Ökumenikus diákfilmszemle a kilencedik alkalommal

A járvány miatt tavaly elmaradt filmszemlét idén online pótolják, a pályázó általános iskolás és középiskolás diákok április 30-ig küldhetik be alkotásaikat.

Az Evangélikus Pedagógiai Intézet, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Oktatási Irodája, a Katolikus Pedagógiai Intézet, valamint a Budapesti Piarista Gimnázium újra meghirdeti – a járvány miatt elmaradt tavalyi helyett – 9. országos filmszemléjét katolikus, református és evangélikus általános és középiskolák diákjai számára. Sajnos idén is csak a szokásosnál jóval visszafogottabb módon valósulhat meg az esemény: a döntő személyes találkozások nélküli, online lebonyolítású lesz, valamint a befogadható filmek műfaja is korlátozottabb.

A résztvevők két korcsoportban nevezhetnek be a diákfilmszemlére. Az I. korcsoportot az 5–8. évfolyamon tanulók alkotják, míg a II. korcsoportot 9–12. évfolyamon tanulók. A tavalyi filmszemle kiesése miatt utóbbi korcsoportban a 2020-ban érettségizettek is pályázhatnak. Egy alkotó maximum három filmmel nevezhet, de egy iskolából több stáb is indulhat.

A filmek témája:

I. Kiemelt téma kategória: Megújulás – Amikor a világjárvány véget ér.

II. Szabadon választott kategória: Az alkotók bármilyen témában ábrázolhatják azt, ami megragadta, foglalkoztatja őket, amit életük komoly vagy humoros eseményeivel kapcsolatban filmre valónak ítélnek.

A járvány miatt nem biztathatnak nagy összefogással megvalósuló filmek készítésére, ezért mindkét kategóriában csak animációs filmeket várnak – ilyeneket akár 1-2 fős stáb is alkothat. A filmek időtartama nem haladhatja meg a 8 percet. A beküldött műveknek az általános emberi értékeken túl hitünk értékeit is tiszteletben kell tartaniuk. Nem szükséges vallási témát érinteniük, lehetnek humorosak, ironikus hangvételűek, problémafelvetők, de fontos, hogy összhangban álljanak az élet evangéliumi szemléletével.

A Diákfilmszemlén azok a filmek kerülhetnek vetítésre, amelyek megfelelnek a szemle weboldalán az Aktuális menüpontban található részletes versenyszabályzat pontjainak. A nevezési lapon – amely szintén e weboldalról tölthető le – a pályázó aláírásával tanúsítja e szabályzat tudomásulvételét. Nevezési díj nincs.

A beküldendő filmek formátuma: HD 1280 x 720 vagy full HD 1920 x 1080, – 25p, 50i vagy 50p.

Beküldési határidő (a versenyfilmek feltöltésének határideje): 2021. április 30., péntek 24:00.

A feltöltési tudnivalók a nevezési lapon olvashatók. A kitöltött nevezési lapot is digitálisan kell beküldeni!

A szemle döntőjének nyilvános online közvetítése 2021. május 29-én, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik, és azon a linken érhető majd el, amelyet a filmszemle weboldalán az előtte lévő napon közzétesznek.

A közvetítés első részében – a szintén már előzőleg kihirdetett sorrendben – egymás után vetítésre kerülnek az előzsűri értékelése alapján döntőbe jutott filmek, és minden egyes film után valamelyik zsűritag rövid elemzése következik. A filmszemle végeredményének, az egyes kategóriák győzteseinek kihirdetése délután történik, szintén online módon. Természetesen ezek a közvetítések a weboldalon bármikor visszanézhetőek maradnak, továbbá a döntőbe jutott filmek külön helyen, egyesével is elérhetők lesznek.

Díjak: Megújulás témát a két korcsoportra bontva díjazzuk, a szabadon választott témát egyben.

Mindhárom kategóriában az 1. díj értéke 80 000 Ft, a 2. díj értéke 50 000 Ft, a 3. díj értéke 30 000 Ft.

További információk: okudiakfilm.hu


A filmszemlével kapcsolatos bármilyen jellegű kérdéssel a szemle főszervezőjéhez, Wettstein József piarista tanárhoz lehet fordulni: wettstein.jozsef@gmail.com