Tökéletes ember és Isten egyszülött fia – valljuk Jézusról. A korakereszténység óta számos művészt megihletett ez a földi ésszel felfoghatatlan egység, amelyet nehéz szavakkal, képekkel, szobrokkal, drámákkal, filmekkel és zenei alkotásokkal tökéletesen kifejezni. Minden műremek egyéni kapcsolatot és elképzelést mutat a Megváltóról, akinek hol isteni, hol emberi mivoltára fókuszálnak. Természetesen vannak alkotások, amelyek kiemelik Jézus kettős lényegét: megmutatják a félelmekkel, gyötrődésekkel, kétségekkel, örömmel és fájdalommal teli embert és a mennyei hatalommal bíró isteni személyt is.

A református énekeskönyv 337. dicsérete magyar passiókorál, amely Krisztus utolsó hét szavát dolgozza fel énekelhető formában, régies nyelvezettel. A dicséret Gárdonyi Zsolt orgonaművészt is megihlette, aki a szomorúan ünnepélyes és „népdalosan egyszerű” dallamot hétféleképpen dolgozta fel a Krisztus hét szava a keresztfán című orgonadarabjában. Már az önmagában kihívás, hogy egy dallamot hétféle módon szólaltassunk meg, és ezt csak tetőzi a téma: Krisztus megfeszítése és halála, amely a világtörténelem legfontosabb eseménye.

A hatperces darabban hét, valóban elkülönülő dallamfeldolgozást hallunk, amelyek Jézus utolsó hét szavát hivatottak megjeleníteni a zene nyelvén keresztül:

1. „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Nagyon sötét, komor hangzásvilág, amelyben az énekeskönyvi dicséret dallama teljesen elveszik, alig kivehető. Jézus a gúnyolódó, köpködő, átkozódó tömeg előtt szenved, mégis Isten bocsánatáért könyörög.
    
2. „Még ma velem leszel a paradicsomban.” Itt szólal meg először a 337. dicséret (Paradicsomnak te szép élő fája) dallama, egyszerű, közérthető módon, pontosan olyan tisztán és egyértelműen, ahogyan Jézus ígérte meg a latornak, hogy vele lesz a mennyei valóságban.
    
3. „Asszony, íme a te fiad; Íme a te anyád!” Zeneileg mozgalmasabb epizód, amelyben a Megváltó a földi, emberi kapcsolatait rendezi: édesanyját és a szeretett tanítványt, Jánost egymásra bízza. A Megfeszített még a szörnyű kínok között is gondoskodik hozzátartozóiról.
    
4. „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Minden szétesni látszik, a zene kapkodó, nyugtalan, végül ismét békés lesz. Fájdalmas kérdés Istenhez, a Megváltó emberként kétkedik Isten gondviselésében, majd megnyugszik az Atya akaratában.
    
5. „Szomjúhozom.” Éles váltás a zenében az előző mondat után: Jézus csöndesen, megtörten, szelíden kér vizet a körülötte lévőktől. Az Élő Víz most kiszáradni látszik haláltusájának halk jelenetében.
    
6. „Elvégeztetett.” Egyetlen szó, amelyben az egész világtörténelem súlya nehezedik a Megváltóra, és a zenén keresztül ránk is. A templom kárpitja kettéhasad, a Nap elsötétül, a Kígyó fejét eltapossák. A Sátán elvesztette legfontosabb csatáját.
    
7. „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” Égi szférák jelennek meg a zenében, Jézus lelke elhagyja brutálisan meggyötört testét, itt azonban már nincs helye fájdalomnak. A mennyei otthon láthatatlan dimenzióiba nyerünk bepillantást, a szellemvilág befogadja a Királyok Királyának lelkét. A 337. dicséret a tétel és a mű legvégén ismét megszólal, égi békességet árasztva ránk.

Nemcsak az evangéliumokban olvasható hét szó, hanem ez az orgonamű is megjeleníti előttünk Jézust, az embert és Istent. Édesanyjáról gondoskodó, érzékeny Fiút, küldetésében, hitében és Istenében kételkedő embert, világtörténelembe közbeavatkozó isteni személyt, röviden: a világ Megváltóját. Hét variáció egy témára, különleges zenei élmény, amelyet magyarként, reformátusként élhetünk át nem csak Nagypénteken.

Somogyi Csaba