A Veszprém megyei Sóly egy kis település, ám sokan nem tudják, mi mindent rejt magában a környék, s miket tesz az ottani közösség a teremtett világ védelmében. Ennek keretében beszélgettem Dr. Bikádi Lászlóval, a Hajmáskér-Sóly Református Társegyházközség lelkipásztorával.

Miért döntöttek úgy, hogy indulnak az ökogyülekezeti címért? Hogyan kezdődött?

A teremtésvédelemmel kapcsolatban az Ökogyülekezeti Mozgalommal talán az interneten találkoztunk először. Ez az információ is Budapesten keresztül jutott el vidékre, ahol leginkább adekvát az Ökogyülekezeti Mozgalom és a legtöbbet tudunk csinálni, de itt kapjuk meg utoljára az információkat. Azt hiszem, a Facebookon keresztül láttuk, hogy van Ökogyülekezeti Mozgalom, illetve a Református.hu-n pár évvel ezelőtt. Akkor épp a Tündérkert program futott, ami révén a Növény Diverzitás Központ segítségével őshonos magyar gyümölcsfákat lehetett igényelni és ezekből hoztunk létre mi is egy kis gyümölcsöst 30 fával a későbbiekben. Ez volt a kiindulópont és utána természetesen egyre jobban kedvet kapott az egészhez a gyülekezet is és onnan jöttek a következő lépések, mint például legyen LED-es a világítás és hasonlók. Tulajdonképpen jó ötletnek tartottuk és nekünk ez kézenfekvő.

Ez volt 2015-ben. Mi változott azóta?
Most már egyre inkább kedvet kaptunk ehhez az energiahatékony életmódhoz. Az elején elhatároztuk, hogy legyen egy gyümölcsös, de jött a kérdés, hogy mit lehetne még csinálni? Akkor váltsunk energiatakarékos izzókra a templomban, a parókián, és a szociális szolgálati irodában is. Most beadtunk egy pályázatot arra, hogy napelemes legyen a szociális szolgálat központja és szigetelést kapjon. Valamint egyre jobban figyelünk arra, hogy minél kevesebb szemetet termeljünk saját magunk körül. Emellett az itt élő emberek is egyre fontosabbnak érzik a környezetvédelmet. Ráadásul nekem a hobbim a búvárkodás és van egy öko-diver búvárcsoport is, aminek a tagja vagyok. Ez azt jelenti, hogy mi a tenger alatt is gyűjtjük a szemetet, minden merülés után regisztráljuk, hogy mit hoztunk fel a víz alól, milyen műanyag palackot, fémet, halászhálót, stb. Nem nagy dolog, de az ökobúvárok között is van olyan, hogy például 50 darab felhozott szemét után kap egy üveg bort. A kezdeményezés természetesen nem az üveg borról szól, hanem hogy védjük a természetet.

A gyerekek, fiatalok mennyire vesznek részt ebben?
Azt kell, hogy mondjam, hogy azok, akikkel elkezdtük, családtagok, barátok, illetve a saját gyerekeimmel is, nagyon szívesen. Őket ezek érdeklik és így nem okoz különösebb problémát őket erre megtanítani. A gyerekeknek viszonylag könnyű elmondani, hogy van három kuka: ebbe dobd a fémet, ebbe a papírt, ebbe pedig a műanyagot vagy az üveget. Ez akkor válik bonyolulttá, amikor bekerül az iskolába és ott nem ezt csinálják. Elkezdik lerombolni azt, amit egy szülő felépített, és sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogyha egy osztályban már tíz százaléknyi olyan gyerek van, aki feleslegesnek tartja ezeket az elgondolásokat, akkor azok elkezdik szétbomlasztani a teljes közösséget. Én azt látom, hogy a gyülekezetben azoknak a fiatal szülőknek a gyermekei, akik látják, hogy mit csinálunk – és a szülők is magukévá tették -, nagyon tetszik.

A fiatalok mellett a cím elnyerése óta maga a közösség aktívabb lett? Vannak új tagok?
A hitnek egy megnyilvánulási formája a teremtésvédelem. Nekem a hitemből adódik, mert azt mondta az Úristen az Ószövetség lapjain, hogy „Szaporodjatok, sokasodjatok, népesítsétek be a földet, vigyázzatok a Paradicsomra, arra a kertre, amit kaptatok.” Nem azért kell keresztyénnek lennem, hogy én vigyázni tudjak a környezetre. Egy keresztyén ember számára ez lehet egy életprogram, míg vannak olyanok, akik nem keresztyének és nekik ezek mégis fontosak. Ez nagyon sok találkozási pontot és missziós területet jelenthet nekünk, mert hogyha már beszélgetünk arról, hogy védjük a Földet, akkor beszélgessünk a megváltásról is. Azonban attól, hogy valaki védi a környezetet, még nagyon sok lépés kell, hogy keresztyénné legyen.

2015-ben átadták a Vidékünk Kultúrája Bemutatóházat, avagy új közösségi épületet Sólyban, mely egyben a teremtésvédelmi események helyszíne is. Mesélne erről?
Gyakorlatilag ez két alapítványnak, a gyülekezetünkhöz tartozó 1000 Éves Sólyi Templomért Alapítványnak, illetve a debreceni Életminőség Alapítványnak az épülete. Pontosan azért hoztuk ezt létre, hogy egy kis települést felrázzunk. Mert az kevés, hogy az emberek az interneten, a Facebook előtt ülve nagyon lelkesen kattintgatnak arra, hogy mentsük meg a Földet.

 

Ugyanakkor itt vannak azok az idős emberek, akiknek még van tapasztalatuk arról, hogy valamikor hogyan működött az ún. „falusi gazdaság”. Amikor nem termelt, mert a rőzse volt a gyújtós, a nagyobb faágak voltak a tüzelő, és egyébként mindent felhasználtak sokszorosan is, és csak akkor dobták ki, amikor már alátétnek sem volt jó. Ezeket a tapasztalatokat meg kell osztani. Azért, hogy ez ne önkormányzat függő legyen, kivettük ezt az egészet az önkormányzat feladatköreiből, és tulajdonképpen a magunk módján szervezzük meg ezeket a közösségi programokat.

A juhtartás mellett kuvasz fajtamegőrzéssel is foglalkoznak. Honnan jött az elhatározás? Miért éppen ez a fajta?
Mert rajongok a kuvaszért. Nekem gyerekkoromban is volt kuvaszom és ez egy olyan fajta, mint általában a magyar nagytestű pásztorkutyák, amiket nagyon félreismernek. Azt mondják félelmetes, pedig egy kuvasz egyáltalán nem az. Nem bántja a gyereket. Ha nem tartjuk be azokat a szabályokat, amik az általános emberi együttélés szabályai, akkor azt a kuvasz nagyon keményen lereagálja. Míg egy dalmata csak azért, hogy vele foglalkozzanak mindenre képes, a kuvasz megszabja a határokat, ez az ő területe, itt ő vigyáz, ez az ő gazdája. De egyben a legjobb barát. Azt a szintű biztonságot semmi más nem tudná nyújtani. Másrészt szeretnénk népszerűsíteni, és megmutatni, hogy milyen csodálatos állatok. A kuvasz fajtát meg kell őrizni és meg kell védeni attól, - ami jellemző volt egy időben- hogy a tenyésztését elvigyék az egyre kisebb testű ebek irányába. Nem tesszük tönkre azt, ami képes megvédeni minket. Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy programot kellene arra indítani, hogy idős emberekhez, rászorulókhoz, egyedülállókhoz oda lehessen telepíteni ezeket az őshonos kutyákat, akik többnyire egy gazdát ismernek el. Úgyhogy mi elkezdtük a nagyobb testű kuvaszokat tenyészteni és nem véletlenül lett a kennelünk neve „Templomőre”.

Ráadásul ez is az ökogazdálkodáshoz hozzátartozik, hogy nálunk nincs kidobott étel. Mert vagy megeszik a kutyák, vagy a birkák, hiszen a korábbi öt rackából idénre már 11 példány lett. Most azon gondolkozunk, hogy nagyon sok olyan portát látunk, ahol egyedül maradtak idős emberek és a fiatalok úgy gondolják, hogy elég, ha befüvesítik a kertet, akkor az rendben lesz. De egy nagy eső után, ha három hétig nem nézünk rá, akkor az úgy nem lesz jó. Ezért lehetne párosával ezekhez az idős emberekhez rackajuhokat letelepíteni. Így először is megint megvédenénk egy őshonos magyar fajtát, illetve két juh gyakorlatilag 2000 négyzetmétert rendben tud tartani. Vagy olyan programot lehetne indítani hogy amikor fásítani akarnak cégek, önkormányzatok, akkor ne a kanadai juhart meg a nyárt – allergén fafajtákat - ajánljuk nekik, hanem szilvafát, almafát, körtefát. És ezek termése mellesleg nem a globál üzletház gyümölcse, hanem hazai.

Ezen kívül mik a jövőbeli célok?
Pályáztunk napelem-rendszerre, van már elektromos autónk, amit megvettünk a Pannonikum Szeretetszolgálati Irodának. De egyetlen célunk van, az Isten igéjének hirdetése. Az, hogy milyen eszközöket találunk még hozzá, vagy a felelősségünket mi módon tudjuk még megélni, az mindig ad hoc, helyzettől függ. Szeretünk például fotózni. Csináltunk fotósorozatot a környék vadállatairól, műemlékekről, nagyon sok mindenről, amit vagy közösségi oldalakon osztunk meg vagy fotókiállítást szervezünk belőle. De én például a tenger alatt is fotózok. Rendeztem egyszer egy fotókiállítást, a tengeri állatok szépségét bemutatva. De ezek csak eszközök, amik arról szólnak, hogy hogyan tudjuk megmutatni az embereknek azt, hogy a világ szép és ezt meg kell tartani annak. Nem a programokban hiszek, hanem hogy találkozzanak azok az emberek, akik ezt csinálják és gondolkodjanak együtt, s azután ha valaki úgy gondolja, csatlakozik. Például nekem az bőven elég, hogy mi elültettünk Sólyban 30 gyümölcsfát és utána láttam azt, hogy két héten belül a faluban hirtelen még tíz-húsz-harminc ember nekiállt gyümölcsfát ültetni. Nem akartak keresztyénné lenni. Nem akartak feltétlen csatlakozni. De ültettem 30 fát és akkor hármat ő is ültetett, hogy megmutassa. Megmutatta, én pedig megtapsoltam, mert azt mondtam, hogy az Úristen ügyét három fányival ő is előrébb vitte. Hajtsa végre a feladatot, óvja a világot, óvja azt a környezetet, amiben élünk és akkor mindenki jól fogja érezni magát.

Gondolja, hogy indulni fognak az Ökogyülekezeti díjért idén vagy a közeljövőben?
Ezt nem tudom. A feleségem egy bibliai igét választott, amikor a szociális szolgálatunk elindult: „Magunkat adjuk példaként elétek.” Mi mutatunk egy példát. Azt kell mondanom, hogy fontos észre vennünk, hogy ebben mindenkinek részt kell venni, minden falusi gyülekezetnek, minden egyházközségnek. Csináljuk a dolgunkat és szeretjük, amit csinálunk. Egy buddhista mondás azt tartja, hogy „Ha a hobbid lesz a munkád, akkor életed egyik pillanatában sem kell dolgoznod.” Tehát amit mi csinálunk, az a szenvedélyünk és sosem érezzük munkának.

 

Felelősséggel tartozol Te is a teremtett világért! Mutass példát!

Csatlakozz az Ökogyülekezeti Mozgalomhoz! 

Cím és díj pályázat a honlapon: http://okogyulekezet.hu/csatlakozz/okogyulekezeti-dij

Jelentkezési határidő: 2020. szeptember 10.

 

Az interjú teljes terjedelmében az okogyulekezet.hu oldalon olvasható. 

Roza Vivien, Szűcs Boglárka

Fotó: Nt. Bikádi László