Tudna még aludni, de felkel vagy felkeltik, rágyújt, mindenki mást megetet, megágyaz, cigarettát sodor fogva tartóinak, aztán kitakarít vagy dolgozni megy, utána minden kezdődik elölről. Ha nem szól, a képsorok akkor is kifejezőek. Arcáról leolvasható a szenvedés, a küzdeni akarás, az emberség és a szeretetre való képesség. Minden, ami az ötvenes évei elején járó nőt, édesanyát környezetéből kiemeli.

Ez az idősebbnek tűnő arc volt az, ami megragadta Tuza-Ritter Bernadettet, aki felvételivizsga-filmjéhez keresett olyan karaktert, akinek megmutathatja egy napját. De ahogy forgott a film, lassan számára is körvonalazódott, hogy több forog kockán, mint az, hogy sikerül-e a feladat.

Választása azért esett a Budapest egyik kertvárosi részén élő családra, mert hallotta, ahogy egy nő azzal dicsekszik, neki nem kell dolgoznia, hiszen szolgái vannak. Megállapodásuk értelmében a fiatal filmes csupán a „háztartási alkalmazottat” vehette fel, aki a kamera előtt csak akkor beszélhetett, ha kérdezték. Ám amikor Eta nem volt ott, Maris és Bernadett között szépen lassan kibontakozott két felnőtt ember kölcsönös tiszteleten és szabad választáson alapuló párbeszéde, és annál is több. Igaz, belekerült másfél évbe, hogy a bizalom, amire korábban alig valaki adott okot, kialakuljon a nőben, akit folyton megaláztak. És vele együtt az önbizalom is, ami az őt emberszámba vevő, egyenrangú partnernek tekintő, ezen túlmenően viszont rá semmilyen nyomást nem gyakorló filmes közelségében kialakulhatott, és végül erőt adott neki a szökéshez.

Csak legyen ott valaki, aki segít – sóhajt Maris, akitől mindent elvettek, még a nevét is. De ki segít annak a mintegy 36 ezer embernek, akit ma Magyarországon hasonló körülmények között tartanak fogva? A csicskáztatás jelensége különösen a délkeleti országrészben elterjedt, ahol hajlék nélküli embereket dolgoztatnak halálra szállásért és némi kosztért cserébe, verik, megalázzák őket, akár láncon tartják fogva, elveszik a szociális alapon kapott csekély jövedelmüket is, mindezt azért cserébe, hogy egy ólban meghúzhassák magukat.

Maris fogvatartója odáig elment, hogy a verbális és fizikai erőszakon túl egész fizetésére rátette a kezét, azon kívül jelentős hitelt is felvett a nevére. Tragikus, ami a szemünk előtt kibomlik, másfelől gyönyörű: egy végletekig megalázott ember ráébred arra, hogy amit vele tesznek, nem normális, és joga van egy emberhez – hozzá – méltó életre. Maris, aki saját magát is folyton megkérdőjelezi, valójában humoros, szerethető és erős ember, aki vállalja a kockáztatot, és végül kiszabadul.

De a szabadságra vezető út nincsen kikövezve: az asszony megpróbál segítséget kérni egy áldozatokat védő szervezettől – hasztalan. Végül mégis talál munkát, szállást, maga mellé veszi a lányát, gondoskodik családjáról, sőt, még álmodik is. Ahogy mi – szabadságról, megbecsülésről, arról, hogy szeressünk és szeretve legyünk. Mert mindannyian fogságból kell, hogy szabaduljunk. És mert szükség van ránk, hogy mások is ráébredjenek: a szabadság létezik.

Az Egy nő fogságban című dokumentumfilmet 2019. március 14-én, csütörtökön este 6 órától megtekintheti a Bibliamúzeum kiállítótermében (1092 Budapest, Ráday utca 28). Az ingyenes vetítést követően Tuza-Ritter Bernadett, a film rendezője lesz a vendégünk.