Felhívás - Reformációi kerékpáros teljesítménytúra

A Dunántúli Református Egyházkerület és a Pápai Református Egyházmegye támogatásával reformáció 500. évfordulójára kerékpáros lelkészi teljesítménytúrát szervezünk, melynek célja, hogy így fejezzük ki a reformáció, valamint a protestantizmus elterjedésében nagy szerepet vállaló peregrinus diákok iránti tiszteletünket. 

A túra Pápáról indul, Budapest és Debrecen érintésével Sárospatakon ér célba.

A táv hozzávetőlegesen 500 km, melyet három nap alatt kell teljesíteni.

Tervezett időpont: 2017. június 19-21.

Várjuk azon fizikailag megfelelően felkészült lelkipásztorok jelentkezését, akik szívesen részt vennének a teljesítménytúrán.

Jelentkezési határidő: 2017. március 1.

Lehetőség nyílik résztávok teljesítésére is, egyéni vállalás szerint.

Jelentkezni, bővebb információt kérni a ref500tt@gmail.com címen lehet.

Gilicze Tamás lelkipásztor, Bakonyszentkirály