Sokszínű tudomány – ismét természettudományos napok a Lónyay Gimnáziumban

A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön!" mottó jegyében idén négynapos programsorozattal hívta fel a természettudományok segítségével Földünk megóvásának fontosságára diákjai figyelmét a Lónyay Gimnázium természettudományos munkaközössége.

Hétfőtől szerdáig vetélkedők, tanórákba épített, környezetvédelmi témájú ismeretterjesztés, karika segítségével szappanbuborékfújó verseny, és kézműves foglalkozások tették színessé a hetet. A MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának munkatársai a katonai hivatás szépségeit és a modernizált Magyar Honvédséget mutatták be, ajánlva a továbbtanulásra készülőknek életre szóló hivatás gyanánt. A csütörtöki, fő napon IX.  kerületi Bauhaus stílusú iskolánkat igyekeztünk a természet csodáival megtölteni, megmutatva Istenünk teremtett világának egy kis szeletét, a minket körülvevő környezet sérülékeny csodáit.

Az aulában elhelyezett tárolókban trófeákat, különféle elhullajtott agancsokat és madárpreparátumokat mutattunk be. Dísznövények, cserepes virágok, kaktuszok és kagylók, ásványok bemutatása mellett idén is nagy sikert aratott a Csillagközi Süntanya törpesünsimogatója. Meg lehetett simogatni, kézbe lehetett venni a szelíd jószágokat, amelyeket a tavalyi bemutatót követően többen már névről ismertek, és ismerősként köszöntöttek. Az aula másik pontján törpenyulak és magyar óriás nyúl is helyet kapott, hónapokra elegendő simogatásmennyiséget begyűjtve, Kovács Henrietta és Csernyi Patrik tenyésztők jóvoltából.

A Rákosmenti Kisállattenyésztő Egyesület jóvoltából az iskola udvarán a kifutókban, volierekben egzotikus diszbaromfik és fajtagalambok illegették magukat, kakasszóval köszöntve a reggelt, a belvárosi lakosokat megajándékozva egy kis baromfiudvar-hangulattal. Később megérkezett Villám, a szalagos álölyvifjú, aki gondozójával, Kiss Balázzsal, a Magyar Környezetgazdálkodási és Vidékfejlesztési Társaság elnökével látványos, röptetéssel, ismeretterjesztéssel egybekötött bemutatóval örvendeztette meg az érdeklődőket.

A földrajzelőadóban szintén nagyon sikeres ismeretterjesztés folyt a nap nagy részében Lincz Ottó, a Terra-Akva főszervezője és hobbyállattenyésztője vezetésével, aki  vörösfarkú boát, szakállas agámát, leopárdgekkót hozott magával. A szelíd jószágokat a gyerekek testközelből, kezükbe véve ismerhették meg, és kaphattak választ kérdéseikre.

A délelőtt zárásaként a kis- és nagygimnazisták több előadás közül választhattak. A díszteremben dr. Kodácsy Tamás lelkipásztor, az Ökogyülekezet Mozgalom alapítója és ügyvezetője hívta fel a figyelmet arra, mit tehetünk keresztyén emberként bolygónk megőrzéséért, beszélt a teremtésvédelemről. A negyedik emeleti előadóban pedig dr. Szikra Péter egyetemi adjunktus tartott prezentációt a legújabb műtéti eljárásokról, az orvostudományban lezajló nagymértékű technológiai fejlődésről. A Johannita Rend az újjáélesztés fontosságáról és technikájáról, Holics Klára doktornő pedig a cisztás fibrózis nevű génbetegségről tartott előadást.

A sok érdekes programot megosztottuk vendégekkel is, a kerületi Kicsi Bocs Óvoda két csoportja, a Fülesmackó és a Vackor látogatott el hozzánk. Megtekintette programunkat Zombory Miklós alpolgármester is a IX. kerületi önkormányzatot képviselve.

A négy nap zárásaként tanulóink különböző múzeumi kiállításokat, laboratóriumokat, víztisztító és -tároló helyeket, bemutatókat tekintettek meg a főváros számos pontján.

A színes programcsokor létrejöttéért köszönetet mondunk fenntartónknak, a Budapest-Északi Református Egyházmegyének, amely biztosította a feltételeket, az Albert Ibolya tanárnő által vezetett természettudományi munkaközösségnek szervező munkájáért, a gimnázium pedagógusainak, dolgozóinak a technikai lebonyolításért, valamint meghívott vendégeinknek. ​És köszönjük a mi Istenünknek a napsütést, az enyhe időt, hogy az udvari programokat is megtarthattuk, hogy rácsodálkozhattunk az általa teremtett környezetünk még meglévő, megőrzendő szépségeire!

 

​Fotók: Szekeres Márk Krisztián