Mit mondjunk tehát, mit ért el Ábrahám, a mi ősatyánk a saját erejéből? 

Ha ugyanis Ábrahám cselekedetekből igazult volna meg, akkor volna mivel dicsekednie, de nem Isten előtt. 

De mit mond az Írás? „Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.” 

Aki fáradozik, annak a bért nem jutalomként számítják, hanem azért, mert tartoznak azzal. 

Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak Isten a hitét számítja igazságul. 

Ahogyan Dávid is azt az embert mondja boldognak, akinek Isten cselekedetek nélkül tulajdonít igazságot: 

„Boldogok, akiknek megbocsáttattak törvényszegéseik, és akiknek elfedeztettek bűneik. 

Boldog az az ember, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít.”

Most tehát ez a boldognak mondás csak a körülmetélteknek szól-e, vagy a körülmetéletleneknek is? Mert azt mondjuk, hogy Ábrahámnak Isten a hitet számította be igazságul. 

De milyen állapotában fogadta el őt igaznak: körülmetélten vagy körülmetéletlenül? Nem körülmetélten, hanem körülmetéletlenül. 

Sőt a körülmetélkedés jelét is körülmetéletlenül tanúsított hite igazságának pecsétjéül kapta, hogy atyja legyen minden körülmetéletlen hívőnek, és az igazság azoknak is beszámíttassék; 

és hogy atyja legyen azoknak a körülmetélteknek is, akik nemcsak körül vannak metélve, hanem nyomába is lépnek atyánk, Ábrahám körülmetéletlenül tanúsított hitének.

Rom 4,1-12