Lőrincz Attila református lelkipásztor feleségével együtt öt bodrogközi kistelepülésen szolgál: Pácinon, Semjénen, Dámócon, Kisrozvágyon és Lácacsékén. Amikor a helyi reformátusok meghallották a hírt, hogy ukrajnai menekültek indulnak el hazánk felé, mert nagy bajban vannak, másokhoz hasonlóan ők is a segítségükre siettek – tudtuk meg a lelkésztől, aki így számolt be nekünk eddigi tapasztalataikról:



„Mi csak egy közösségi összefogás vagyunk a sok közül, hiszen rengeteg lelkész testvéremről hallom, hogy igen aktívan segítik a menekülteket, de ez elmondható más felekezetekről és az egész országról is. Mindenki odateszi magát, és meg vagyok döbbenve, hogy a magyar nép mekkora összefogásról tesz tanúságot a bajban. Én már az első hírek idején megkérdeztem a presbitériumot, majd a gyülekezetet, hogy ha úgy adódik a helyzet, be tudunk-e fogadni menekülteket, és mindenki egyből pozitívan állt hozzá. Az esperes úr is hozzájárulását adta, így felvettük a kapcsolatot a határon várakozókkal. Elkezdtünk velük beszélgetni, és kiderült, hogy sokan már nagyon hosszú órák óta várakoztak a határon, hideg, szeles időben. Autóval mentünk értük, és gyűjtéseket hirdettünk meg a megsegítésükre.



Nagyon sokan jó szívvel adakoztak, amiért rendkívül hálásak vagyunk. Sokféle adományt kaptunk a gyülekezettől, kezdve a takarókkal, lepedőkkel, ágyneműhuzatokkal, majd folytatva az élelmiszerekkel és a pénzbeli adományokkal. Más gyülekezetek és névtelenséget kérő magánszemélyek is nagy szeretettel adakoztak, azt kérve, hogy a küldött pénzből rendezzünk be menedéknek egy erre alkalmas házat. Volt egy üres, de jól felújított parókiánk, amelyből a lelkészcsalád már elköltözött más szolgálati helyre, mivelhogy nagyon kicsi a gyülekezet, így ezt az üres parókiát pár nap alatt feltöltöttük bútorokkal. Valósággal lakhatóvá vált. Mivel nagyon sok adományt kaptunk, ezért a megmaradt adományokat eljuttattuk a határhoz, például Záhonyba, és ha szükséges lesz, akkor további adományokat viszünk oda.



A menekülők rendkívüli stresszben érkeznek hozzánk, megviselten, kifáradtan, teljesen elcsigázottan és átfázva. Az első néhány órát az átmelegítésükkel kell töltenünk. Csak azután tudunk nyugodtan beszélni velük, hogy kipihenték magukat. Voltak, akik az ellenőrzőponton 24 órát várakoztak, majd az ukrán—magyar határhoz érve újabb 22 órát kellett várakozniuk az autóban, egyéves babával. Mikor megérkeztek, csak arra voltak képesek, hogy kisírják magukat, ágyba dőltek, és már aludtak is. Másnap tudtak tisztálkodni, étkezni, mielőtt továbbutaztak volna. Akik hozzánk megérkeznek, azok egészségügyi ellátást kapnak, enni és inni kapnak, kialudhatják magukat és lelki támaszt is kaphatnak tőlünk. Mindemellett már elkezdtük a hozzánk érkező gyermekek iskoláztatását is megszervezni.



Egyszerre olyan sok tennivaló akadt, hogy nem nagyon van időnk aludni, de Krisztustól azt láttuk, hogy nagyon sok emberen segített, ezt folytatták tanítványai, és mi is Jézus tanítványai vagyunk, tehát szívünkből fakad, hogy segítenünk kell. Éjszakánként imádkozunk, nappal meg tesszük a dolgunkat, ameddig bírjuk. Én addig nem nyugszom, ameddig azt látom, hogy rengeteg ember várakozik a határon majd megfagyva, kimerülve. Most is ezrek vannak ott, és legtöbbüknek egyszerűen kilátástalan a helyzete. Ha csak néhány emberen segítünk, már akkor is úgy érzem, hogy tettünk valamit, és ha mindenki ezt teszi, akkor a sok kicsiből nagyobb és hatékonyabb segítségnyújtás nőhet ki azok számára, akik tömegével szoronganak, kételyek közt vannak, bizonytalanságtól gyötrődnek.

Több ismerős is jelezte Kárpátaljáról, hogy úton vannak felénk. Nagyon sok másik lelkipásztor is kapcsolatban áll határon túli testvéreinkkel, tehát sokan vagyunk, akik szeretettel és áldozatkészséggel segítünk a bajbajutottakon. De továbbra is csak egy csepp vagyunk a tengerben. Imádságban kérünk támogatást azért, hogy Isten adjon kellő erőt és bölcsességet ahhoz, hogy mindent a lehető legmegfelelőbben tudjunk elvégezni, intézni, és hogy úgy tudjunk mi is cselekedni, ahogyan Jézus is szeretné!”


Képek: Lőrincz Attila