Meztelenül, szégyen nélkül

„A házasság nem harctér, csak egy keményebb buli.” Tapolyai Emőke pszichológus gondolatai az egészséges és kapcsolatot gazdagító szexualitásról a keresztyén házasságban.

A szexualitás fontos része a házasságoknak, mégis számos kapcsolattal találkozhatunk, ahol a párok befelé fordulva, önmagukban kételkedve, frusztráltan kérdezik, miért nem működik a vágy és a szenvedély ugyanúgy, mint régen. A probléma aktualitása nem függ életkortól, együtt töltött évektől vagy a gyerekek számától – valamennyi korszaknak megvannak a maga kihívásai. Még a keresztyén házasságokban sem jobb a helyzet. Hol van a probléma gyökere és mi lehet a kiút? Tapolyai Emőke pszichológus online előadásában mutatott rá a válaszokra, ennek legfontosabb gondolatait foglaltuk itt össze.



Elvárások és rutin
Olyan világban élünk, ahol magának a vágynak a fogalma nagyon sokféle értelemmel bír. Manapság leginkább egy felfűtött állapot eredményének tekintik. Olykor azt sugallják, hogy a szexnek a feszültséglevezetés a lényege. És azt, hogy ha házas vagy, a párod felelős megoldani ezt a feszültségedet. Tévedések vesznek körül minket a szex kapcsán. Az egyik ilyen, hogy ez nagyon heves, nagyon gyors, nagyon könnyű szenvedély, amely elsodor minket, amely elől nem lehet menekülni. És amely során fergeteges orgazmusdömpingeket kell megélnünk, természetesen párunkkal egyszerre. De a világ tévedései nem válnak attól igazságokká, hogy divattá válnak. És attól sem válnak igazsággá, ha olykor esetleg az egyházon belül is hangoztatják ezeket.

Olyan sok elvárást hallunk a szex kapcsán, hogy begörcsölünk rajta. Hiszen a tapasztalataink ellentmondanak mindezeknek! Gyakran megjelenik emiatt a frusztráció, és elvárjuk a másiktól, hogy dolgozzon meg a vágyért. Vagy magunktól, hogy mi tegyünk érte. Így az egész görcsös, frusztráló munkává válik. Ráadásul a statisztikák és a tapasztalatok is azt mutatják, hogy a párok egyre kevesebbet vannak együtt. Nincs időnk egymással lenni, nincs időnk odafigyelni. „Gyakran mesélik nekem a párok, hogy hónapok óta nem voltak együtt. A szexuális életnek is vannak szakaszai, így természetes, ha nem egész életünkben olyan gyakoriak az együttlétek, mint huszonévesen. De az teljesen abnormális, ha hónapok vagy akár évek óta nem voltak együtt” – mondta Tapolyai Emőke.

Nagyon gyorsan kialakulnak a rutinok a házasságban, amellyel a pszichológus szerint egy pontig nincs is baj, hiszen sokszor megvan a maguk helye és szerepe. De ha csak a rutin marad, akkor elfárad a szexualitásunk és az intimitásunk, mert ez a rutin előbb-utóbb arról fog szólni, hogy ki kit elégít ki. „Hogy egy hasonlattal éljek: néha csak egy kis nassolásra vágyunk, máskor viszont vasárnapi ebédre készülünk közösen, ami kicsit gazdagabb, kicsit több egy hétköznapi étkezésnél is.” Az lenne az egészséges, ha ennek meglenne a széles spektruma a házaséletünkben. Az is megváltoztathatja a szexuális életet, ha egy pár tudatosan gyereket akar. Ha nem figyelnek oda, hogy a programozott együttlétek mellett is megmaradjon a spontaneitás, akkor ez is rutinszerűvé teheti az együttléteket.

Ablak a házasságra
Fontos lenne arról beszélgetnünk házastársunkkal, hogy mit is gondolunk a szexualitásról és a vágyainkról. Ha ezeket a közfelfogás fogja meghatározni, semmi sem lesz világos. Kell, hogy legyen saját meggyőződésünk, ami a mienk, amihez kötődni tudunk. Mert a közvélekedés változó, önigazoló, mindig a szubjektív érveit hangoztatja. Elvárásokat állít a másikkal szembe és magammal szembe is. „Fájdalmas hallani, amikor párok mesélik, hogy mennyire lekezelik önmagukat. Már nem is a másikat, hanem saját magukat! Kudarcként élik meg a szexet, beférkőzik közéjük a csalódás, majd a szégyen” – sorolta a pszichológus.

„A szex tulajdonképpen ablak a házasságra. Amikor a párok arról beszélnek, milyen szexuális küzdelmeik, próbatételeik, fájdalmaik vannak, az számunkra betekintés a kapcsolatukba. Nem lehet azt mondani, hogy szexuális problémánk van, de amúgy minden rendben van a házasságunkkal. A szexuális életünkben pszichoszomatikus tünetként jelenik meg mindaz, amivel lélekben nem tudtunk kellően foglalkozni. A szex által betekintést kaphatunk arra, hogy hol van a tényleges küzdelmünk. Miről árulkodik fájdalmuk, szégyenük, bizonytalanságuk? Ha őszintén mélyére nézünk ezeknek, akkor lehet jó a szex.”

A szexuális együttlét egy nagyon mély megmutatása önmagunknak. Valóban levetkőzés. Arról szól, látjuk-e egymást annak, akik valójában vagyunk. Problémás működése mögött a legtöbb esetben az áll, hogy a párok egyik vagy mindkét tagja igazából önmagára figyel. Talán azért, mert kételkedik, bizonytalan, azon gondolkodik, tud-e örömet szerezni a másiknak. „Mivel szeretem a másikat, természetes, hogy örömet akarok szerezni neki. De ha ezt én már nem tudom élvezni, akkor itt valami el van tolódva. Akárcsak akkor, ha önző módon csak élvezni akarom. Mindkét szélsőség figyelmen kívül hagyja azt, hogy a másikban mi van.”



Nem harctér
Ha valamelyik fél nem kívánja az együttléteket, előfordul, hogy fogócskáznak a párok. De minél jobban futunk a másik után, ő annál jobban fog futni előlünk. Ha ez úgy ér véget, hogy az üldözött áll meg, reszketni fog a közelségtől, mert valami bántja, valami megsebezte. Úgy is meg lehet azonban állítani a fogócskát, ha a fogó áll meg. Ez nagyon nehéz, mert a kergetett egy ideig még futni fog és növekszik köztük a távolság. És ilyenkor megnő a félelem is a fogóban, hogy elveszítheti a másikat. Mégis érdemes megállni és figyelni, elviselve a bizonytalanságot. „Hagyjunk időt egymásnak a távolság megemésztésére! Mielőtt továbblépnénk, válaszoljuk meg mindketten, hogy miért félünk annyira!”

Nagyon kevés valóban gyógyíthatatlan seb van. A legtöbb begyógyul. Lehet, hogy ehhez szakember segítségét kell kérni, de lehet, hogy elég egy baráttal átbeszélni – és utána azzal is, aki megsebzett. Sokszor azért sem gyógyulnak be a sebek, mert nem tudjuk kiadni, ami bennünk van. De annak ki kell jönnie! Máskor meg azért nem gyógyulnak be sebeink, mert ragaszkodunk hozzá, hogy újra és újra gondolkozzunk rajtuk. Jó esetben nem azért bántjuk a másikat, mert bántani akarjuk egymást, hanem azért, mert félünk attól, hogy sebet kapunk. A bántás ilyenkor nem rólunk szól, hanem a bántó félről. Ezért segíthet megértő füllel hallgatni a másikra. „A házasság nem harctér, csak egy keményebb buli.”

Ahogy menet közben gyűjtjük a fájdalmainkat, sebeinket, úgy kezdünk vékony rétegeket rakni a lelkünkre. „Vannak területei az életünknek, amelyekre néha védőburkot kell építenünk, hiszen nem érezhetünk és élhetünk át mindent, ami minket ér. De a házasságokban elkezdtünk túl vastag rétegeket kialakítani a lelkeink körül. Minden alkalommal, amikor újra felemlegetem, hogy a másik mit tett, és azt újra és újra lejátszom a fejemben, megerősítek egy idegpályát, ami azt mondja: ő sebző. Ezért kezdtünk el önmagunkra figyelni és ettől nem látjuk a másikat.” A házasság ugyanakkor nem terápiás központ, hanem két sebzett ember kölcsönös egymásra találása, akiket Istennek kell helyreállítania.

Hol kezdődik?
Alapvető kérdés az együttlétben, hogy magamra figyelek, vagy a másikra. „Ha elkezdünk egymásra figyelni, megváltozik az izgalmi szintünk. Különösen akkor, ha úgy nézem a másikat, hogy gyönyörködöm benne. Ha fejben máshol járok vagy magamra figyelek, akkor abban nem lesz vágy, csak frusztráció. A másiknak és nekem is, hogy miért vagyunk ilyen ügyetlenek. Én vagyok a hibás vagy te vagy a hibás? De ha azt mondom, itt vagyok, és rád nézek és csodállak, és annyira örülök, hogy velem vagy, akkor elkezdünk a másikra figyelni és megjön a szexuális vágy” – mondta Tapolyai Emőke. A szex szerves része, kifejeződése az együttlétünknek. Ez elhanyagolhatatlan terület egész életünk során.

„Nők! Fogadjátok el, hogy férjeteknek valóban örömöt szerez az, ha boldoggá tehet titeket! Férfiak! Feleségeitek tényleg szeretik, ha meghódítjátok őket, csak sokszor nem jó helyen kezditek!” Ehhez tisztázni kell, hol kezdődik a szex, amelynek csupán lecsengési szakasza maga az aktus. A közösen eltöltött minőségi idő az első, amelyet az „érintsd meg a lelkem” szakasza követ. Ez azt jelenti, hogy „gyönyörködj bennem, légy kíváncsi rám”, nem pedig azt, hogy „gyógyíts meg”. Ezt követi a meghitt testi érintések, simogatások szakasza, majd utána negyedikként jöhet a másik testének izgatása, végül az aktus. „Az első három szakasz megállhat önmagában is, de sose a záróakkorddal kezdjük ezt a csodálatos szimfóniát!”

Bár sokan táplálnak szexuális fantáziát egymás iránt, vágyakoznak kreatívabb, spontánabb együttlétre, mégis félnek erről beszélni, hogy megkíméljék magukat a csalódástól. „Merjünk belenézni a legnagyobb kérdéseinkbe, kételyeinkbe, bizonytalanságunkba! Minden házaspárnak vannak olyan szexuális fantáziái, titkai és kérdései, amelyekkel nem tud mit kezdeni. Ne elégedjünk meg átlagos válaszokkal vagy a közvélekedésekkel! Kérdezzük egymást!” De hol van a határ a szexuális fantáziában? – adódhat a kérdés. „Ahol a közös megegyezésünk van. Csak kölcsönös beleegyezéssel lehet valóra váltani ezeket. Nekünk, keresztyéneknek az is fontos emellett, hogy van-e olyasmi a fantáziánkban, amit a Biblia tilt.”



Bátor szembenézés
A jó szex titka a meghittségre való képesség, az én és a mi elfogadása. „Ha lenne elég bátorságunk beszélgetni egymással, kinézni magunkból, akkor könnyebben megnyílnánk egymás előtt. Kinek nyílnánk meg, ha nem egymásnak? A legszebb része a házasságnak, hogy egy életen át nyílhatunk meg úgy, hogy biztonságban lehetünk. A többség mégsem mer egyenesen a másik szemébe nézni vagy rendszeresen csókolózni. Attól fél, ezek során kiderülne, hogy a látszat ellenére még sincs olyan jól, mint azt láttatja. Az intimitáshoz bátorság kell. A bizonytalanság és a feszültség elviselésének képesége az érettség jele.”

Bár nem kell mindig mindent megbeszélni, de merjük kimutatni a másiknak, amikor gyönyörködünk benne! – figyelmeztetett a pszichológus. Sokan vannak, akik kimenekülnek a meghitt pillanatokból. Valaki viccelődéssel, mások csenddel vagy eltolással, esetleg befeszüléssel. Mások pedig a problémák kibeszélésével vannak így. „Azért veszünk mindent kritikának, mert azt gondoljuk, hogy minden rólunk szól. De amit a másik mond, az valójában róla szól, amit meg én mondok, az rólam.” Ebből az is következik, hogy az a legstabilabb együttlét, amikor merek önmagam lenni. „Merjünk belenézni abba, hogy mi van bennünk!”

Először meg kell tanulnunk önmagunkhoz kapcsolódni, majd a párunkhoz is. „Ez nem gyakorlat, nem cselekvéssorozat, hanem hozzáállás, viszonyulás, jelenlét, valóságos kihívás.” A jó szexhez ugyanis elengedhetetlen a megkülönböztetett, elkülönített én, aki önmagában is stabil. „Önmagamban, egészséges egyénként szabadon, egyedül Istentől függve. Az identitásomat nem a másik embertől kapom, hanem Istentől, és amit az Ő szemében látok, az csodálatos. Ez a függőség adja meg a valódi függetlenségünket. Ebben a biztonságban nézhetek rá szabadon a szerettemre, azt mondva: itt vagyok.”

Isten ajándéka
Keresztyén házasságban élni nem azt jelenti, hogy csak a lélek a fontos, a test nem. Ez tévhit és teljesen szembemegy a Bibliával. De a keresztyén felfogás szerint nem csak testünkkel veszünk részt a szexben. Tévhit az az ítélkezés is, hogy a nem keresztyének csak testben élhetik meg az együttléteket. „A kereszténység nem azt jelenti, hogy nincs fergeteges szex. Csak szeretnénk fókuszban tartani, hogy a testünk és lelkünk találkozása a legcsodálatosabb szex. Isten a maga szeretetében úgy teremtette meg az embert, hogy megajándékozta ezzel. Részben az utódnemzésért, de azért is, hogy élvezzük, hogy jó legyen egymásra találni, hogy egymás karjaiban csendesülhessen el a lelkünk.”

Máté evangéliuma 23. fejezetének 27. verse szerint Jézus azt mondta a jeruzsálemi templomban a farizeusokról, hogy olyanok, mint a meszelt sírok: csak a szép külsőségekre ügyelnek, de belül halottak. Ahhoz, hogy a mi házasságunkat ne ez a fajta képmutatás jellemezze, Tapolyai Emőke szerint fontos az őszinteség. Az igen legyen igen, a nem pedig nem, ahogy Máté evangéliuma 5. fejezetének 37. verse is mondja. Ha megszűnünk játszmázni, vonzóbbá válik az együttlétünk is. „A mai közvélekedés azt tartja, hogy el kell vesznünk a szexben. De nem így van. A szex az a hely, ahol igazán meg kell tartani magunkat. Félelmetes, mert nem szoktunk hozzá, mégis csodálatos megtapasztalni.”

Mindehhez érdemes úgy olvasni a Bibliát a szexről, mint még soha. „Forduljunk oda az Igéhez kíváncsian, mintha először olvasnánk! Rengeteg felszabadító, csodálatos válasz van benne a házasságon belüli szex ajándékairól.” De csak álarcok nélkül tudunk valóban egymásban gyönyörködni, és rácsodálkozni arra, hogy mekkora ajándék a másik. „Mózes első könyve is leírja: meztelen volt a férfi és a felesége, és nem szégyellték magukat. Ez a tökéletes szex: testileg-lelkileg meztelenül, magunkat nem szégyellve.” A pszichológus zárásképpen Lucius Annaeus Seneca gondolatát idézte: „Ne azt kérd az Istentől, amivel elég, ha megöntözöd a lelkedet, hanem azt, amivel átitathatod!”


Barna Bálint
Képek: Füle Tamás; pexels.com