„Hetven-nyolcvan gyerek lehetett ott egyszerre a táborban, lelkészgyerekek is. Fent lehetett maradni a szülőktől távol, volt éjszakai bújócska, és akkora volt a túljelentkezés, hogy jó néhányan a padláson aludtunk. Egy külső falépcsőn kellett felmásznunk, és az akkor még nem beépített tetőtérben hallottunk éjszaka pelét motoszkálni” – idézte fel tábori élményeit Kardos Ábel sukorói református lelkész, a találkozó szervezője. Tizenkét éves volt, amikor az első tahi gyermektáborban részt vett, most, negyven évvel később az egykori táborozókat és az alig néhány évvel idősebb táboroztatókat szeretné újra összehozni meghatározó nyári élményeik helyszínén.

A tahi református konferenciatelepen 1978-ban indultak a dunamelléki gyermek- és ifjúsági nyári táborok. Az első években még jócskán feszegették a határokat a szervező lelkészek, hivatalosan csak a nyolcvanas évek második felétől szervezte az egyházkerület az ifjúsági összejöveteleket. Amíg legalább felsőbb körökben nem lett nyilvánvaló, hogy az oroszok kivonják csapataikat Kelet-Közép-Európából, az Állami Egyházügyi Hivatal nem nézte jó szemmel a tömeges megmozdulásokat, amelyek rendszerellenes hangulatokat kelthettek. Különösen azt nem akarták, hogy a fiatalok önszerveződő módon találkozzanak, a Keresztyén Ifjúsági Egyesületet újjászervezni próbáló Kovács Bálint református lelkészt le is tartóztatták, ezzel akartak példát statuálni.

Jó néhány lelkész azonban nem várt engedélyre ahhoz, hogy a missziói parancsot teljesítse. P. Tóth Béla budaörsi, majd szentendrei lelkipásztor saját gyermekeivel együtt nyolc-tíz gyermeket vitt Tahiba, sátrukat a lelkészüdülő kertjében állították fel. Azt mondták, családi táborozásra indulnak, később is mindig ezt a stratégiát követték, egészen 1986-ig, amikortól fogva hivatalossá váltak a dunamelléki táborok Nagy Tibor egyházkerületi főjegyző védnöksége alatt. „Nagy öröm volt ez nekünk, de ekkor már szerte az országból jöttek mások is a hírre, hogy a Dunamelléken szabad táborozni.”

Akkora volt a túljelentkezés, hogy az egyhetesre tervezett tábort ketté kellett osztani, mert csak így tudták fogadni a sok gyereket – ezt már Kardos Ábel mondta. „Négyszer fél hetet tartottak: az első turnus hétfőtől szerdáig, a második csütörtöktől szombatig tartott. Az volt a nagy élmény, hogy sokan voltunk, nagyon különböző helyekről, vidékről és városokból is, többen egy ifjúsági közösségből. Közös étkezések, énektanulások, igemagyarázat, csoportos megbeszélés és kirándulások alkották a napirendet. Az egész üdülő felkerekedett, és kimentünk a Hétvályús-forráshoz meg a Vöröskőre. Kerékpárral is jártam a környéket, és nagy pinpongcsatákat is vívtunk. De különösen azok a beszélgetések emlékezetesek, amelyek túlmutattak a gyermekkori baráti társalgásokon. Tartalmas, lelki beszélgetések voltak ezek. Nagy Istvánt, Végh Tamást és más emblematikus lelkészeket is ott ismertem meg, többen atyai jó barátaim lettek. Újdonság volt, hogy itt fiatal lelkészek foglalkoztak velünk, sokan megtértek, az én megtérésélményem is egy tahi hajnalhoz kötődik. Vagyis ez a szolgálat akkoriban nem kipipálandó penzum volt, hanem a misszió tényleg elérte a célját.”

„Nagyon sokat jelentett ez a tábor a fiataloknak. Konfirmáció után vittük Tahiba a 12-14 éves gyerekeket, pont a felnőttkor határán jártak, arra való készülésképpen is töltöttek ott pár napot” – idézte fel P. Tóth Béla. „A gyerekek a felnőttekre mindig várakozással tekintenek. Potenciális tanítót, mestert látnak benne, mert az életkor tiszteletet parancsol, és ha az ember élete hiteles, megpróbálnak valamit ellesni belőle. A táborozásnak pedig nagyon örültek, kalandnak tekintették. Sátorozni maguktól is szeretnek a gyerekek, ez ősi dolog, hogy a házból kimenve, ideiglenes körülmények között próbálunk boldogulni. Éjszaka zseblámpával fociztunk, leírhatatlanul boldogok voltak. Fiatal lelkészek voltunk, akkor tanultuk meg, hogy a gyerekekkel focizni kell, táborozni kell velük, gitárkísérettel kell énekelni, és akkor jönnek.”

Sokan valóban visszajáró vendégei voltak a tahi református üdülőnek, ahol emlékezetes barátságok köttettek. Az egykori táborozók és táboroztatók negyven év távlatából szeretnék feleveníteni a közös élményeket, átélni az örömöt, hálát adni Istennek. Június 16-án, szombaton jubileumi találkozóra hívnak minden valamikori táborozót családtagjaikkal együtt – hová máshová, mint a tahi református üdülőbe. Az egész napos összejövetelen felidézik az egykori táborok hangulatát és programjait is közös énekléssel, képvetítéssel, beszélgetéssel, rövid kirándulással. A részletes meghívót a csatolt dokumentum tartalmazza.

Archív képek: Tolnai Gézáné