Maga mögött hagyott mindent. A tél metsző hidegét, a város zaját. A munkahelyi vitákat és játszmákat. Az ünnepre készülés kötelező köreit: képeslapok, ajándékok, kézfogások, boldog karácsony-kívánások...
Háta mögött az egész év terhe és öröme.
Amikor engedni kellett... Amikor a főnök újra és újra visszaküldte, kezdd újra, ez így nem jó. Amikor végre egy feladat elvégzése után ez a szó is elhangzott: köszönöm.
Mögötte van a nem sikerült megoldani semmilyen módon kudarca. Mögötte van a lám, milyen könnyen megoldódott öröme.
Elhagyta, de nem felejtette a gyász fájdalmát... elfelejtette, de nem hagyta el a születés örömét.
Már a háta mögött van a hajnali napfelkeltére való rácsodálkozás öröme, minden utazás élménye és fáradsága. Mögötte van minden hangos szó, minden mély hallgatás, viták és küzdelmek, kétségek és félelmek...

Bentről meleg fény sugárzik, a konyhából friss sütemény illata árad, a szobából gyermekek hangja szűrődik ki. Megérkezett, hazaért, ünnep van.

 

 

...elfordult a kulcs a zárban. Az ajtó megakad a megszokott helyen. Bent sötét és hideg. Nincs illat, nincs gyermekhang, csend van. A szomszédból vita hangjai szűrődnek ki. Az előszobában fáradt kezeiből kicsúsznak a súlyos bevásárlószatyrok.

Maga mögött hagyott mindent. A busz tömegét, a gyaloglás fáradtságát. Felületes mosolyok, kötelező körök, munkahelyi ünnepi ebéd, megszokott mosoly... már vége, elmúlt.
Háta mögött az év terhe és öröme. Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés... helyett 24/48-as műszakváltás. Kizsigerlő fáradtság. Beájulva alvás, éjszakai plafonbámulás. A köszönet soha ki nem mondott szavát is elfelejtette már. Egyedül van. Egyedül az elvesztés vissza-visszatérő fájdalmával. Egyedül a soha újjá nem születés kínjával, a társtalanság magányában.

Háta mögött van a boltos erőt adó mosolya. Háta mögött a buszsofőr kedves jó reggeltje. Elfelejtette azt is, amikor az egyik szünetben a munkatársa őszintén kérdezte tőle: hogy vagy. Mögötte van a munka-utazás-létfenntartás véget nem érő, szürke köre.

Az ajtó megakad a megszokott helyen. Bent sötét és hideg. Nincs illat, nincs gyermekhang, csend van. Megérkezett, hazaért, ünnep van.

 

 

...az ajtón nincs zár, csak egy faretesz. Lassan, bizonytalanul elfordítja egy kéz. Sokan állnak az ajtó előtt. Izgatottak, kíváncsiak. Az ajtó mögül istállószag szűrődik ki.

Magukkal hoztak mindent. Megérkeztek, szívükbe zárva a felfoghatatlan kijelentés örömét. Várták és vágyták látni, amit a fényből hallottak.

Maguk mögött hagytak mindent. Az embereket és az állatokat egyaránt. Nem beszélték meg, hogy mi is lesz velük, nem vitáztak. Elindultak. Hátuk mögött a munkájuk, de érzik, nem kell aggódni a jelenük miatt. Elhagyták a jól megszokott helyüket, mert valami elképzelhetetlenről hallottak, látni akarják. A szó felülírt minden eddigi tapasztalatot... magányt, nélkülözöttséget, lenézést. A szó felülírt mindent. Elfelejtették a vitákat, a szürke hétköznapok köreit, a bizonytalan és hideg éjszakák álmatlanságát. Többet kaptak, mint a reggeli napfelkelte, mint az élet öröme, mint az őszinte szó nyomán meginduló jó érzés. Mindent felülírt a szó, megváltoztatta egész életüket. Elindultak reménységgel – és megláthatták a megérkezettet.

Sokan állnak az ajtó előtt. Izgatottak, kíváncsiak. Megérkeztek, beérkeztek, eljött az ünneplés ideje.

 

 

...a mennyország kapuja nyitva. Maga mögött hagyta isteni dicsőségét. Elindult és megérkezett. Az egész teremtett világ Őt várta. Megérkezett az istállószagba, az izgatott és kíváncsi tekintetek közé. Úgy érkezett, ahogy a Szó megmondta. Maga mögött hagyott mindent. Emberi formát vett fel. Belealázkodott ebbe a világba, hogy mi megláthassuk, megérezhessük Istent. Megmutatta nekünk, hogy kicsoda a Teremtő.

Megérkezik a magunk mögött hagyott dolgaink közé. Megérkezik sikereink és kudarcaink közé. Jelenlétével ad erőt az élet és az elmúlás küzdelmeiben. Becsatlakozik utazásunkba, ott van a buszon, a vonaton, a sétáinkban. Ott van néma otthonunkban. Ott van, amikor fáradt kezünkből kicsúszik a bevásárlószatyor. Ott van, a gyermekzsivalyban is, a jó illatban, a tisztaságban. Jelenléte kísér bennünket.

Megérkezésével átformálja az életünket. Nem kell aggódnunk a jelenünk és jövőnk miatt. Nála van. Nem kell félnünk attól, ha jól megszokott helyünket el kell hagyni. Közel van. Nem kell félnünk az új utaktól sem. Velünk jön. Nem a félelmet, hanem a békességet hozta el nekünk. Ő maga a békesség. Többet ad annál, mint amit elképzelhetünk, amit kérünk, amit megérdemlünk. Mindent ad, amire szükségünk van. Önmagát adta boldogságunkért, önmagát adta megváltásunkért.

... a mennyország kapuja nyitva. Elindult és megérkezett. Az egész teremtett világ Őt várta. Megérkezett, hozzánk jött, eljött az ünneplés ideje.

Szabó Ferenc
főjegyző

Képek: Füle Tamás