Aki nem hallott még a fogas tehenekről, Fagyar agyarairól, a Villagyárról vagy Anniera szigetéről, azaz az angol nyelvterületeken már népszerűvé vált Andrew Peterson keresztyén szerző négykötetes Hajnalszárnya-sorozatának (The Wingfeather-saga) frissítően ható, mégis otthonosnak érződő világáról, annak azt javasoljuk, mielőtt átfutná ezt a cikket, mindenképpen olvassa végig az első két részt, A sötétség sötét tengerének peremén és az Észak vagy halál! című könyveket, amelyek a Harmat Kiadónak és Szabadi István fordítónak köszönhetően magyar nyelven is élvezhetőek! Kedvcsinálónak ajánljuk hozzá az első és a második részről írt kritikánkat, amelyekből kiderül, miért is jó gyerekkönyv-sorozat ez az ifjúsági fantasy zsánerköntösébe bújtatott, moralitásközpontú családmese.

Aki azonban már túl van a sorozat felén és izgatottan várta a harmadik kötet, a Smaragdvölgy réme hazai megjelenését, azt már most megnyugtathatom: a történet ezúttal is szívvel-lélekkel íródott, és nem szenved hiányt sem morális dilemmákban, sem izgalmakban, sem váratlan fordulatokban. Jól megírt, magával ragadó mű született, amely tempójában inkább az első kötetre hajaz, drámaiságában a másodikra, miközben rátalál saját hangjára és témáira is. Sok olyasmit magyaráz meg utólag, amit az előzmények nyitva hagytak, és még több kérdést hagy a zárásra. Varázsa változatlanul szereplőinek szerethetőségéből fakad: útkeresésük átélhető és emberközeli – még akkor is, ha mi nem vagyunk királyi sarjak, ha nem értünk a kutyák nyelvén, vagy nincs farkasbundánk.

A szívünkben rejlő sötétség
Az Igiby-Hajnalszárnya család tengeri útja végén épségben megérkezik Smaragdvölgybe, amely elsőre békés és biztonságos paradicsomnak tűnik, és ahol végre új otthonra lelhetnek. Az idilli felszín mögött azonban gyanakvás, előítéletesség, elfojtott feszültségek és sötét titkok rejlenek, így hőseink azzal kénytelenek szembesülni, hogy a közösség nem képes befogadni őket, hiába kel védelmükre néhány helyi lakos. Bár mindent megtesznek azért, hogy megcáfolják a róluk szóló rosszindulatú feltételezéseket, sokáig úgy tűnik, hogy mindenhol csak falakba ütköznek. Az újrakezdés azonban nemcsak emiatt válik nehézzé: egyrészt el kell hordozniuk az elmúlt hónapok traumáit és döntéseik következményeit, másrészt ellenségeik sem nyugszanak, amíg meg nem kaparintják „Anniera ékköveit”.

A Névtelen Ghond, bár látszólag nem volt képes elfoglalni Smaragdvölgyet, sikerrel ültette el az emberek szívében a sötétség magvait, és ez a sötétség a Hajnalszárnyák szívétől sem teljesen idegen. A könyv ennek kapcsán azt a kérdést pedzegeti, hogy hol ér véget az ember és hol kezdődik a szörnyeteg. Meddig tekinthetjük magunkat erkölcsileg különbnek azoknál, akik elől menekülünk vagy akikkel harcolunk? Félreértés ne essék: e műben igenis léteznek abszolút értékek és mércék, amelyek nem relativizálhatóak, de a szereplők emberi perspektívájából nézve sokszor csak két rossz lehetőség közül lehet dönteni, és nem mindig előrelátható, melyik jár súlyosabb következménnyel rájuk vagy szeretteikre nézve. Mindezen dilemmák az olvasók számára sem idegenek, hiszen a mi szívünk is ismer hasonló sötétségeket.

Újrakezdésről álmodók
Míg az első könyv a családért felvállalt felelősség, a második pedig a menekülés és megmenekülés mibenléte körül forgott, addig a harmadik az újrakezdés kérdéseit állította fókuszba. Minden fontosabb szereplő vágyódik az újrakezdésre és szembesül valamilyen módon ennek fonákságával. Van köztük, aki régi, békés, hétköznapi életét szeretné újrakezdeni. Van, aki nem a múltbéli életéhez térne vissza, hanem teljesen új lapot nyitna. És van köztük, aki a jelenlegi helyzetével ugyan szakítana, de nem tudja pontosan, mi jelenthetne számára újrakezdést. A közös bennük, hogy előbb-utóbb mindegyikük kap esélyt újrakezdésre – ha nem is olyanra, amilyenre vágytak –, de amikor ez bekövetkezik, kiderül számukra, hogy az újrakezdés önmagában még nem garancia a boldogabb életre.

Az újrakezdés iránti vágyaik teljes mértékben érthetőek és átélhetőek, és még akkor sem tudjuk elítélni őket ezért, amikor ezek a vágyak elvakítják őket, és emiatt szívük szerint lezáratlanul vagy bevégezetlenül hagynának olyasmit, aminek jobb lenne a végére járni. Már csak azért sem, mert hőseink akkor, amikor ennek súlya van, általában nem a könnyebb utat választják, hanem a nehezebbet – és olyankor, amikor ezt megteszik, rádöbbenhetnek arra, hogy az Alkotó mellettük áll és segíti őket. Néha támogatniuk kell egymást annak érdekében, hogy képesek legyenek véghez vinni mindazt, amit kell, de ez cseppet sem csökkenti döntéseik súlyát. Lépésről lépésre mindegyikük megtanulja, hogy újrakezdésben csak akkor reménykedhetnek, ha a szívük mélyén lévő sötétséggel is kezdenek valamit.



Akik továbbadják a fényt
Hogy pontosan mi is adhatja meg az újrakezdés esélyét azoknak, akiknek a szívén sötétség ül, azt a legszemléletesebben az a történetszál mutatja be, amely visszavezet minket a második kötet egyik dickensi hangulatú helyszínére, főszereplővé téve egy korábbi mellékszereplőt. A Villagyárban nevüket, életkedvüket és reményüket vesztett „szerszámok” újra névvel bíró, élni akaró és reménykedő gyerekek lesznek, amikor akad köztük valaki, aki nemcsak megőrzi szívében azt a fényt, amelyet kapott, hanem képes arra, hogy ne rejtse véka alá és a (villagyári) világ világosságává váljon. Neki ehhez még bűvös énekre és hárfasípra sincsen szüksége, csak arra, hogy a gyerekek szemébe nézzen, pásztorukká váljon és elfogadja, hogy közösségben gondolkodva adódik csak esély a szabadulásra.

Mindenkinek meg kell küzdenie e fényért a szívében rejlő sötétséggel, még azoknak is, akiknek látszólag nincs reményük az újrakezdésre. Ilyen például az a meglepetésszereplő is, akinek a hirtelen felbukkanása ugyan kissé szappanopera-szerű lett, de ezt az elsőre elcsépeltnek és hatásvadásznak tűnő fordulatot is megbocsátjuk, mivel mélységgel, súllyal és erővel töltötte meg a harmadik könyv befejezését. A szereplők általa tanulják meg, hogy „gyász által növekszünk, halál által élünk, veszteség által szeretünk. A szív egyszerre csatatér és zöldellő kert.” A Hajnalszárnya-sorozat és a hozzá hasonló mesék arra emlékeztetnek minket, hogy ideje észrevennünk a csatatér mellett azt a bizonyos zöldellő kertet is a szívünkben, mielőtt belső sötétségünk szörnyeteggé változtatna minket.


A könyv megrendelhető a Harmat Kiadó webshopjából, illetve megvásárolható többek között a Bibliás Könyvesboltban (1092 Budapest, Ráday utca 3.) is.


Barna Bálint
Képek: Harmat Kiadó