„Tudom, kihez tartozom”

A református templom felújítását, az újonnan épült gyülekezeti ház hivatalos átadását, valamint Sipos Ajtony Levente lelkipásztor beiktatásának huszadik évfordulóját ünnepelte március 27-én, vasárnap a mintegy 300 fős ünneplő közösség Soltvadkerten.

A gyermekekből álló Soltvadkerti Református Csengettyűzenekar kiváló előadásában csendült fel a hálaadó istentisztelet kezdő éneke Sipos Zita vezetésével.

Az ünnepi igehirdetés alapját az aznapi igeszakasz adta Pál apostol korinthusiakhoz írt második levele 3. fejezetének 3-4. verseiből. Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hangsúlyozta: Soltvadkert ma épp ünnepel, és nem vigaszra szorul, mégis az a vigasztalás az életünk fundamentuma, amelyet a Heidelbergi Káté is tanít: nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok. „A legfontosabb átélni, hogy tudom, kihez tartozom, s ezt aztán jóban és rosszban sem elfelejteni” – fogalmazott az egyházvezető. A soltvadkerti gyülekezet most, a „jóban” hálaadással gondolhat a „minden vigasztalás Istenére” – tette hozzá. „Hisszük, hogy ezt a jó helyet itt, a Kárpát-medence közepén Istentől kaptuk ajándékba. Őrizzük, vigyázzuk, így adjuk tovább.”

A hitbeli, lelki továbbadásban Soltvadkerten generációk óta nagy szerepe van a Sipos családnak, amely számos nagy hatású református lelkészt adott az egyháznak úgy, mint Sipos Ajtony Levente tiszteletes édesapját, Sipos Ete Álmost, és az ő lelkész felmenőit, illetve gyermekeit, akik közül négyen is református lelkipásztorok lettek – sorolta a püspök. Kitért többek között a manapság közkeletű sikertörténet szóra is, amely az újat és a régit is összeköti, és amelyhez kell tenni akarás, jószándék, alkotóerő. „Aki nem tudja, hová tartozik, sikertörténetei nem lesznek áldássá. A siker kulcsa Krisztushoz tartozni, és így szolgálni szabadon. Belső szabadságból tesszük, amit teszünk. Erre pedig Jézus Krisztus a garancia.”

Az 1794-es építésű templom mára maga is sikertörténet lett. „Épületek csak-csak vannak és körülmények is, de azok az emberek, akik odaszánják magukat az Ő szolgálatára: átadott életű emberek. Ebből jó dolgok származnak: nemcsak megújuló templom, de Isten országának építése. Boldog az a közösség, aki úgy építi országunkat, hogy azáltal Isten országa épül.” Látjuk-e az építőkövekben Jézus Krisztust?” – tette fel a kérdést végül az egyházvezető. „Templomok azért kellenek, hogy minden más építkezés is Isten által az ember javát szolgálja” – zárta gondolatait.

A záróimádság után sokak segítségéért köszönetet mondott a presbitérium. Martin János, a gyülekezet főgondnoka méltatta Sipos Ajtony Levente lelkipásztor szolgálatát beiktatása huszadik évfordulója alkalmából, majd a gyülekezet ajándékaként egy új lelkészi palástot adott át neki.

A lelkész koncepciója, hogy az aktív presbitereken keresztül érjék el a családok valamennyi tagját, és vonják be őket a gyülekezet életébe. Mint mondta, 2002-es beiktatásakor „még nem sejtette, mi vár rá”: lelkészi, ugyanakkor „karmesteri” feladatok: egy sokszínű, sok hangszert megszólaltató zenekart, azaz a gyülekezetet összehangolni.

Mint mondta, a gyülekezet fenntart egy idősotthont is, ahol külön bibliaóra van az időseknek is, ám a prioritás a gyülekezeté – hangsúlyozta a lelkész. Számos lelki, közösségi alkalmuk van, hétközben ötször tartanak bibliaórát a különböző korosztályok számára, ezen kívül a város életében is tudatosan részt vesznek, az ökumenére pedig nem teológiailag, hanem ún. „akcióközösség” keretében törekednek.

A református hittanoktatásra nézve fontosnak tartja, hogy „az iskolát kinövik a gyerekek, a gyülekezetet nem”, ezért is igyekszik ő maga tartani a vasárnaponkénti gyermek-istentiszteletet, valamint rendszeres ifjúsági közösségi alkalmak által is építi a személyes kapcsolatot velük – sorolta. A hangsúly a gyermekek között végzett lelki munkán és a családokon van: nyári táborok, családi napok, húsvéti és karácsonyi foglalkoztató délutánok színesítik a gyülekezet életét. A lelkipásztor kiemelte a hét év alatt felújított templom és az új gyülekezeti ház számára kapott támogatásokat, adományokat, önkéntes segítségeket, melyek azt mutatják, hogy a sokat hiányolt „társadalmi összefogás és munka igenis létezik.” Jelentésének végére érve szeretetteljes szavakkal köszönt meg mindent gyülekezetének és kedves feleségének, Zitának, majd végül, de nem utolsó sorban Jézus Krisztusnak, ezzel is az Ő személyére mutatva.

Az alkalom a szép, új orgona Monostori Ferenc meghívott vendég előadó általi megszólaltatásával folytatódott. Sipos Ajtony Levente és felesége szolgálatának megköszönése után az istentiszteleti rész záróénekkel és püspöki áldással ért véget. Ezután az ünneplő közösség a szintén szépen felújított, egy kisebb, szimbolikus szökőkúttal is ékesített udvaron át az újonnan épült, modern gyülekezeti ház elé vonult. Itt az egyházmegye esperesének, majd az egyházkerület főgondnokának köszöntője után az ünnepi alkalom kiemelt vendégeként szólaltak fel előbb Font Sándor, majd Kerényi János országgyűlési képviselők.

Font Sándor, aki egyben az Evangélikus Egyház Déli Evangélikus Egyházkerületének felügyelője, arról beszélt, hogy annak idején sorshúzással döntötték el, evangélikus vagy református templom épülhet-e Soltvadkerten, miután csak egy istenháza megépítésére volt engedély. Majd az értékek megőrzésének és megvédésének szükségességét hangsúlyozta a mai világban.

Kerényi János országgyűlési képviselő röviden méltatta a példaértékű összefogást a projekt kapcsán. Ő volt az a személy, aki szívügyének érezve a templomfelújítást, a kormányhivatalnál való közbenjárásával sokat segített a műemlékfelügyelettel elrendezni a mintegy két évig húzódó, nehézkes engedélyeztetés ügyét – erről előzetesen a lelkész adott információt.

Az új gyülekezeti ház a templom udvarán épült, az 1980-as években lebontott régi református iskola helyén. Korábban a lelkészlakásból választottak le két szobát, ezek szolgáltak gyülekezeti teremként, de a gyülekezeti alkalmak és a létszám bővülésével ez a tér már kicsinek és alkalmatlannak bizonyult. Ráadásul a soltvadkerti Sipos családban hét gyermek született, így a parókia egésze szükséges a család számára.

Az ünnepélyes átadás hivatalos része a püspöki áldással, szalagátvágással és a Himnusz közös eléneklésével fejeződött be, majd az ünnepi alkalom az önkormányzat által felajánlott Városi Sportcsarnokban nagyszabású, ültetett fogadással zárult.

A soltvadkerti református templom felújításának teljes költsége: 166 millió forint, ehhez Magyarország Kormánya 54 millió forinttal, a Dunamelléki Református Egyházkerület (DMRE) 20 millió forinttal, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye 10 millió forinttal, Soltvadkert Város Önkormányzata 3 millió forinttal járult hozzá, míg a gyülekezeti adakozásból 79 millió forint gyűlt össze.

A gyülekezeti ház bekerülési költsége 191 millió forint volt, ehhez Magyarország Kormánya a DMRE-en keresztül: 165 millió forinttal, az egyházmegye 3 millió forinttal, a gyülekezet pedig 23 millió forinttal járult hozzá, nem számítva a nehezen számszerűsíthető gyülekezeti önkéntes munkákat ebben és a templomfelújításban is.

  Képek: Füle Tamás

Hálaadás Soltvadkerten