A református templom szomszédságában így minden eddiginél több programmal várja a látogatókat a LéleKzet Református Udvar a ma kezdetét vevő Művészetek Völgye fesztivál egész ideje alatt.
A Kisoroszi Református Egyházközség nyári táborában jártunk, ahol a Teen Missions International nevű szervezet képviseletében húsz amerikai és kanadai tinédzser tanított Jézusról, és állt munkába.
Ünnepi istentiszteleten adtak hálát Némethné Balogh Katalin több mint két évtizedes misszióvezetői szolgálatáért, és beiktatták a Református Iszákosmentő Misszió új vezetőjét, Stift Jánost.
Idén a Ráday Könyvtár meghívására a Ráday Házban gyűltek össze az egyházi könyvtárak képviselői, hogy átbeszéljék a szakmai kihívásokat és lehetőségeket.
Tábortüzes dicsőítés, balatoni séták, táncos est – csak néhány a közelmúltbeli egyházmegyei ifjúsági találkozók programjai közül. A fiatalokat mégis legalább ennyire megérintette Isten Igéje és az imaközösség. Dunamelléki körkép nyolc egyházmegyéből.
A Dunamelléki Református Egyházkerület új konferencia-központja református gyülekezetek és keresztyén közösségek számára kíván az elcsendesedés és a kikapcsolódás helyszíne lenni, közvetlenül a „magyar tenger” partján.
A Baranyai Református Egyházmegye közössége nemrégiben együtt ünnepelt az Egyházmegyei Napon. A találkozó alkalmat adott a közös istendicséretre, a lelki feltöltődésre, a testvéri...
Az év vége szabadabb hangulata megágyaz az alternatív hittanóráknak. A Bocskai István Oktatási Központban jártunk Halásztelken az Itt és Most improvizációs társulat előadásán.
A Tisza mentén fekvő, mégis a dunamelléki egyházkerülethez tartozó tiszakécskei egyházközség a múlt tisztelete mellett a jövőbe tekint: gyülekezetük fennállásának 400. jubileumát láthatóan megfiatalodó, életerős közösségként élik meg.
„A helyi gyülekezet missziója ma” címmel szervezett konferenciát a Dunamelléki Református Egyházkerület Missziói Támogató Szolgálata június 11-én a budapesti Ráday Házban.
Kilencven éve felszentelt és tavaly felújított templomáért, valamint tíz éve anyaegyházközségként működő gyülekezetéért adott hálát a Budapest-Árpádföldi Református Egyházközség.
Gyülekezetplántálásról, a készülő lelkészi szabályrendeletről és az egyházi tisztújításról is szó esett a júniusi 8-i dunamelléki közgyűlésen, mely kiállításmegnyitóval és díszkötet-bemutatóval zárult.
A hercegszöllősi kánonok jelentőségéhez és örökségéhez egy előadás, majd az azt követő beszélgetés által kerülhettek közelebb az érdeklődők a Református Zenei Fesztivál forgatagában.
Misszió és közösségépítés: ez állt a kosdi reformátusok pünkösdhétfői hálaadó napjának középpontjában. Templomépítésük 240. évfordulóját istentisztelet, kiállítás, toronylátogatás, színdarab tette emlékezetessé.