Miért drukkolok az Oastea Domnului azon részének, amely úgy döntött, hogy nem válik ki az ortodox egyházból, hanem bennmaradva szolgálja Megváltóját és egyháza megújulását? Talán azért, mert közben azoknak drukkolok, akik Isten rendelését és nem puszta sorsszerűséget látnak abban, hogy reformátusok, sőt szeretik és vallják is azt a hitet, amit igaznak tartanak.
Kálvinista sovinizmusról árulkodik-e, ha viszont azt gondolom, hogy ha egy ortodox reformátussá lesz, jól teszi? X. ortodox volt és házasság révén ugyan, de nem csupán a házastársa kedvéért, hanem Krisztusban való személyes hitre jutva lett reformátussá. Majd pótpresbiterré is. Hogy aztán magyar feleségét és gyermekeit is elvitte baptistának, abban - látásom szerint - nem hittani meggyőződés érvényesült, hanem hogy a magyar református gyülekezet egy része nem tanúsított irántuk kellő befogadó szeretetet.
Azt, hogy hogyan vélekedünk egy keresztyén felekezetről, minden bizonnyal meghatározzák a tapasztalataink. Az ortodox egyházra gondolva egyszerre jut eszembe két példa: a pópa, aki maga is szívén hordja elesett alkoholisták sorsát és tesz is érdekükben. Nyitott arra, hogy más felekezetűekkel is együttműködjön. Hitéről, teológiai látásáról lelkesen beszél, s az enyém felől érdeklődik. A másik: a felbőszített falubeliekkel együtt veri ki a kultúrotthonból azokat, akik a Jézus-filmet nézik. Persze a közös temetésen a liturgikus szöveget unottan hadaró pópával egyidőben eszembe jut az a református lelkész is, aki nem reformátori tételeket tűzött ki a templomajtóra, hanem hogy "vadászat miatt elmarad a délutáni istentisztelet".
Miért foglalkozik a Kis Tükör most éppen az ortodoxiával (és majd még mással is)? Azért, hogy ott is igyekezzünk meglátni a jót (ami valóságosan ott van!), ahol előítéleteink vagy szomorú tapasztalataink miatt nehezen vesszük észre. Azért, hogy azokat, akikkel együtt élünk, saját gazdag örökségük összefüggésében ismerjük meg. És végül, de nem utolsó sorban azért, hogy megértsük: Isten Igéje olyan mérték, amellyel mérve egyedül alkothatunk - a kapott kegyelem mértéke szerint - helyes képet szellemi, lelki vonulatokról: másokéról éppúgy, mint a magunkéról. Ez a mérték ki nem sajátítható, elsajátítására viszont törekednünk kell. Jobban mondva sajátítson ki, ragadjon meg bennünket önmaga számára Istennek Krisztusban minden mértéket meghaladó szeretete. Ennek közösségteremtő erejében és örömében élhetjük meg helyesen (ortopraxis) Isten lélekben való, helyes imádatát (az ortodoxiát).

Megjelent a Kis Tükör 2004. januári számában (Kolozsvár, Koinonia)