Jézus Krisztus legyen a középpontban!

Mi az evangélium által ébresztett Krisztus-hitet tekintjük elsődlegesnek, az állam pedig a keresztyénség kultúrát és életmódot teremtő erejét. A pápa, mint a katolikus egyház és Vatikán Állam feje, mai beszédében mind a kettőt hangsúlyozta, s ennek kapcsán óvta az egyházat a hatalom túlzott közelségétől.

Ferenc pápa látogatása elismerése annak a kivételes összhangnak, amellyel Magyarországon az egyházak és az állam, mindegyik a saját küldetésének megfelelve, létfontosságúnak tartja a keresztyénséget. Mi az evangélium által ébresztett Krisztus-hitet tekintjük elsődlegesnek, az állam pedig a keresztyénség kultúrát és életmódot teremtő erejét. A pápa, mint a katolikus egyház és Vatikán Állam feje, mai beszédében mind a kettőt hangsúlyozta, s ennek kapcsán óvta az egyházat a hatalom túlzott közelségétől. Ezt érdemes megfontolni. Abban is jó egyetérteni vele, amit az álszabadság kísértésének nevezett: a férfi és a női nem összekeverését, az abortusznak mint szabadságjognak a deklarálását. Köszönjük, hogy felemelte szavát a háborús retorika ellen, és külön kiemelte a határokon kívül élő magyarokat, mint akik fontos részei a magyar nemzetnek.

Nekünk, reformátusoknak Ferenc pápa elsősorban Róma püspöke. Történelmi távlatban jó a látogatás kapcsán 1991-re gondolni, amikor II. János Pál megkoszorúzta Debrecenben a református gályarab mártírok emlékművét. 2021-ben pedig Budapesten Ferenc pápával volt egy igazi testvéri találkozónk, amikor katolikus, református és evangélikus püspökök együtt énekeltük neki a református Draskóczi László énekét: „Áldjon meg és őrizzen meg téged az Úr!” Erdő Péter bíboros ma így fogalmazott: „Egy ilyen találkozó érzelmi csúcspontja a körülöttünk lévő valóságnak.” Most is együtt lehettünk Ferenc pápa fogadásán, ha nem is került sor személyes beszélgetésre. Mi, reformátusok csak azt kívánhatjuk, hogy a pápa minden magyarországi találkozóján Jézus Krisztus legyen a középpontban. A keresztyének közötti együttműködésnek is ez az evangéliumi alapja és feltétele. Ferenc pápa mai beszédében ezt újra hangsúlyozta. Köztársasági elnökünk üdvözlő beszédéből pedig azt a mondatot emelem ki, hogy „irgalom nélkül nincs jó kormányzás”.

 

                                                                                        Balog Zoltán
református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke

 

Kép: MTI/ Koszticsák Szilárd