Kilenc pár, egy üzenet

A Parókia portál a Házasság hetének korábbi „nagyköveteivel” készült interjúit ajánlja az idén jubileumát ünneplő programsorozat apropóján.

Különleges jubileumot ünnepel a 2022. február 13. és 20. között megrendezésre kerülő házasság hete Magyarországon. Az idei már a 15. hazai alkalom lesz, így most nem egy újabb házaspár mutatkozik be „nagykövetként”, hanem a korábbi évek már megismert „arcai” közül térnek vissza többen is a jubileumi hétre, hogy megerősítsék annak központi üzenetét: „Maradjunk együtt!”

A már húsz országban jelen lévő Házasság Hete Mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. A házasság hetén egy héten át több mint ötven településen közel kétszáz programmal várják országszerte az önkéntes szervezők az érdeklődőket különböző helyszíneken és az online térben. Az idei jubileumi alkalom a hangsúlyt a közös fejlődésre kívánja helyezni, ezzel is segítve az ingatag helyzetbe kerülő párokat, valamint biztatást és megerősítést adva azoknak is, akik összekovácsolódva kerültek ki ebből az időszakból. További részletek minderről ide kattintva olvashatók!

A Parókia portál a jubileum apropóján felidézi a korábbi évek interjúit, amelyet a Házasság hete „arcaival” készített. Reméljük, hogy az alábbi válogatásunk cikkei a pandémiás időszak okozta bizonytalanságok közepette is sokaknak nyújtanak példát és megerősítést abban, hogy érdemes együtt megküzdeni a kihívásokkal!

Bárdos Júlia és Lackfi János
Fiatalon kötöttek házasságot, és már megszülettek gyermekeik, amikor fokozatosan rájöttek, hogy mennyire különböznek egymástól. Ez azonban nemcsak nehézségeket jelentett számukra, hanem annak lehetőségét is, hogy a házasságuk élethosszig tartó kalandtúrává váljon, amelybe nem kövülnek bele, hanem segítik egymást a lelki fejlődésben.
https://www.parokia.hu/v/8253/

Keresztes Ildikó és Mohay Tamás
A jó házasság nem arról ismerszik meg, hogy nincs kísértés, hanem arról, hogy megvéd minket a kísértésekben – hangzik el ebben a meglepően őszinte interjúban, amelyben az örök szerelembe vetett hit megvallása mellett a gondokról és veszekedésekről is szó esik. Hogy mi a titkuk? Hogy házasságuk mindig tele van titokkal.
https://www.parokia.hu/v/9177/

Tomkáné Zsáry Anikó és Tomka János
Hűség és szabadság náluk kéz a kézben járnak, és az erre épülő kölcsönös bizalom erős kapocs. Bár mindketten rendszeretők, pontosak, őszinték és struktúrákban gondolkodnak, még a látszatát is el szeretnék kerülni annak, hogy ők „a mintaházaspár". Interjúnkból az is kiderül, miért olyan számukra a hűség, mint a mosoly.
https://www.parokia.hu/v/9601/

Hegedűs Katalin és Hegedűs Endre
Temperamentumuk tűz és víz, a nappalijukban lévő két zongora azonban azt üzeni, hogy két egyenrangú muzsikus él a házban. Boldogságuk megharcolt boldogság, és ez a küzdelem különösen házasságuk elején volt nehéz. Kapcsolatuk mégis túlélte ezt az időszakot, és azóta is vallják: kereszt nélkül nincs emberi élet.
https://www.parokia.hu/v/a-megharcolt-boldogsag/

Kerekes Monika és Madarász Isti
Romantikusan indult, de sok próbatételen túl is töretlen Madarász Isti filmrendező és Kerekes Monika húsz éve tartó házassága. Hogyan lehet hűségesnek maradni színésznőkkel és modellekkel körülvéve? Miért nem ment rá a kapcsolatuk arra, hogy második gyermekük betegen született? Mi van akkor, ha a nőnek van munkája, a férfinak nincs?
https://www.parokia.hu/v/veled-kiteljesedve/

Fazekas Rita és Zámbori Soma
Hogyan lehet összhangban az édes és a sós? Erről vallanak: már a kezdetekkor is tudtak egymás hibáiról és gondjairól, mégsem méricskélték a másikat, hanem elfogadták őt olyannak, amilyen. De később, közös életük napsütötte és viharos időszakaiban sem egymás hibáit öntözgették, hanem valami mást – Soma szavaival élve: azt a mustármagnyit.
https://www.parokia.hu/v/15143/

Gorove Krisztina és Gorove László
Hisznek a házasságban, élnek egy jó házasságban, amelyért a mai napig minden lehetségest megtesznek. Azt szeretnék, ha más párok sem maradnának magukra kérdéseikkel, nehézségeikkel, ezért foglalkoznak házasságra való felkészítéssel, amely során szívesen tesznek fel provokatív kérdéseket is. Legfőbb tanácsuk: randevú – egy életen át.
https://www.parokia.hu/v/jo-csapatbol-szerelmes-hazasok/

Dobay Eszter és Semsei Rudolf
Ha gyorsan akarsz valahova eljutni, akkor menj egyedül, de ha messzire, akkor keress társat! – talán így lehetne összefoglalni, milyen a valódi csapatjáték szerelemmel. A Semsei-házaspár gyakran hív meg magukhoz jegyespárokat, akik, ha a jól működő házasság univerzális receptjét nem is, néhány összetevőt biztosan elleshetnek tőlük.
https://www.parokia.hu/v/csapatjatek-szerelemmel/

Pálúr Kornélia és Pálúr János
Bejárták a fél világot, éltek Párizsban, mégsem a siker, hanem Isten Igéje alapján határozzák meg önmagukat, és ebben a szellemben nevelték négy gyermeküket is. De hogyan fókuszáljon a karrierjére is és a családjára is a családfő, ha művész? Hogyan tudja mellette közös ügyként vinni a terheket a felesége? A Pálúr-család útja az ígérettől a reményig.
https://www.parokia.hu/v/az-igerettol-a-remenyig/


A házasság hete idei évének központi programjait ide kattintva tekinthetik meg, további programokat pedig itt találhatnak. Kövessék a Parókia portál kapcsolódó írásait is!


Képek: Házasság Hete Mozgalom, Kalocsai Richárd (reformatus.hu), Viviennaomi Photography, Family Magazin, Füle Tamás, pexels.com