Amikor eljött a templomszentelés ünnepe, Jeruzsálemben tél volt.
Jézus a templomban, a Salamon csarnokában járt.
Ekkor körülvették a zsidók, és így szóltak hozzá: "Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!"
Jézus így válaszolt nekik: "Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem, de ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok.
Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem.
Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.
Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből.
Én és az Atya egy vagyunk."

Jn 10,22-30

A hanuka ünnepnek a napját hozza János ide, a templomban a hanuka, a Makkabeus-lázadás után, a Makkabeus felkelés győzelme után a templom újra szentelése volt, a fényeknek az ünnepeként is számontartják. Ez volt az a híres pillanat, amikor a megszentségtelenített templomban, az olajtartóban egy napra való olaj volt, aztán kiderült, hogy egy hétig égett a szent olaj, és innen van, hogy a zsidóság a mai napig kihelyezi a fényt, a gyertyákat, a menorát az ablakba, a mi karácsonyunkhoz közeli időpontban. Kb. ezt az időpontot kell behatárolnunk erre a beszélgetésre. A kérdés úgy hangzik Jézushoz, ami jöhet jó szándékú kérdésként, hogy ne hagyjon bizonytalanságban senkit a hallgatósága, népe közül, meg jöhet ártó szándékkal is, hogy el akarják fogni és saját szavai által is el akarják ítélni, hogy : mondd meg, te vagy-e a Krisztus. Jézus pedig úgy válaszol, ahogy ebben a helyzetben a legbölcsebb válasz: a cselekedetek beszélnek, a jézusi szó értelmében: gyümölcseiről fogjátok megismerni őket, hiszen a messiási idő eljövetelét – Ésaiás prófétára utalok, – Jézus ezzel kezdi a názáreti zsinagógában a működését, felolvassa a próféciát: vakok látnak, süketek hallanak, szegényeknek az evangélium hirdettetik, ha mindez megtörtént, akkor ez a messiási idők eljövetelének a jele. A szó és cselekedet egysége az nyilvánvalóan régóta fontos volt a Szentírásban, kb. a teremtés első szavától kezdve, hiszen az tetté lett, az azonos módon jelent meg, mint hogy Isten elgondolta, és nyilvánvaló ez az egység kötelez bennünket arra, hogy ha fedi egymást szó és tett, egyik a másikat erősíti, egyik a másikat bizonyítja, az valóban az Istentől adott meglátogatás idejének, a messiási idő eljövetelének a jele lehet. Jézus tehát a kérdésre emlékeztetően válaszol. Ha az Írásokat értitek, ismeritek a jeleket, fel tudjátok ismerni az Írások alapján, akkor meg kellene tudni válaszolni a kérdést: te vagy-e a Felkent, a Messiás, a Krisztus. Folytatja Jézus azzal, hogy mi az oka a bizonytalanságoknak, és mi az oka annak, hogy mégsem látják, és mégsem ismerik fel Őt. Talán nem baj, ha kimondjuk, legalább mi, reformátusok, a János evangéliumának van egy nagyon erős késztetése arra, hogy emlékeztesse az olvasókat arra, hogy van ilyen: predestináció, van ilyen, hogy vannak választottak. Én ezt olvasom vagy ezt hallom ki ebből a versből is, amikor Jézus megmagyarázza az értetlenségeteket, mert ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül vagytok, ahogy megmondtam néktek. Ha megfeszültök is, ez a dolog nem működik, hogy megválaszolom a kérdéseket, és akkor mindenki belátásra jut, hanem csak az jut belátása, aki kapcsolódik Jézushoz úgy, mint jó Pásztorhoz, úgy, mint a nyáj a pásztorához. Ezért folytatja: az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem. Itt találkozik az Isten végzése, az Isten elválasztása az értéssel, a megértéssel, a belátással, sőt a kapcsolattal, hiszen ez a legfontosabb, Isten küldöttje és a nyáj, a gyülekezet között. Annak pedig, hogy ez a kapcsolat létezik, elhangzik Jézus szájából az is, hogy következményei vannak, ígéretek fűződnek hozzá. Én örökéletet adok nekik és soha örökké el nem vesznek, ez ugyannak az ígéretnek a két oldala, az érem két oldala, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből. Vagyis Ő a tejhatalommal felruházott képviselője Istennek, Ő hozza nekünk le a földre az életet, mégpedig azt, amit csak az örökélet jelzővel lehet igazán érzékeltetni, és mindig el szoktam mondani, hogy ez sokkal inkább minőségi jelző, mint mennyiség. A végtelenített örökéletben nem nagyon hiszek, mert az igen nagy büntetés lenne, pláne, ha ez folytatódna végtelenített szalagon tovább, de a helyére került, a betöltött élet, az értelmesen megnyílt élet, a szolgálatát, lehetőségeit, feladatait megélt és betöltött élet – az úgy gondolom – méltó erre a megfogalmazásra, az az örökélet. S ezt nem ragadhatja ki senki a kezemből, mert hozzáteszi, hogy az Atyám nekem adta őket, és senki ki nem ragadhatja őket az én Atyám kezéből, És máris ott vagyunk az utolsó jézusi mai gondolat megerősítésénél: Én és az Atya egy vagyunk. Ne csodálkozzon legalább a nyájhoz tartozó, hogy az én kezemből, illetve az Atya kezéből senki ki nem ragadhatja azért, mert én és az Atya egy vagyunk. Mi az az egység, amely Jézust az Atyához rendeli, és ilyen bensőséges közösségbe hozza? Nem tudok rá mást mondani, mint amit a János evangéliuma is megfogalmaz másutt, mint amit a Szentírásból megtanulunk Jézussal kapcsolatban, az a teljes fiúi ráhangolódás z Atya akaratára, amit nem tudok más módon biblikusan fogalmazni: szeretet. A szeretet ugyanis a legbiztosabb kapocs, és a legelszakíthatatlanabb kötelék, amely a legbensőségesebb közösséget ápolja. Atya és Fiú, Fiú és nyáj között, pásztor és nyáj között, és innen érthető, hogy Jézus miért használ ilyen erős képeket arra, hogy megvan az örökéletük, senki ki nem ragadhatja az Atya kezéből őket, én és az Atya egy vagyunk. Sokkal több ez a szeretet annál, mint amit mi szoktunk szeretet néven a hétköznapi életben megjelölni. Emlékszem Pákozdy professzor úrnak a magyarázataira ezzel kapcsolatban. Ezek nagyon értékes dolgok voltak, és nyitogatták a szemünket. Uraim, a szeretet pl. jogosság, az igazságosság belátása. Az, hogy nem változtatom el a piacon a mértéket, nem csapom be az embertársamat. Az, hogy helyén vannak a dolgok, és nem kell hátsó gondolatokra és mindenféle eltorzult emberi kapcsolatra gondolni, mert minden a helyén van, és működik. Nem kell félnem, és nem kell rettegnem. Aki szeretettel van, az nem fél, mi történik velem. Úgy gondolom, hogy ezek a dolgok is idetartoznak, amit Jézus erről a belsőséges kapcsolatról beszél, és újra és újra emlékeztetnek bennünket, a nyáj tagjait arra, hogy amikor arról beszélünk, hogy szeressük egymást meg szeressük Istent, akkor a legszélesebb spektrumát használjuk a szó fogalomkörének, amely nem csupán egy személyes belsőséges kapcsolatot jelez, hanem a kapcsolatnak a további kiterjesztését és hatókörébe vonását más emberek felé. Hiszen ha én szeretem az Istent, ha Isten engem elfogadott és szeret, akkor annak következményei kell legyenek az életemben, ki kell hogy terjedjen az én elfogadásom és a környezetemre is, pl. a jogosság, igazságosság, a tisztesség, a helyén való élhető élet szándékával. Úgy gondolom erről beszél itt Jézus, mikor azt mondja: én és az Atya egy vagyunk.