"Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.
Óvakodjatok az emberektől, mert átadnak a törvényszékeknek, és megkorbácsolnak zsinagógáikban, sőt helytartók és királyok elé hurcolnak énmiattam, tanúbizonyságul nekik és a pogányoknak.
Amikor azonban átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogy miképpen vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok.
Mert nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok.
Akkor majd testvér a testvérét, apa a gyermekét adja halálra, gyermekek támadnak szüleik ellen, és megöletik őket, és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért, de aki mindvégig kitart, az üdvözül.
Ha pedig üldöznek az egyik városban, meneküljetek a másikba. Bizony, mondom néktek: még végig sem járjátok Izráel városait, mire eljön az Emberfia."
"A tanítvány nem feljebbvaló a mesterénél, sem a szolga az uránál.
Elég a tanítványnak, hogy olyanná legyen, mint a mestere, és a szolgának, mint az ura. Ha a ház urát Belzebubnak nevezték el, mennyivel inkább háza népét?"
"Tehát ne rettenjetek meg tőlük! Mert nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék.
Amit a sötétségben mondok nektek, azt a világosságban mondjátok el; amit fülbe súgva hallotok, azt a háztetőkről hirdessétek.
Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában."

Mt 10,16-28

Máténak egy jellegzetes módszerére kapunk ebben a szakaszban is rávilágítást, fényt. Tematizál ugyanis Máté, összegyűjti, csokorba szedi azokat a jézusi mondásokat, amik valószínűleg nem egy alkalommal szóltak, hanem több alkalommal is elhangzottak, és intették a hallgatóságot. Itt most az őt követőknek a megpróbáltatásairól, üldöztetéseiről beszél, és együtt látjuk, egy csokorba gyűjtve tapasztaljuk, hogy Jézus, aki itt járt közöttünk, és aki a földi pályafutásán is megaláztatások sokaságán ment át, már figyelmezteti az övéit, hogy mennyire nehéz dolguk lesz, másként a győzedelmes Krisztus is megszólal ugyanezekben az igékben, aki a végidők ítélő bírája. Jellegzetes a szóhasználat abból a szempontból, hogy azt a zsidóság által ismert beosztást követi, hogy van a jelen idő, a mi időnk, lesz egy üdv-idő, és a kettő között az ítélet napja a meghatározó pont, és nyilvánvalóan az ember, ha bölcsen tervez, építkezik, akkor úgy készíti el a maga idejét, hogy arra az örökkévaló időre tekintettel szervezi a dolgait, és rábízza az igaz bíróra mindazt, ami akár megpróbáltatás, akár ítélet alatt, akár nehézség árán, de végbe mehet. Abban is – úgy gondolom, hogy történelemben is sokféle példát találunk arra, hogy nem az az út, amelyet a világ kínál, hogy sikert sikerre halmozzunk, vagy besöpörjük az eredményeket, hanem pont fordítva, minél nagyobb feladatra vállalkozik valaki, – Jézus is így gondolkodik – de egy-két történelmi személyiséget is melléje állíthatunk, a nehézségekről beszél. Arról beszél, hogy nehéz úton jár, aki az Ő követségére vállalkozik. Nekem hirtelen egyetlen nagyon jellemző történelmi példa jut eszembe, Churchill, amikor a II. világháborúban a népéhez szólt, akkor csak vért, izzadtságot és könnyeket tudott ígérni. Hogy az ígéretét betartotta, azt sejtheti, aki megérte London bombázást, meg a partra szállást, meg végül is a győzelmet. Bölcs vezető, az nem hamis ígéretekkel kecsegteti azokat, akik – tudja – nehézségek előtt állnak, és nem lesz könnyű ezt véghezvinni. Ebben a sorozatban, amit Máté elénk vetít, és összegyűjt, tulajdonképpen három nagyon jellemző nehézségre hívja fel Jézus azt Őt követők figyelmét. Nem lesz könnyű a helyzetük, amikor nemcsak országon belül, hanem szétszóratásban, pogány vidéken is meg kell állni a hitükért, Krisztus nevéért. Helytartók és királyok elé visznek titeket érettem, meghurcolnak, hiszen az állam bármilyen furcsa és bár mi másképpen gondoljuk, mert mi sokszor úgy gondolkodunk, hogy a legmegbízhatóbb tanítványi sereg tulajdonképpen egy állam életében is a kereszténység, éppen Róma arról adott többször is tanubizonyságot, hogy rettenetes veszélyt látott a keresztyénség terjedésében, és csak pár dolgot mondok, hogy miért látta ezt a veszélyt. Tessék végiggondolni, hogy 60 millió rabszolga van Rómában, és mindenki tudja, hogy az őskeresztyén gyülekezetek nagy többsége éppen a rabszolgákból tevődött ki, és a rabszolga a gyülekezeten belül egyenrangú volt, nem volt megkülönböztetés, egymást testvérnek nézték, és lehetett magas pozícióban is, kezdve a gyülekezet vezető presbiterektől egészen tudunk egy-két püspökről is, aki rabszolga sorból emelkedett ki. A római jog ugyanakkor tiltotta, hogy felszabadított rabszolgához hozzámenjen, házasságot kössön szabadnak született vagy előkelő származású ember. Ha a kettőt egymás mellé tesszük, akkor rögtön érzékeljük, hogy milyen félelmek vezethették például a politikusokat akkor, amikor a keresztyénség veszélyeire hívták fel a figyelmet. Hiába nincs lázító szöveg a Bibliában arról, hogy a rabszolgaságot el kell törölni, hiába gondolkodhattak a gyülekezeten belül úgy, hogy más értékrend alapján, de belülről kell ennek a szívbeli forradalomnak véghezmenni, úgy látszik, hogy a politikusok néha rettegnek a lelkiismereti döntésektől. Én a magam példáját mondom. A 80-as évek elején végeztem, és ösztöndíjon voltam külföldön. Az ösztöndíjról be kellett számolni az AEH megfelelő osztályvezetőjének, hogy ott milyen a tanítás, jobb-e a kinti egyetem, mint a magyar, stb. stb. Hárman voltunk behívva, egyikünk ezt mondta, a másikunk azt, megbeszéltük, hogy össze-vissza kavarjuk majd szegény osztályvezetőt, így is tettünk. De amikor rákérdeztem, mert megadta a módját, hogy vissza is kérdezzek, én már tudtam, hogy egy kis baranyai faluban leszek lelkész, megkérdeztem, hogy mondja már meg nekem, hogy itt vagyunk a 80-as évek elején, miért olyan fontos maguknak, hogy egy kis baranyai gyülekezet lelkésze, a határ széléről hogy gondolkodik a világ dolgairól. Meghökkenve rám nézett az osztályvezető, és azt mondta: tiszteletes úr, ne becsülje le a lelki hatalmat. De nemcsak az állam lesz teherként vagy akadályként, vagy elnyomó szervként az emberek fölött, mondja Jézus, hanem a gyülekezet is. A zsinagógákban is előszólítják őket. Itt is elgondolhatjuk, hogy akár a zsidóságnak, akár más pogány vallások képviselőinek, amelyek a Római Birodalomban megjelentek, micsoda veszteséget okozott, hogy a keresztyénség másképpen gondolkodik áldozatról, kultuszról, istenek tiszteletéről. Tessék arra az epizódra gondolni, ahol az efézusi ezüstművesek féltik a nyereségüket, mert a Diana csecse-becséket nem tudják eladni, ha itt a keresztyénség nem kíván ilyenekkel foglalkozni. Ez mindent elmond arról, hogy a vallásban vagy a kultuszban is milyenek félelmek voltak attól, hogy átrendeződik egy belső reformálódás útján a terep, és ezek a keresztyének nem ábrázolnak ki istent, nem úgy akarják a dolgot rendezni, ahogy az eddigi kultuszok, áldoztok rendezték. Sokaknak az üzletmente veszélyben forgott. Nem is hagyták szó nélkül, és nem is gondolták, hogy ezt úgy kell hagyni.
A harmadik kör is beszédes. A család, a vérségi kötelékek. Mert a normális menetben nem szoktuk meg, hogy testvér testvér ellen, szülő gyermek ellen, gyermek szülő ellen fordul, és meghökkenünk, hogy ilyeneket hallunk, hogy bizony ez egy nagy vízválasztó a legkisebb közösség életében is. De én csak egyetlen epizódot szeretnék felidézni, hogy ne nagyon csodálkozzunk ezen. Tessék az előző választási időszakra gondolni, amikor meghökkenve tapasztaltuk, hogy egy ilyen ügy, menjen-e tovább az a kormány, vagy jöjjenek vissza azok, akik valamit már tettek az ország szénájának a rendberakására, az családokat tudott pillanatok alatt egymással szembefordítani, beszélő viszonytól megfosztani. És ha egy ilyen egyszerű esetben ez történik egy közösségben, tessék végiggondolni, hogy egy ilyen új hit, egy ilyen új látásmód, amely például azt propagálja, hogy a gonoszt jóval győzd meg, és ne add vissza a szemet-szemért, fogat-fogért elv alapján, ha bántás ér, az micsoda vízválasztó lehetett azoknak a családoknak az életében, akik más kultuszokból jönnek, és nyilván meghatározó módon meg is jelent. Ne gondolkodjatok azon – mondja Jézus, hogy mit mondtok, mikor hatalmasságok elé állítanak benneteket. Itt pedig Mózes jusson eszünkbe, aki ott szabadkozik Istennek, hogy ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek ? És akkor Istennek az az ígérete megy Mózessel, hogy veled vagyok, veled leszek, és megmutatom a fáraónak a hatalmamat. Valami hasonló, amiről itt beszél a Szentírás, mikor arra biztat, hogy engedjétek az, aki mellett elköteleztétek magatokat, aki az élet Ura, az a Lelkével kormányozzon, igazgasson és megmondja azokat a szavakat, amelyek a dolgokat rendbe teszik. Az is igaz, hogy egy részt felkészít a mártíromságra ez a szöveg, hogy akár erre is készen kell lenni, ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni, hogy a mártíromság nem önmagunktól választott lehetőség, hanem valóban, ahogy az ősgyülekezet vezetői, az apostolok, tanítványok felfogták, kiváltság. És az ember különösen, ha hitében még nem kiforrott, megérett hitű, akkor valóban legyen okos, mint a kígyó, és szelíd, mint a galamb. Ne keresse a mártíromságot. Bölcsen tartsa magát, nem keresve a vitatkozási pontokat azzal a világgal, ami el akarja nyomni, és mártírt akar belőle csinálni. Sajnos – úgy tűnik az egyháztörténetből – eljött annak az ideje, amikor lettek mártírok, ha akartak, ha nem. Tehát nem kell keresni a mártíromságot, hanem ha hitünkért számon kérnek és akár ilyenre kényszerítenek, akkor vállalni kell. Itt is példa lehet a zsidóságnak az a fajta helytállása, amely ha csak arról szólt egy római, hogy egye meg a disznóhúst, akkor végiggondolta, és az életben maradás miatt megette. De ha azért egye meg a disznóhúst, hogy megtagadja az Urát, és Jupitert és egyebeket imádjon, akkor inkább halálra szánta magát. A hitükért valóban rengeteg mártíromságot tudtak hozni. Befejezem Churchillel ezzel kapcsolatban. Churchill a II. világháború folyamán beszélt egy francia újságíróval a háború kimeneteléről, – hisz a végén jött össze, hogy a bezárt szigetről ki tudtak az angolok amerikaiak segítségével indulni a partra szállással. Churchill azt mondta, hogy vannak olyan tengeri élőlények, amelyek komoly védő pajzsot használnak életük védelmében. Egy pár hetes vagy hónapos időszakra levetik ezt a pajzsot. És akkor nem mutatkoznak. Egyébként ragadozók, de ilyenkor a sziklahasadékban visszavonulnak, megvárják, míg megnő az új pajzs, és akkor merészkednek ki, mikor a pajzs biztos. A történetet csak azért mondom, hogy mártíromság kapcsán úgy gondolom, hogy beszédes a történet. Ha nincs még elég biztos hitem, nincs elég biztos védelmem, akkor ne húzogassam az oroszlán bajszát, akkor rejtőzzem el a sziklák közé. Ha meg van védelem, és biztos a védelem, akkor előmerészkedem. Ezzel együtt is lehet, hogy vállalnom kell ezt a megpróbáltatást is.