Kísérlet a prédikáció nyitott műként való megalkotására

A különböző szövegeknek valóságteremtő erejük van - nem kell valami fennkölt dologra gondolni, elég, ha csak a slágerek vagy a reklámok hatóerejére tekintünk. Különösen az utóbbiak esetében beszélhetünk olyan beszédstratégiákról, melyeknek célja az embert valamiről meggyőzni, valamiért mozgósítani - és azt látjuk, hogy ez gyakran sikerül is.

Istent a Szentírás tanúságtétele révén ismerhetjük meg. E tanúságtételt folytatja az egyház igehirdetése. Az, hogy milyennek látjuk Istent és az ő világát - a tanúságtétel retorikájától függ. Igehirdetőkként szükséges ezért odafigyelnünk a bibliai szövegnek nemcsak a teológiai gondolatvilágára, hanem azokra a beszédstratégiákra is, amelyekkel megvalósítja bennünk a teológiai jelentést. - A próféták és Jézus Krisztus igehirdetése modellértékű a számunkra: törést idéz elő a szokásos beszéd- és gondolkodásmódunkban. A metaforák és a példázatok gondolkodásra késztetnek, „behelyettesítési kényszer" révén képesek elfogadtatni a korábban elutasított dolgokat. Ezt a stratégiát ismerhetjük fel Nátán Dávidnak mondott példázatában (2Sámuel 12,1-7a), valamint az irgalmas szamaritánusról szóló jézusi példázatban (Lk 10,25-37): a király, illetve a törvénytudó végül kénytelenek egyetérteni Istennek azzal a látásmódjával, amely éppen kényelmetlen volt a számukra.

Jelen tanulmány egy kísérletet mutat be. Walter Brueggemann Ószövetség-teológiája a tanúságtétel modelljére épül: a törvényszéki tárgyaláson a bírák által nem ismert valóságot a tanúk beszéde alakítja. Ezt a modellt igyekeztem a prédikáció-írásra alkalmazni - elsősorban a saját igehirdetői szolgálatomban való felhasználás céljából.

A TANULMÁNY TELJES TERJEDELMÉBEN ITT OLVASHATÓ

 

 

Megjelent: Református Szemle 2009/1, 37-84. oldal.