1674-ben, az ellenreformáció idején hétszáz magyar protestáns hitvallót idéztek egy pozsonyi különbíróság elé. Vallásuk miatt hazaárulással, felségsértéssel, a katolikus egyház elleni lázadással vádolták őket, és követelték, hogy térjenek át a katolikus hitre. Akik nem voltak hajlandók megtagadni hitüket, azokat várbörtönökbe zárták, kegyetlen kínzásokra számíthattak. Negyvenkét magyar protestáns prédikátort gályarabságra hurcoltak, közülük többen meghaltak a megpróbáltatásokban. Haláluk nagy visszhangot keltett Európa protestáns országaiban. Ebben az időszakban a holland református Michiel de Ruyter admirális a spanyolok szövetségeseként éppen hadba vonult Nápolynál, és 1676. február 11-én kiszabadította az itt raboskodó lelkészeket. A prédikátorok egy angol hajóval Velencébe utazhattak, onnan pedig legtöbbjük Svájcba, majd a hazájába folytatta útját.

Időutazás
A történelmi előzmények után pedig a jelen: a budapesti holland nagykövetség munkatársai kiderítették, hogy a fogságból kiszabadított protestáns lelkészek egyikének, Szódói Balogh Andrásnak a leszármazottja, Réthy Ágnes Budapest közelében él. Mivel beszél hollandul is, személyesen köszönthette Frits de Ruyter de Wildtet a filmbemutatón.
– Hihetetlen érzés volt személyesen találkozni valakivel, akinek az ősöm az életét köszönheti. Ha nem lett volna az admirális, én sem állhatnék most itt. Gyerekkorom óta jól ismerem Michiel de Ruyter admirális és a magyar lelkészek történetét, és most, napra pontosan 340 évvel azután, hogy felszabadította a gályarabságra ítélt lelkészeket, itt állunk az admirális családjának egyik képviselőjével. Olyan ez, mintha visszautaznánk az időben, és egy kicsit mi is a történelem részévé válnánk – mondta Réthy Ágnes.

Összefogással legyőzhető
– Michiel de Ruyter története számomra azért fontos, mert megtanít arra, hogy összefogással a legnehezebbnek tűnő akadályokat is legyőzhetjük – fogalmazott Frits de Ruyter de Wildt. – Manapság sokszor mondjuk, hogy válságban élünk, de hiszen mi is a válság? A 17. században, amikor ez a felmenőm élt, egyszerre három háborút kellett megvívni, és fél Európa járványok miatt lelte halálát, mégis úgy emlegették ezt az időszakot, mint aranykort. Meggyőződésem, hogy most mi is aranykorban élünk, csak meg kell látnunk a kihívásokban a lehetőségeket.

A filmbemutatón Réthy Ágnes és Frits de Ruyter de Wildt is interjút adott a Parókia portálnak:

Mint liliom a tövisek közt
Egyetemista diáklányként járt először a gályarabok debreceni emlékművénél Réthy Ágnes. Az édesapja vitte oda, hogy megmutassa a tizenegy generációval korábban élt gályarabok, közte ősük, Szódói Balogh András lelkész emléktábláját – meséli Réthy Ágnes.

– Igyekeztem összeszedni mindent, ami fellelhető róla, de Szódói Balogh András élete a kevésbé dokumentáltak közé tartozik. A gályarabságból való szabadulása után Genfbe ment, és másfél évig élt a városban. Néhány sort is írt latinul egy ottani filozófiaprofesszor kérésére. Ebben az írásban a jelmondata is szerepel, amit a Bibliából, az Énekek éneke második szakaszából vett: „Mint liliom a tövisek közt". Sokat gondolkodtam, miért pont ezt az igét választhatta, végül arra jutottam, hogy a református hite volt olyan gyönyörű, értékes és tiszta, mint a liliom a tövisek közt. Hosszú kutatómunka után annyit sikerült még kiderítenem az életéről, hogy az 1681-es országgyűlés után visszakerült Magyarországra, Nagyszecsén és Nagyodban (a mostani Szlovákia területén, a Nyitrai kerület Lévai járásában található település) volt lelkész, de nem tudni pontosan, mikor.

Hit, meggyőződés, lelki és fizikai kondíció
Bizonyára kellett a reformátusok makacssága, kitartása és hihetetlen elszántsága, hogy kibírja Szódói Balogh András a gályarabságot – jellemezte ősét Réthy Ágnes.
– Pozsonyból gyalog mentek Nápolyba az Alpokon át. Már ezeken a szenvedéseken is csak valami nagyon mély hit, meggyőződés, lelki és fizikai kondíció segíthette át őket. Az biztos, hogy az életben maradáshoz össze kellett kapaszkodniuk. Nápolyban török gályára kerültek, számomra szinte hihetetlen, hogy túlélték azokat a körülményeket. Közönséges bűnözőkkel együtt raboskodtak, odaláncolták őket a padhoz, és ha a tengeren nagy hullámok csaptak fel, az evező majd kitépte a karjukat, közben a szájukat kipeckelték, hogy ne tudjanak ordítani. Az akkori protestáns világ (főként Hollandia és Szászország) tudomást szerezve sorsukról összegyűjtött annyi pénzt, hogy kiváltsák a gályarabokat fejenként 100 aranyért. A pénzt Michiel de Ruyter fizette ki a nápolyi uralkodónak, de az hiába kapta meg az aranyakat, nem engedte el a foglyokat. Ekkor az admirális a nápolyi öbölre irányította hajója ágyúit, így érve el, hogy kiadják a protestáns prédikátorokat. A rabokat hajón vitték Velencébe, majd tovább Genfbe – meséli a történetet az asszony, ahogy a családi legendáriumban áll.
– A mai világban különösen fontos, hogy továbbadjuk a családi, szellemi örökséget, emlékeket. Családunk története egy pici morzsája a történelemnek, de úgy hiszem, bárhogyan változik is a társadalom, mindig kell valamilyen folytonosságnak lennie.

Intelligencia és szerénység
Michel de Ruyter mélyen hívő ember volt, mindenért Istennek adott hálát – kezdte Frits de Ruyter de Wildt.
– Valószínűleg a bibliai Királyok könyve szerint élt, mert nem voltak ugyan politikai ambíciói, de meg volt győződve arról, hogy akinek hatalma van a földön, azt Istentől kapta, ezért mindegy volt neki, hogy egy köztársaságot szolgál vagy éppen Vilmos királyt. Szépapám egyszerű sorból jött, eszének és szerénységének köszönhette felemelkedését. Nem volt nemesi származású, de nemes ember volt. Nem akart hőssé válni, csak az országát akarta szolgálni.

Michel de Ruyter életének fő tanulsága a szerénység és az intelligencia – vélte Frits de Ruyter .
– Megtanította az embereket a csapatmunkára, hiszen egyedül nem tudta volna véghez vinni a tetteit. Hollandia későbbi hanyatlása azért következett be, mert arrogánsakká váltak az emberek, ez pedig a szerénység valamiféle ellentéte. Amikor együttműködtünk, mint nemzet, a közös munkálkodás segített minket egy országgá válni. Úgy vélem, ha most össze tudnánk fogni Európában – különböző hitű és felekezetű emberek –, időt, pénzt és energiát fektetnénk fontos dolgokba, ismét aranykor köszönthetne ránk. Ennek a nézőpontnak a kritikusai azt hangoztatják, hogy válságkorszakban élünk. Pedig ahogy mondtam a filmbemutató előtt is: az első aranykorban még nagyobb válság volt: betegségek, vallásközi villongások, társadalmi nyugtalanság. A negatívumot akkor mégis sikerült az ellenkezőjére fordítani, és most sem kellene mást tennünk. Úgy tűnik azonban, semmit nem tanultunk a történelemből, állandóan elkövetjük ugyanazokat a hibákat, ezért is szeretném, hogyha szépapám korának tanulságai, az akkori történések mindenkihez eljutnának. Fordítsuk a negatívumokat pozitívumokká, és az élet örömtelivé válik! A személyes példám: volt egy vállalkozásom 14 alkalmazottal, de a válság idején tönkrement, most viszont olyasmivel foglalkozom, amit sokkal jobban szeretek: ezt a történetet osztom meg másokkal. Mindig van jó abban, ami történik.

Te tetted
Frits azt mondja, hogy szépapja történetéből nagyjából hatórányi tanulságot tudna mesélni, de inkább csak a legegyszerűbbet mondja.
– Lelkessé kell tenni az embereket, hogy keményebben tudjanak dolgozni. A mai menedzserek többsége is nagyon szeretne úgy motiválni, mint de Ruyter. Ehhez viszont lendületre, koncentrációra és szerénységre van szükség, nem pedig különös módszerekre és menedzsmentmodellekre. Sok embert látok magam körül, akiknek dicsfényre van szükségük, hogy elmondhassák: „Ezt én csináltam!" Ugyanakkor de Ruyter olyan volt, aki azt tudta mondani: „Ezt te tetted." Ebben rejlett az ereje. Persze időnként szigorú is volt, és a hibákat megbüntette. Ez is tanulság, mert egy mai vezető még annyit sem mer mondani az emberének, hogy nem jól áll a nyakkendője, mert mindenkinek olyan nagy a szája. Ő viszont azt mondta: ezt nem jól csinálod, változtass rajta! Világosan, egyenesen, lényegre törően beszélt – emlékezett Frits de Ruyter de Wildt.

Jó tett helyébe jót várj – szól az ismert mesei fordulat. S hogy miként keveredik majd jóval később ismét egy magyar a Ruyterek életébe? A II. világháborúban interjúalanyunk, Frits de Ruyter de Wildt nagynénje még kislányként teljesen magára maradt, mert szülei japán fogságba kerültek, ezért idegenek, többek között egy ideig magyar származású lelkész vigyázott rá és viselte gondját.
Fotó: Füle Tamás 

----------
Hollandiában1907-ben, Michiel de Ruyter admirális születésének háromszázadik évfordulóján látványos ünnepségeket szerveztek. A Holland Királyi Posta bélyeget adott ki az admirális emlékére. A Magyarországi Református Egyház Konventje ezüstből készített koszorút küldött az admirális amszterdami sírjára. A gályarabok kiszabadításának kétszázhatvanadik évfordulóján, a központi Kálvin-ünnepségen 1936. május 6-án Marjay Károly mezőtúri lelkipásztor javaslata szerint a Magyarországi Református Egyház konventi (ma zsinati) székházában a megpróbáltatásban résztvevő lelkészek neveit ismertető emléktáblát avattak fel. A háromszázadik évfordulóra készülve, szépirodalmi alkotásként jelent meg Moldova György Kossuth-díjas író A negyven prédikátor című műve, amely Kocsi Csergő Bálint kézirata alapján dolgozza fel a történetet.(M.M)