Mert elhagyatnak akkor mindenek.

Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.

Pilinszky János: Apokrif

 

Pilinszky János apokaliptikus versének egyik meghatározó eleme az elhagyatottság, a magány, s talán nincs is kifejezőbb kép erre, mint az üres ól. Családunkban is van egy ilyen kép, már jó néhány év óta nincs kutyánk, de édesapámék udvarán ott volt/van az üres kutyaól, nem tudtak mit kezdeni vele. Olyan hiányt jelöl, amely nagyon mély, mert jelzi, hogy ott lenni kellene valaminek, de már nincs ott. Üres a ház, az ól.

Jézus utolsó nyilvános beszédében, Máté evangéliuma 23. részében ugyanez a motívum olvasható. Úgy beszél Izrael házáról, mint ami egyszer majd üres lesz és elhagyatott. Pontosan nem is derül ki, hogy mire vonatkozik a kép: a városra, Dávid házára vagy Jeruzsálemre, de mindháromra is igaz. Elhagyatott. Látni az interneten is olyan oldalakat, ahol sorsára maradt, üres, elhagyatott szálloda, templom, játszótér látható. S borzongató végignézni, hogy azokon a helyeken, ahol embereknek kellene lenni, életnek, mozgásnak, játéknak, ott nincs semmi, üres a tér, az épületeket elemészti az enyészet, visszaveszi a természet. A ti házatok ilyen lesz – mondja Jézus.

Még református templom is van ilyen: a közelmúltban megdöbbentő tudósításban olvashattunk arról, hogy a felvidéki Szutor községben leszerelték a harangokat a református templom tornyából, mert az épület, amelyben néhány évtizede még igehirdetés szólt, mára az enyészeté lett. És megtartották liturgiával, gyülekezettel, vendégekkel az utolsó istentiszteletet is.

Az elhagyatottság üzenete mellett Jézus nagyon szép képpel hozza közel hozzánk az Ige mondanivalóját, ez pedig a tyúkanyó szárnyait kiterjesztő alakja, ahogyan időről időre összegyűjti a kiscsirkéit a szárnya alá. Egyszerű életkép, kedves és természetes: tyúkanyó és a kiscsibéi. Egyébként is jó behúzódni az anya védő és melegben tartó szárnyai alá. Hát még ha héja köröz a levegőben a tyúkudvar fölött, vagy esőfelhőktől sötétül el az ég.

Valaki így fogalmazta meg Jézus keserű szavait: „A fájó szeretet szemrehányó vallomása”. Útban van Jézus a nagyhétre, a passióra a halála felé, amely nem számára, hanem számunkra megváltás. Mi is ilyen úton vagyunk a böjt vége felé, ráfordulva a nagyhétre, a passiótörténetre, mindarra, ami Jézusra vár. Jézus azonban nem az elhagyatottságról, hanem éppen az összegyűjtésről beszél. Isten összegyűjtő munkájáról már sokat olvasunk az Ószövetségben is.

Akkor majd jóra fordítja sorsodat Istened az Úr, könyörül rajtad, és újra összegyűjt minden nép közül, amelyek közé elszórt Istened, az Úr. Ha az ég széléig űzött is Istened, az Úr, még ott is összeszed, onnan is elhoz, és bevisz téged Istened, az Úr arra a földre, amely atyáid birtoka volt, és te is birtokba veszed, jót tesz veled, és jobban megszaporít, mint atyádat. (5Móz 30,3–5)

Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám. Megtaláltok engem – így szól az Úr –, jóra fordítom sorsotokat, összegyűjtelek benneteket minden nép közül és minden helyről, ahová szétszórtalak – így szól az Úr –, és visszahozlak erre a helyre, ahonnan fogságba vitettelek benneteket. (Jer 29,13–14)

Összegyűjtöm majd népét mindazokból az országokból, ahová szétszórtam lángoló haragomban és nagy felháborodásomban. Visszahozom őket erre a helyre, letelepítem, és biztonságban lesznek. (Jer 32,37 )

A Heidelbergi Káté is erről a nagy összegyűjtésről beszél, amikor az egyházról tesz fel kérdést az 54. kérdés–feleletben: Mit hiszel a közönséges anyaszentegyházról?

Hiszem, hogy Isten Fia a világ kezdetétől, annak végéig, az egész emberi nemzetségből Szentlelke és igéje által az igaz hit egyességében magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe, azt oltalmazza és megőrzi. És hiszem, hogy annak én is élő tagja vagyok és örökre az is maradok.

Isten nagy gyűjtésének a részese vagyunk tehát mi is. Milyen óriási munka ez az összegyűjtés, milyen nehéz, keserves és néha kudarcos is! Jézus is ezt tette. Ezt is hagyta ránk örökségül. Egyrészt ő elsőként a tanítványokat gyűjtötte magához, maga köré. Aztán pedig az ő munkájuk nyomán gyülekezetek, közösségek jöttek létre. A zsinagóga is ezt jelenti: gyülekezőhely, a gyülekezés háza, akik összeterelődnek, egy helyre mennek. A mi szóhasználatunkban az eklézsia szó a kihívottak közösségét jelenti. A gyülekezet szó nemkülönben.

Az Ószövetségben több hasonló és kifejező képet is találunk, melyben az Urat védelmező madárként jeleníti meg az írás:

Sas: Istenre vonatkozik! Mint mikor a sas kirebbenti fészkét, és fiókái fölött repdes, kiterjesztett szárnyára veszi, evezőtollán hordozza őket. (5Móz 32,11)

Madarak, mint a védelem jelképei: Mint repeső madársereg, úgy oltalmazza a Seregek Ura Jeruzsálemet, oltalmazza és megmenti, megvédi és megtartja. (Ézs 31,5)

A zsoltár metaforája: Szárnya alatt a védelem! Mily drága a te szereteted, Istenem! Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek. (Zsolt 36,8)

Pontosan fogalmaz Kálvin, s Jézus alázatát hangsúlyozza, amikor ezt a részt magyarázza:

„S ezzel jelzi, hogy sohasem terjesztik elénk Isten igéjét anélkül, hogy Isten anyai kedvességgel ne tárja fel kebelét, sőt ezzel meg nem elégedvén, le ne szálljon egészen a tyúk közönséges foglalkozására csirkéi melengetése végett. Ebből következik, hogy ugyancsak szörnyűséges a mi vadságunk, ha nem engedjük, hogy ő egybegyűjtsön bennünket. Bizony, ha eszünkbe jut egyfelől Isten félelmetes fensége, másfelől a mi szennyes és aljas állapotunk, pirulással vagyunk kénytelenek elámulni a jóság ekkora csodáján. Mert mit is jelent az, hogy Isten ennyire megalázza magát a mi kedvünkért? Mérhetetlen mélységbe szállt alá a dicsőségből, mikor az anyai szerepet ölti magára: mennyivel nagyobb ennél, hogy a tyúk alakját vévén magára, a saját csirkéi gyanánt kegyeskedik bennünket gondozni.”

„Isten hiába terjesztette ki kezét naponta e durva és lázongó nép magához ölelésére, mert bár korán kelt, mégsem ért el semmi eredményt folytonos gondosságával: manapság azonban sokkal barátságosabban és kedvesebben hív bennünket magához az ő fia által.”

Akinek érkezését várjuk, virágvasárnap szamárcsikó hátán vonul be Jeruzsálembe, nagy ováció közepette, mint fel nem ismert Messiás-király, hogy elhagyottan meghaljon a kereszten. És Ő vissza fog térni teljes dicsősében ítélni eleveneket és holtakat. Összegyűjtött és összesereglett népként is érvényes lesz kiáltásunk: „Áldott, aki az Úr nevében jön!”

 

Bölcsföldi András