálatokhoz, úgyhogy azt is belátjuk, mindennek megvan a rendelt ideje."

Lehetőség a találkozásra
Az építkezés a jó közösségi élet következménye – összegzi Esztergály Előd. „A célunk, hogy megteremtsük a lehetőséget a találkozásra mindazoknak, akik vágynak az Úr ajándékaira, vagy már megkapták a hit ajándékát, és szeretnék azzal egymást is gazdagítani. Ha az emberek átélik az Úr csodáit, akkor jönnek közénk, ha pedig hiteles a gyülekezet, és szeretetre lelnek köztünk, akkor van esély, hogy maradnak is. Sok tennivalónk van, de a növekedés az Úr munkája, mi csak ronthatunk ezen. Lelkipásztorként az a feladatom, hogy szeressem az Urat és a rám bízott nyájat attól függetlenül, ki szimpatikus és ki nem. Táplálnom kell mindenkiben azt is, hogy az Úr hívta el közénk, ő készítette el a helyét. Ezért a kegyelemért pedig mi hálával tartozunk, és ez a hála cselekvésre kell, hogy sarkalljon, Krisztus példáját követve."

Ünnepség
A csömöri református gyülekezet otthonának ünnepélyes alapkőletételére április 10-én 15 órai kezdettel kerül sor Csömörön. Igét hirdet Szabó István dunamelléki püspök, a zsinat lelkészi elnöke. Az alapkőletételről bővebb információt a hivatal@csoref.hu, valamint a 30/ 488 8780-as telefonszámon Esztergály Előd lelkipásztortól kaphatnak. Az ünnepi istentiszteletre minden érdeklődőt szeretettel várnak!