I. Lónyay Hadibajnokság

Március utolsó hétvégéjén a középiskolás korosztály számára szervezte meg első hadibajnokságát a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium. Az egyre nagyobb érdeklődést kiváltó, világi indíttatású, honvédelmi, katonai, rendvédelmi versenyekre válaszul született meg a döntően egyházi iskolák számára kiírt egynapos rendezvény.

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár és az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Toborzó Részlege biztosították a szakmai hátteret, a Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálattól Mészáros László alezredes, tábori lelkész a rendezvény megáldásában, a Báró Podmaniczky III. János Honvéd Egyesület önkéntesei révén vett részt a versenyszámok lebonyolításában.

Budapest Főváros Kormányhivatalának Védelmi Titkárságát pedig Szarka Csaba ezredes képviselte, aki megnyitó beszédében győzelemre törekvő, de bajtársias küzdelemre biztatta a versenyzőket, illetve serleggel és hadtörténeti tárgyú könyvekkel támogatta a rendezvényt.

Az egyházi iskolás diákok részére meghirdetett verseny, amely amellett, hogy bővítette a fiatalok honvédelemmel kapcsolatos ismereteit, előtérbe helyezve az önzetlen hazaszeret és a bajtársiasság eszméit, megmutatta, hogy a versenyzők milyen fizikai erőnléttel és szellemi felkészültséggel érkeztek.

A nevezett iskolák – amelyek között világi intézmények is voltak – négyfős csapatokkal indultak, és tornatermi akadálypályán, fegyveres lépcsőfutáson, légpuska- és airsoft-lövészeten, gokarttal leküzdendő udvari versenypályán, fegyverismereti állomáson, valamint honvédelmi, történelmi, egészségügyi és számolási teszteken bizonyíthatták felkészültségüket.

A IX. kerületi, Bauhaus stílusú, több mint 10 ezer négyzetméteres iskolaépület ikerlépcsőházai állóképesség és megfelelő kondíció megléte esetén jó időeredménnyel végrehajtott lépcsőfutásra adtak alkalmat, hátra vetett gyakorló gépkarabély viselésével nehezítve. A légpuskalövészet során a csapatoknak meghatározott időn belül egyre kisebb nagyságú célokat kellett leküzdeniük, úgy, hogy a csapat összetett eredménye számított. A gimnázium nagy tornatermében váltóversenyszerűen teljesítették az akadályokkal, álcahálóval és egyéb eszközökkel berendezett pályát, ennek zárásaként „megsérült társukat” kellett katonai hordágyon, futva célba juttatniuk.

Az egész napos vetélkedésben első helyezést ért el a Lónyay Gimnázium „Tompa kések” elnevezésű csapata. Az ezüstérmet két csapat érdemelte ki, a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium, valamint a Constantinum Katolikus Gimnázium tanulói állhattak fel a dobogó második fokára. A nagy küzdelemben harmadik helyre érdemes csapatnak járó kupát pedig a Pécsi Református Kollégium versenyzői vehették át, míg az MH Budapest Helyőrség dandárparancsnokának, Baráth Ernő dandártábornoknak a különdíját – fegyverismeretből a legjobban teljesítő – a Than Károly Gimnázium lányokból álló Dagályos Dáliák nevű csapata érdemelte ki.

Az I. Lónyay Hadibajnokságon református, katolikus, evangélikus és világi középiskolák tanulói versenyeztek együtt, sportszerű, bajtársi légkörben, és hisszük, Istenünk áldásával, jó időben, rendkívüli esemény nélkül.


​Tóth Csaba Csongor