A TESO-k mellé várják a TESTVÉR-eket is

Eddig több százezren vettek részt az Erzsébet-táborok programjain. A jövőben a táborokban több keresztyén lelki program valósul meg, ennek szervezésében a Dunamelléki Református Egyházkerület is közreműködik. A Tábori Együttélést Segítő Operatív munkatársak, azaz a TESO-k mellé a TESTVÉR-eket is várják a szervezők. Schanda Anikóval, a református egyház cigány szakkollégiumainak képviselőjét, a táborok lelkiségének kialakításáért felelős teológushallgatót kérdeztük.

Több ezer gyermeknek igyekeznek örömteli és felejthetetlen élményt nyújtani egy-egy tábori hét alatt. Kik és honnan jelentkeznek TESO-nak?
Az Erzsébet-táborok egy-egy turnusában 120 fős TESO-stáb segíti a táboroztatást. Sokfelől jelentkeznek az operatív munkatársak, a nagy részük egyetemista, frissen végzett tanár vagy más területen gyermekekkel dolgozó fiatal. A TESO-k feladata az egész napos programok lebonyolításában való segítség. A speciális TESO-k pedig valamilyen szakmai tudáson keresztül kínálnak programokat, például tánc-, színjátszó vagy kézműves foglalkozásokon. Idén a Dunamelléki Egyházkerület bekerült az Erzsébet-táborokat működtető a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány alapítói jogait gyakorlói közé, így a táborokban több keresztyén lelki program is megvalósul. A cél, hogy a táboroknak legyen egyfajta keresztyén szellemisége, értékrendje. Természetesen nem direkt, hittantábor-szerűen, de úgy, hogy a gyermekek találkozhassanak az evangéliummal. Ezért is szeretnénk, hogy minél több református hátterű fiatal is ott lehessen segítőként a Balatonnál. Január 31-ig még lehet jelentkezni munkatársnak az Erzsébet-táborokba.

TESO, Erzsébet-tábor. Fotó: erzsebettaborok.hu

Fotó: erzsebettaborok.hu

A TESO jelentkezést január 31-ig meghosszabbították
2022-ben összesen tíz turnusban üdül majd több ezer gyermek június 19-e és augusztus 26-a között a Balatonnál. Egy-egy TESO segítségére legalább három egymást követő turnusban számít az alapítvány. A jelentkezés feltételei között szerepelnek: az első turnus kezdetéig betöltött 19. életév, a büntetlen előélet és más szempontok is. Ezek IDE kattintva olvashatók, a jelentkezési lapot pedig ITT lehet kitölteni.

Tavaly már Testvérek is szolgáltak a táborokban.
Február elejéig lehet majd jelentkezni Testvérnek, a felhívás a napokban jelenik meg az egyházi médiában. Elsősorban református lelkészeket vagy teológushallgatókat, hittan- vagy vallástanár szakos hallgatókat várunk. A Testvér szerep kifejezetten a keresztyén lelkiség megjelenítését célozza. A Testvérek a turnusokban áhítatokat, bibliai foglalkozásokat tartanak. Tavaly a református tananyagfejlesztők segítségével elkészült a Láthatatlan szeretet elnevezésű program, amely interaktív, drámapedagógiai jellegű foglalkozás, ezen a résztvevők különböző konfliktusok megoldása útján találkozhattak az evangéliummal, elgondolkodtak a szeretetről, Isten szeretetéről. A Balaton partjára például imaösvénnyel, színezőkkel, társasjátékkal készültünk.

Schanda Anikó

Schanda Anikó, a református egyház cigány szakkollégiumainak képviselője, a táborok lelkiségének kialakításáért felelős teológushallgatója

Fotó: Asszonyi Eszter

Hogyan lehet a sokfelől érkező, alapvetően világi közegben nevelkedő gyermekeket megszólítani?
Volt nyitottság a programok iránt. A világi háttérből jövő csoportok körében is népszerű volt a Szólj be a papnak! elnevezésű program, amelyet a katolikus testvérek kezdeményeztek, de mi is részt vettünk benne. Ez olyan pódiumbeszélgetés, amelyen a gyerekek őszinte kérdéseket tehettek és tettek is fel lelkészeknek, papoknak, lelki vezetőknek.

Mi volt a legnagyobb „beszólás” a lelkipásztoroknak?
A magánéleti, személyes kérdések nagyon érdekelték a gyerekeket, mert kevéssé tudják elképzelni, hogyan éli meg egy pap vagy lelkész a mindennapokat, a lelkészi hivatást a családdal vagy éppen család nélkül. Ebben a két felekezetnek eltérő a hagyománya, ez is világossá vált számukra. A táborozók közül nagyon sokan még templomban sem jártak korábban, lehet, hogy most már bátrabban kapcsolódnak be egy áhítatba vagy istentiszteletbe. Önnek egyébként is fontos a misszió. Friss hír az is, hogy a minap kapta meg a Magyar Fiatalokért díjat. A díjat elsősorban a cigány szakkollégiumok kapcsán végzett tevékenységemért kaptam, ugyanakkor az Erzsébet-táborokban és a Bárka-táborokban végzett munkámat is elismerték vele. A misszió nemcsak hogy fontos számomra, úgy mondanám, hogy ez a hitem központi része. Az egyházunknak sem csak egy feladata a sok közül, hanem alapvető rendeltetése, hogy megoszthassuk másokkal is, amit és főként akit mi már megismertünk.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak! Keressék a templomokban és az újságárusoknál!