elv (főnév)

Alapul szolgáló elgondolás. Adott elképzelésben, rendszerben, berendezkedésben vagy eljárásban alapul szolgáló fontos vezérlő gondolat, szilárd meggyőződés, elképzelés. Ez lehet olyan alapvető gondolat, ami szerint valaki cselekszik, ami alapján valaki dönt, ítél. Ez az, ami alapján egy berendezés vagy gép működik; ez az, ami valamilyen megnyilvánulás mögött okként megtalálható.

(http://wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Elv) 

Úgy álltak életem alapkövei, sziklaszilárd elveim, mint hegyek a sivatagban. Sem a könnyek zápora, sem a megrendült életek viharai nem voltak képesek elmosni. Nem hatott meg senki, nem tántoríthatott el senki a meggyőződéseimtől (melyek valójában nem is az enyémek voltak, hanem átvettem, amit hallottam másoktól, aztán ahhoz ragaszkodtam).
Azt gondoltam, tudom, hogyan kell élni. Címkéket ragasztottam mindenkire, akivel életem során találkoztam. Homoszexuális, lázadó, semmirekellő, abortusza volt, meggyalázott és mindez természetesen az ő hibája.
Sokként ért, amikor az elképzeléseim szép sorban kezdtek összedőlni. Egy barátom évek után bevallotta nekem, hogy homoszexuális. Csak álltam döbbentem, és nem jutottam szóhoz. Összecsapott bennem a meggyőződésem, hogy soha szóba sem állnék melegekkel, és az, hogy én ezt az embert szeretem. Választanom kellett.
Láttam, amikor egy számomra példaértékű keresztény pénzt adott egy szegény asszonynak abortuszra. Sokkal később értettem meg, hogy ha ő nem adott volna pénzt, az asszony maga intézte volna el házilag, hogy ne szülessen meg a gyermeke.
Volt, aki azt mondta, biztosan nem lesz lelkész, hiszen annyi sebet okozott neki a gyülekezet. Végül éppen ezért kötött ki a szószéken, hogy eszköz lehessen az ilyen sebek gyógyulásában. 

Gyakran kezdtem így a mondataimat: „Én soha nem tenném...” Szinte minden, amit így kijelentettem, valósággá vált addig, míg ki nem mondtam: „Csak kegyelem, hogy én nem teszem ugyanezt, semmivel sem vagyok jobb másoknál.” 

Felrémlik előttem a Názáreti, aki tökéletes életet élt. Milyen szabályok mentén élt Ő? Mi alapján döntött, mi határozta meg egész életét?
„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.” (János evangéliuma 13,34)
Jézus életét végigkövetve az alapkő mindig ez volt. Az egyetlen, amihez ragaszkodott mindhalálig. A szeretet, amely által túlnőtte a zsidó családot, melyben felnőtt, olyannyira, hogy a saját anyja sem értette, miért marad a zsinagógában, mialatt ők aggódva keresik mindenhol...
Az a szeretet, amiért eljött hozzánk, értünk. Az egyetlen elv, ami nem emberektől ered.

Ez a szeretet emelte fel a samáriai asszonyt, aki azt gondolta, soha nem lehet tiszta többé. Ez a szeretet emel fel mindenkit, akit bántottak, aki kilóg a sorból, akinek kemény a szíve.

Sziklaszilárd elveimet nem moshatta el semmilyen vihar, csak Isten szeretetének lassú hömpölygése az évek során. „Erő, akarat (..) hasztalanul ostromolták...” (Reményik), de a kegyelem ledöntötte a bálványaimat, melyek mentén azt gondoltam, érdemes és lehet élni. Azonban csak farizeus vagyok én is, aki Bibliával csapkodja az embereket ahelyett, hogy magához ölelné a másikat...