Áhítat, 2025. október 21.

ApCsel 7,54-60
Somogyi Péter főjegyző

 

Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. 

Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint Isten jobbja felől áll. 

Ekkor így szólt: Íme, látom a megnyílt eget és az Emberfiát, amint Isten jobbja felől áll. 

Akkor azok hangosan kiáltoztak, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak, 

azután kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig egy Saul nevű ifjú lába elé tették le felsőruháikat. 

Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet! 

Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt! És amikor ezt mondta, meghalt.

ApCsel 7,54-60

Csatolt állományok