Én vagyok az Alfa és Omega...

„Én vagyok az Alfa és az Omega, az első és az utolsó, a kezdet és vég” Jel 22,13

Én vagyok. A vagyok vagyok. Maga a lét. A valóság. A való.
Vagyok. Voltam. És leszek.
Én vagyok. A kezdet vagyok.
Ahogy bekúszik a fény a sötétbe, megtöri a langyos a hideget, víz fakad a sziklás helyre, szellő támad a levegőtlenségbe, édes a keserűbe.
Én vagyok a kezdet.
A történet kezdete:
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. (Jn 1,1-3)

Én vagyok a kezdet. A történeted kezdete.
Alaktalan testedet már látták szemeim. Anyád méhében is én voltam az Istened.
Maradjatok énbennem és én tibennetek. Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is Titeket: maradjatok meg az én szeretetemben. Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek Titeket.
Én vagyok a kezdet. A történet kezdete. A szeretet kezdete. A léted kezdete. A családod kezdete. A közösségeid kezdete.
Vagyok.
Veled.
Veletek.

Szabóné László Lilla
Elhangzott 2018. július 20-án a Művészetek Völgye Református udvarának megnyitóján.

Jézus Én vagyok.." mondásait a legtöbben ismerjük. De mi történik akkor, ha ezek a pár szavas mondatok továbbfejlődnek monológgá? Mi történik akkor, ha továbbgondoljuk a saját élethelyzetünknek, megértésünknek megfelelően ezeket a mondatokat? Lehet, hogy saját magunkkal kapcsolatos kérdésekkel találkozunk. De az is lehet, hogy úgy tudunk gondolkodni róluk, mintha Jézus leülne velünk szemben, és beszélgetne velünk arról, hogy mi a többlettartalmuk.
Az Én vagyok... üzenet 10 percben" napi áhítatok során arra tettünk kísérletet, hogy felfejtsük e mondatoknak azt a síkját, amelynek segítségével eljuthatunk az Alfától az Ómegáig, a Jézus-nélküliségtől az Jézussal való járásig.