„A semmi súlya” című novelláskötet néha húsbavágó kérdésekkel szembesít, máskor visszafogottabban tessékel minket komfortzónánkon kívülre, a viszonyítási pontot azonban mindig világosan kijelöli számunkra.
Milyen válaszokat adott egyházunk a krízisekre, dilemmákra, próbatételekre, és mikor lett mindezekből valódi útkeresés? Többek között erről is szó volt a „Kihívások és útkeresések” című kötet bemutatóján.
Az evangéliumi életforma szeretetalapú – vallja Csoma Judit, a Berekfürdői Református Gyülekezet lelkésze, akivel a szorongás feloldásáról beszélgettünk.
Gyerekkel vagyok! Nem csak akkor, amikor a fogaim között a kismotor, kezemben egy vödör vadgesztenye – ők akkor is formálnak, amikor épp nincsenek velem.
A hadiparancsnok, a sofőr, az állandó túlélő, az izgága vöröskeresztes láda, az élelmezési szakmenedzser, a százlábú polip, az élő zsoltáros könyv és a két lábon járó képes Biblia.
Még a holokauszt nemzetközi emléknapján kezdtem olvasni a gyerekeimnek Zágoni Balázs: A csillag és a százados című ifjúsági regényét. Jó részét könnyek között.
Ma a magyar áldozatokra emlékezünk.
Megtanulod a leckét, hogy nem nagy szavakkal, nagy elhatározásokkal, hanem mindennapi tettekkel lehetséges csak elérni a kitűzött célt: önmagad legjobb verziójává válni.
Kemény nyakú kálvinistákként annyira hangsúlyozzuk a bűnt és a bűnösséget, hogy végül identitásunkká tesszük, pedig a mi identitásunk Isten igazsága. Vízkereszt ünnepén Horváth Levente református lelkipásztor gondolatait ajánljuk figyelmükbe.
Meddő éveimben az adventeket szerettem a legjobban. Akkor úgy éreztem, mintha az egész világ szolidaritást vállalna velem. Egy örökbefogadó és nevelőszülő advent első vasárnapi írása.