Számos, egykor Dunamelléken szolgáló lelkipásztor is részt vett a budapesti Bibliamúzeum kiállítótermében rendezett könyvbemutatón december 8-án, pénteken. A Varga László nyugalmazott lelkipásztor, korábbi dunamelléki főjegyző, volt országgyűlési képviselő életéről szóló interjúsorozat szerkesztett változata Mindennek rendelt ideje van címmel jelent meg. A kötet az oral history, azaz az elbeszélt történelem egy darabja – mondta köszöntőjében Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. A négy évig tartó, tíz ülésből álló beszélgetéssorozatot Kriskó János televíziós riporter készítette a Nemzeti Emlékezet Bizottsága megbízásából a Vallásgyakorlás mint kulturális ellenállás címet viselő projekt részeként. Az értékes beszélgetéseket végül magánkiadásban, könyv formájában is közzétették.

„A történelem Varga László életében, Varga László élete pedig a történelemben” – erről szól az interjúkötet, ahogy arra a dunamelléki püspök rámutatott. „Varga Lászlónak és az ő generációjának az életében masszívan jelen volt a történelem, ő maga is három súlyos történelmi korszak tanúja a világháborútól kezdve 1956-on és az azt követő megtorláson át a gulyáskommunizmusig. Középen áll 1956, amelyből sokan azt a következtetést vonták le, hogy hívő emberként ki kell vonulni a történelemből, míg mások szerint meg kell próbálni az egyház és a társadalom ügyét egyaránt szolgálni. Varga László is így tett, csak hogy néhány példát említsünk: az ő kezdeményezésére lett nagypéntek munkaszüneti nap és vezették be a kuláküldözés áldozatainak emléknapját. Életútja felidézését mégis azzal zárja: Mit fog rajtam számonkérni az Úristen? Nem azt, hogy hány épületet építettem, hanem hogy az igehirdetésemen keresztül hányan jutottak hozzá közelebb.”

„Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan – e gondolatot ültette gyakorlatba Varga László, aki mindig és elsősorban lokálisan cselekedett. Tiszakécskén és Kecskeméten is mindig a közösségért élt, abból támadtak az ötletei. Amikor országgyűlési képviselőségre adta a fejét, akkor sem önmagát építette, hanem azt a közösséget, amelyet szolgált” – ezt már Bogárdi Szabó István, korábbi dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök mondta, aki mellett legszorosabb munkatársként egy hatéves ciklus alatt Varga László állt dunamelléki lelkészi főjegyzőként. „Püspökként én voltam az álmodozó, főjegyzőként ő pedig az ébresztő, aki valóságosan végbevihető célokat tűzött ki. Végül fordítva is igaz lett rá: gondolkodj lokálisan, és helyezd át nagyobb területre is ezeket a szempontokat! A lokalitás az egyházkerület lett.”

Sok személyes élmény is megelevenedett ezen az estén: kiderült, hogy az egykori püspök és főjegyző kettőse volt talán addig az egyetlen, amely bejárta a Ráday Házat pincétől a padlásig. Ennyire fontos volt számukra, hogy mit is kezdhetnének az épülettel. Varga Lászlónak elévülhetetlen érdemei voltak az épületegyüttes korszerűsítésében – még akkor is, ha a 2019-es tűzesetben elpusztult az egykori kollégiumi épületszárny. Ő állt ki a mellett is, hogy a lelkészképzés és az egyházkormányzat ugyanabban az épületben kapjon helyet, hiszen az érzelmi kötődés a későbbi viszonyulást is meghatározza nemcsak az épülethez, de a közösséghez is.

„Sokszor magától értetődőnek veszünk dolgokat, például azt, hogy most itt vagyunk, nem gondolva bele, mennyi munka, odaszánás, gondosság van e mögött! Ezért is fontos, hogy akik előttünk járnak, elmondják, rögzítsék, mi vezetett oda, ahol ma vagyunk, hogy mi, akik a nyomdokaikba lépünk, az ő szemükkel láthassuk, amit testközelből nem láthattunk. A Varga Lászlóval készült interjúköteten keresztül kicsit jobban megláthatjuk egy család, egy lelkipásztori hivatás, egy lokálpatrióta, egy a közjóért és egyházáért tevő ember valóságát” – fogalmazott köszöntőjében Somogyi Péter. A jelenlegi dunamelléki lelkész főjegyző nemcsak ebbéli tisztségében lépett keresztapja, Varga László örökébe, de volt, amikor a szószéken is. A könyv előszavát is ő írta „a kipróbált, bizonyságtevő, építő emberről”, akihez szeretetteljes kapcsolat fűzi.

Élete legmeghatározóbb, a lelkipásztori hivatáshoz, valamint a Ráday Házhoz fűződő élményei közül néhányat Varga László is felidézett. Elmondta: 18 évet töltött a dunamelléki lelkészképzésnek és a püspöki hivatalnak is otthont adó épületben teológusként, majd egyházkerületi főjegyzőként, később pedig székházigazgatóként. Ki is fejezte köszönetét az egyházkerületnek, a bács-kiskunsági egyházmegyének és a kecskeméti gyülekezetnek a könyv kiadásában nyújtott támogatásukért.

Élettörténetéről szólva úgy fogalmazott: „A háború előtt három évvel születtem, és úgy néz ki, háborús időszakban is megyek el ebből a világból.” Megrendülten beszélt az 1956-os forradalom és szabadságharc napjairól, melyet teológusként élt át. Felidézte, hogy az azt követő megtorlás idején diáktársaival éjszakánként őrködtek arra számítva, hogy valamelyikükért megáll a ház előtt a fekete autó. Mindezek ellenére, mint mondta, lelkészként sosem az foglalkoztatta, mit nem szabad, hanem hogy mit hogyan lehet megoldani. „A paragrafusjel közepén van egy lyuk. A jogászoknak mindig azt mondtam, ne a horgot nézzék, hanem ezt a lyukat keressék meg.”

Bár az egyházszervezetben mindig második ember volt – esperes akkor sem lett belőle, amikor ezt rebesgették –, ő sosem bánta, kiváló lelkésztársakkal szolgálhatott együtt, akikkel „sikerült megvalósítani, amit az Úristen gondolatként adott.”

Még a segédlelkészi éveire is szívesen emlékszik vissza – hogy miért, azt a fiatal lelkésznemzedékkel is szívesen megosztaná – árulta el. „Hat helyen voltam segédlelkész, és mindenhol tanultam valamit. Fóton például a szakmát – hiszen a teológia tudomány, amit viszont a gyakorlatban teszünk, az szakma. Azt is ott tanultam meg, milyennek kell lennie egy lelkészcsaládnak, egy papnénak. Izsákon aztán megismertem a feleségemet is. Monoron a tudós lelkipásztor Fónagy Dezső bácsi mellett figyelhettem meg, hogy mit jelent olyan egyszerűen beszélni, hogy Pista bácsi meg Julcsi néni is megértse. Kunszentmiklóson megismertem a kunokat, és arra is ott jöttem rá, hogy ezeket a kemény nyakú embereket csak szeretni kell! Kecskemét pedig most is a szívem közepe – remélem, ha hazaköltözöm az Úrhoz, ami itt marad belőlem, azt a kecskeméti homok fogja befogadni.”

Szóba került még Laci bácsi főjegyzőségének legbátrabb döntése, amikor a rendszerváltás után az egyházi épületek visszaigénylése érdekében az egyházkerület nagy összegű hitelt vett fel, hogy abból támogassa a talpra álló gyülekezeteket. A döntés helyességét igazolta, hogy időben visszafizették a banknak az utolsó forintot is.

A nyugdíjas lelkipásztor felidézte azt az időszakot is, amikor lelkésztársai jelentettek róla, ugyanakkor megjegyezte: nem minden fekete-fehér, az evangelizációs heteknek otthont adó Emmaus Házat például Tóth Károly egykori dunamelléki püspök jóváhagyásával nyithatták meg.

Ilyen és hasonló történetek olvashatók részletesebben is a Varga Lászlóról készült interjúkötetben, melynek főszereplőjében a nyersanyagot olvasva állt össze a kép: mennyire igaza van Kálvin Jánosnak, aki azt írta, véletlenek nincsenek, csak Gondviselés és Gondviselő. Ezért lett a kötet címe a prédikátori Ige: „Mindennek rendelt ideje van.”

A kiadvány a budapesti Bibliás Könyvesboltban is megvásárolható (1092 Budapest, Ráday utca 28).

Képek: Füle Tamás