5Móz 5,22-33
Peterdi Dániel főjegyző
Ezeket az igéket mondotta el az Úr nektek, az egész gyülekezetnek a hegyen, a tűz, a felhő és a homály közül hangos szóval; mást nem mondott. Felírta azokat két kőtáblára, és odaadta nekem.
Amikor hallottátok a hangot a sötétségből, a hegy pedig tűzben égett, odajöttetek hozzám törzsfőitekkel és véneitekkel együtt, és ezt mondtátok: Íme, Istenünk, az Úr, megmutatta nekünk dicsőségét és nagyságát, hangját is hallottuk a tűzből. A mai napon láttuk, hogy életben maradhat az ember, ha Isten beszél hozzá.
De most miért haljunk meg? Hiszen megemészt bennünket ez a nagy tűz! Ha még tovább is hallgatjuk Istenünknek, az Úrnak a szavát, akkor meghalunk.
Mert van-e olyan ember, aki ha hallotta az élő Isten szavát a tűzből beszélni, úgy mint mi, életben maradt?
Csak te menj oda, és hallgasd meg mindazt, amit Istenünk, az Úr mond, azután te mondd el nekünk mindazt, amit Istenünk, az Úr mondott neked: mi pedig meghallgatjuk, és megtesszük azt.
Amikor meghallotta az Úr azokat a szavakat, amelyeket elmondtatok nekem, így szólt hozzám az Úr: Meghallottam e népnek a szavait, amelyeket neked elmondtak. Mind helyes az, amit mondtak.
Bárcsak mindig ilyen lenne a szívük, és félnének engem, és megtartanák minden parancsomat; akkor jó dolguk lenne nekik és fiaiknak mindenkor.
Menj, mondd meg nekik: Térjetek vissza sátraitokba!
Te pedig állj ide mellém, én elmondom neked mindazokat a parancsokat, rendelkezéseket és döntéseket, amelyekre meg kell tanítanod őket, hogy azokat teljesítsék azon a földön, amelyet én adok nekik birtokul.
Tartsátok meg, és teljesítsétek azt, amit Istenetek, az Úr, megparancsolt nektek, ne térjetek el attól se jobbra, se balra.
Mindenben azon az úton járjatok, amelyet megparancsolt Istenetek, az Úr, hogy élhessetek, és jó dolgotok legyen, és hosszú ideig lakhassatok azon a földön, amelyet birtokba vesztek!
5Móz 5,22-33
Egy picit a Mózes V. könyvével kapcsolatban el kell mondani néhány dolgot. Nem fogom eldönteni a szakemberek vitáját, hogy csak pár évszázaddal később született mű-e a Mózes V. könyve, összefoglalván a már adott parancsolatokat, és megismételve a 10 parancsolat jelentőségét, hogy azt Jósiás találta meg a templomban, vagy pedig a babiloni fogság után újra hazát kereső népnek ismétli meg a Mózes V. könyve azt, amit úgy ismerünk majd, hogy deuteronomiumi történelemszemlélet, amely arról szól, hogy meg kell tartani ezeket a parancsolatokat, és gyakorlatilag ez a garanciája annak, hogy a nép élni fog és a földet belakhatja. Vitatkoznak és még fognak is sokáig a tudósok ezeknek az igéknek a behatárolásáról, idői elrendezéséről vagy születésének idejét meghatározandó. Én inkább arról szeretnék pár szót mondani, hogy ez a szakasz a 10 parancsolat megismétlése után mit mond el. Elmondja azt, hogy felismeri Isten népe azt, hogy van valaki, aki nem hal bele abba, hogy hallja a hangot, és látja az Urat. Nyilván mint ember embertársával, barátjával szól vele, és ez azért érdekes, mert nemcsak hallásról van szó, mely nagyon fontos az ige világában, meghallani az Úristen igéjét, itt más is hozzácsatlakozik ehhez a felfogáshoz. Látunk valamit, amit megdöbbenéssel észlelünk. Beszél vele, mármint Mózessel, találkozik vele, és mégis él. A felfogás, a gondolat az volt, hogy az Isten szentségét szentségtelen ember látva bele kell, hogy pusztuljon, ezért van mindenféle körülírás másutt az Ószövetségben arról, hogy csak hátulról láthatja, hogy így meg úgy, meg amúgy, és Mózes kivételes ebben a szerepkörben. Annyira kivételes, hogy el is mondják: miért haljunk meg, ha itt még sokáig mi vagyunk abban a helyzetben, mint Mózes, belepusztulunk az Isten szavának hallásába, látásába, és tolják maguk előtt Mózest. Menjél csak te, te légy a közvetítő, te légy az, aki elhordoztad és elviselted azt, hogy ezek nem semmisítettek meg, akkor továbbra is te képviselj bennünket, és aztán majd elmondod, hogy mit lehet cselekedni. Megerősíti a nép gondolkodását Isten, mind, amiket beszéltek az jó, és hozzáfűzi, hogy azért kell a 10 parancsolat alapvető igéit még szabályokkal, törvényekkel kiegészíteni, hogy jó legyen dolguk nékik és az ő gyermekeiknek mindörökké. Hogy elnyerjék azt a földet, amit örökségül adott nekik az Úristen. Ez a klasszikus deuteronómiai látásmód. És még van itt valami, ami – szerintem – nagyon fontos, mert nemcsak a tíz ige jelenik meg, mint Isten parancsolata, hanem Mózeshez és Mózesen keresztül Istenhez köthetően felkészíti a szöveg az Isten népét, hogy mindazok a szabályok, mindazok a rendelkezések, amely működtetik ezt a népet, és tudjuk nagyon jól, hogy nem elég egy alaptörvény, hogy a mindennapi berendezkedés jól működjön, sok-sok más kisebb érvényűnek vagy kevesebb hatalmúnak tűnő szabályt is fel kell tudni állítani. Ez is visszahat Mózesre, és Mózesen túlra, az Istenre. Te pedig állj ide mellém, hogy elmondjam néked minden parancsolatomat, rendelésemet és végzésemet, amelyikre taníts meg őket, hogy cselekedjék azon a földön, amelyet én adok néktek örökségül. A berendezkedése egy népnek, a mindennapos életvitelének a szabályozása is, ha kisebb szabályokkal is, visszamutat Isten gondviselő atyai szeretetére, hogy valóban országot, népet, helyet szánt nekik, és formálja őket. Itt a népnek a feladata, hogy úgy kövesse a vezetőt, nem Mózest, hanem Mózes fölött való Urat, Istent, hogy az életútján megmaradva se jobbra se balra ne térjen el. Meggondolandó a mai nagy politikai gyűrődésben, – hogy ezek nem politikai kategóriák, mégis sokat mondóak. Aki járt már ösvényen, és aki járt már nehéz terepen levő ösvényen, az tudja, hogy bizony veszélyes az, amikor az ember akár kis pályamódosítással is eltér az ösvény szabta iránytól, mert az életveszélyes helyzeteket teremt. Gyermekkoromnak egyik élménye, hogy lemehettem a Grand kanyonba öszvéren. És egy kicsit kétségbe voltam esve. Reggel korán indultunk, hogy is működik ez. Életemben akkor ültem először ösvényen, és megnyugtatott a vezetőnk, hogy az öszvér tudja a dolgát. És megbeszéltük, hogy azért öszvér, mert egy nap alatt kellett megjárni a 2-3 kilométer mélységbe vezető utat. A ló már nem bírna visszajönni azon a meredek úton, az öszvér az bírja. Nem voltak összefűzve az öszvérek, tehát egymást nem tarthatták, mindenki szabadon mozgott az öszvérével, de nagyon keskeny úton kellett mennünk. A turistáknak és nekem is abszolút ismeretlen, először látott útszakasz volt, hogy valóban betanított öszvérekre volt szükség ahhoz, hogy végigjárják baleset nélkül az egész utat. Néha megcsinálták, – ezt nem mondta el előre a vezetőnk – azt a kis játékot az öszvérek, hogy bizonyos olyan helyeken, ahol jó fotókat lehetett készíteni a mélységről, ott a karaván megállt, és befordultak az öszvérek a szakadék felé, kb úgy, hogy az öszvér nyaka meg a feje már a semmi fölött volt, mi meg ott ültünk az öszvér első lába mögött, szinte az ösvény szélén. Elég remegő kézzel vettem elő a fényképezőgépet ebben a szent pillanatban. Néztem a vezetőnket, hogy még áll-e az ígérete, hogy az öszvér tudja a dolgát. Tudta a dolgát. Visszafordult pár perc után, mikor a fotók elkészültek, és szépen bandukolt tovább. Ezen a kis kiránduláson tanultam meg, hogy a se jobbra, se balra az ilyen nagyon szűkös, nehéz menetben és veszélyes helyeken járó embernek életvédő szabály, ezért adom tovább, és ezért próbálom rögzíteni mindannyiunkban. Úgy gondolom, hogy Isten azért gondoskodott a népéről Mózes, a törvények és szabályok által, amit itt hozzáfűz a szöveg, hogy hosszú ideig élhessetek a földön, amelyet birtok. Ezek életvédő, életsegítő szabályok.