Mi köthet össze két olyan világot, amelyek látszólag nem is eshetnének távolabb egymástól, de amelyekről mégis sejtjük, hogy valahol nemhogy összeérnek, hanem szorosan össze is fonódnak egymással? Erre a kérdésre az advent és karácsony időszaka kínál nekünk igaz választ, hiszen Isten országa sohasem jött olyan közel a bűnös ember világához, mint Krisztus születésekor. Azóta is olyan kapocs köti össze a mennyet és a földet, amely örökre szól, és amely túléli mindazt, ami még szétválasztja e két világot.

Már csak az a kérdés, hogy mi, személyesen hogyan kapcsolódhatunk ehhez az összefonódáshoz. Alábbi tallózónkban három olyan beszélgetést ajánlunk, amelyek maguk is határmezsgyékről szólnak, azt firtatva, hogy a szeretet, a művészet és a fantázia hogyan képezhetnek hidat közöttünk és aközött, amit (vagy Akit) keresünk, amire (vagy Akire) vágyakozunk, vagy amelyben (vagy Akinél) rálelhetünk mindarra, amit megsejtettünk a valóságból. Mindhárom út az emberinél kezdődik, de az isteninél ér véget.

Égi és földi szeretet
Mindig krízishelyzetben ébredünk rá, hogy a legfontosabb dolog az életben szeretni és szeretve lenni – hangzott el Bolyki László zenész, lelkigondozó és Szabados Ádám teológus Tűzfal című műsorában. „A szeretet a legmélyebb kérdésünk, a legmélyebb szomjúságunk, és ha rossz helyen keressük, akkor boldogtalanok leszünk” – fogalmazott Bolyki László. A beszélgetés középpontjában az a kérdéskör állt, hogy mi és hányféle is lehet a szeretet, hiszen manapság nagyon sokféle dolgot értünk alatta: az ételek szeretetétől kezdve a rokoni szereteten és barátságon át az erotikáig és a testiségig.

Szabados Ádám kifejtette: rengeteg műalkotás kapcsolta össze a szeretetet az önfeláldozással. J. K. Rowling Harry Potter sorozatában például a szeretet az, ami ellenszere a Gonosznak. Ennek egyik csúcspontja, amikor Harry édesanyja feláldozza önmagát a fiáért, a másik pedig, amikor Harry csinálja ugyanezt. „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” – fogalmazza ezt meg Jézus János evangéliumában, ez azonban csak az egyik típusa a szeretetnek, amelyet agapénak hívnak.

Anders Nygren svéd teológus Agapé és Erósz című könyvének tézise, hogy a köztudatban összekeveredett a platóni erósz és a páli agapé. Az agapé egy fentről lefelé irányuló mozgás, az önfeláldozásról szól, és arról, hogy én adok akkor is, ha a másiktól nem kapok vissza. Nincs érdeke, csak ára. Az erósz egy felfelé irányuló mozgás, egy vágyakozás felfelé, és itt a másik értéke az, ami vonz és motivál, mert inkább meg akarok kapni valamit. Szabados Ádám szerint ugyan van helye ennek a szembeállításnak, de ha ezt mindig erőltetjük, akkor az életidegen és istenidegen lelkiség létrejöttéhez vezethet. „Ha azt mondod, hogy a valódi szeretet mindig érdek nélküli szeretet, akkor lehetetlenné válik minden olyan különleges formája a szeretetnek, ami a kapcsolódásra, barátságra, szerelemre épül” – mutatott rá Szabados Ádám. „Ha pedig csak lehajló szeretet van, akkor hogyan tudod Istent szeretni? Ez ellentmondana a Biblia világnézetének.” Bolyki László is egyetértett ezzel: szerinte mind a kettő szeretet: az érem két oldala és nem két érem.

De hol van a közös pont, a két szembenálló szirt közötti szakadék alja, ahol összeérnek? – adódik a kérdés. A teológus szerint a választ ebben is az evangélium adja meg:

„Most dicsőült meg az Emberfia” – mondja Jézus abban az órában, amikor elárulták, az önmegtagadásban nagyon nagy énigenlést is felmutatva. Legmélyebb áldozatában benne van mind a két szeretet.

„Ha nem ott alkalmazzuk a kétféle szeretetet, ahol a helyük van, akkor szétesnek a kapcsolataink” – mondta Bolyki László, aki szerint olyan ez, mint a hajó, ahol a vitorla az érosz és a lapát az agapé. Nem mindig fúj a szenvedély szele a házasságban, néha lapátolni kell. De ugyanez igaz a keresztyén lelkiségünkre is: ha mindig csak lapátolunk, abból megsavanyodott élet lesz, abból nem Krisztus illata, hanem izzadságszag fog áradni. „Ha elkezdjük gyakorolni az egyházban a szeretetet, elkezd nőni az öröm is.”
 

Az alkotás kapcsolat
Művészet és keresztyénség kapcsolatát firtatta a Világ/nézet című műsorban Molnár Ambrus lelkipásztor, akinek vendége Votin Dóra festőművész, vallásfilozófus volt. Beszélgetésükben szó esett a művészet lényegéről, eredetéről, mibenlétéről, helyéről, és arról, létezik-e olyan, hogy keresztyén művészet. Votin Dóra szerint a művészet lényegét elsősorban abban kell keresni, hogy az alkotó miért alkot és a befogadó mit keres.

„A művészet sokkal több helyen jelen van, mint azt gondoljuk. Az emberek a legtöbbször múzeumokra, kiállítóterekre gondolnak vele kapcsolatban, esetleg a szobájukban lévő festményekre. De a művészet helye a lényünk mélyén van. Elválaszthatatlan attól, hogy az ember szereti azt, ami szép, ami gyönyörködteti. Feltölti és örömet okoz számára, ha szépséget fedez fel valamiben. Valami mély felismerés lehet ez, valami titkot sejtünk ott” – fogalmazott a festőművész. „Keresztyén emberként azt mondom, hogy azért gyönyörködünk a természet és a világmindenség szépségeiben, mert valami többet, gazdagabbat sejtünk mögötte. A Teremtőt, aki ezt az egészet létrehozta.”

A művészet Votin Dóra szerint nem lehet másmilyen, mint kreatív, a kreativitás ugyanis alkotókészséget vagy alkotóképességet jelent. Ez a képzelőerőre épül, de empátiát is igényel. A kreativitás olyan potenciál, amely minden ember sajátja, bár változó mértékben. Nélküle nem lennénk emberek – hangzott el. „Nem tud annyira megromlani az ember, hogy az istenképűségéből eredő kreativitását teljesen levetkőzze magáról. Lehet töredékessé, torzzá, de teljesen nem szűnik meg.” A befogadás kapcsán a képzőművész elmondta: közel lehet kerülni számunkra nagyon furcsa és idegen alkotásokhoz is. Néha meglepően szép találkozások jönnek létre így, máskor viszont az ember pont azt ismeri fel, hogy az adott mű egy kétségbeesett kiáltás, amely a világ megtörtségét fogalmazza meg.

Az alkotás alkotója számára nem arról szól, hogy tudatosan az igazságot akarná felmutatni benne, de mindenképpen meg fog jelenni az alkotásaiban az, ahogyan látja a világot. A festőművész szerint a kérdés itt az, hogy az alkotó ráönti-e világnézetét másokra, vagy hagy teret arra, hogy reagáljanak rá. Az az alkotás, amelyik valamit egyértelműen ránk akar kényszeríteni, az nem művészet, hanem propaganda.

Ha egy kép csak tetszeni akar, akkor hamissá válik. A valódi művészet ugyanis provokál, kérdést tesz fel, reagálásra késztet.

Hozzátette: mindannyiunkra hatással van a korszellem, és minél kevésbé reflektál az ember arra a korra, amelyben él, annál inkább sodródik vele, annál inkább szócsövévé válik.

A beszélgetés során elhangzott: a művészet lehet jó vagy nem, hiteles vagy nem, de nem érdemes keresztyén és nem keresztyén kategóriákba sorolni. Az alkotó az, aki keresztyén, és akkor ez valamilyen formában át is süt az alkotásain – nem feltétlen úgy, hogy vallási témákkal foglalkozik, hiszen a múlt kérdéseit is az itt és mostban vizsgálja. „A művészet nem tud más lenni, mint szakrális. Kreativitásunk Istentől ered, és pusztán a művészet létrejötte elválaszthatatlan a szakralitástól, a vallástól. Maga az alkotófolyamat is annyira különleges állapot, mint egy beavatási rítus” – magyarázta Votin Dóra, aki példaként az ikonfestészetet hozta fel. „Az ikonfestészetben az alkotás maga is imádság. Az ikon két világ találkozása. Egy keresztyén alkotó számára az alkotás folyamata nagyon komoly kapcsolat Istennel.”
 

A másodlagos világok tükre
Andrew Peterson Hajnalszárnya-könyvsorozata adott apropót arra, hogy a keresztyén ifjúsági fantasyről beszélgessek Szabadi István műfordítóval Majoros Szidónia Kapocs című műsorában. Azért lehettem beszélgetőtársuk e témában, mert egyrészt többször is írtam az eddig magyarul megjelent kötetekről (itt, itt és itt olvashatóak), másrészt J. R. R. Tolkien szakértőjeként régóta foglalkoztatnak a fantázia és képzelet másodlagos világainak és a mi elsődleges világunknak az összefüggései. A Hajnalszárnya-sorozat például etikai dilemmái mellett a főszereplőivel is azonosulási lehetőséget kínál olvasói számára, miközben az idill mellett felmutat valamit a csonka családok, a testi és mentális sérülések valóságából is: e családtagok kapcsolatában a ma embere saját családi viszonyrendszerére ismerhet.

A fantasy fogalmát nehéz pontosan magyarra fordítani, csak az egyértelmű, hogy a fantázia világából merít elemeket. Nem műfaj, hanem műfajokon átívelő diskurzustípus vagy zsánernyelv, hiszen többféle műfajban megnyilvánulhat a prózaitól a lírai alműfajokig. Szabadi István szerint fő kritériuma, hogy hogy legyen olyan eleme, amelyre azt mondjuk, hogy olyan a mi elsődleges világunkban nincs. Ha nem a mi világunkban játszódik, tisztázni kell, hogy mennyiben beszél mégis a mi világunkról. A csodás elemek kapcsán akár azt is kérdezhetnénk, hogy a szentek élete vagy egy legenda fantasy-e vagy sem. „Azon is múlik, hogy mi mit hiszünk igazságnak erről az elsődleges világról” – válaszolta a műfordító.

Tolkien A tündérmesékről szóló esszéjében azt fejtegeti, hogy azáltal, hogy a tündérmeséket a modern ember a gyerekszobákba száműzte, valamit elvett belőlük, és egyúttal a felnőttek világától is elvett valamit. A tündérmesék ugyanis az eszképizmusnak egy nemesebb formáját kínálják fel az olvasók számára, amely egyszerre gyógyító erejű és reménységet felmutató. Emiatt túlmutatnak saját magukon egy eszkatologikus ígéret felé, amely már a keresztyénség felé mozdítja el a mitologikus gondolkodást. A fantáziánkban megszülető másodlagos világok így nem elszakítanak minket elsődleges világunktól, hanem pont, hogy segítenek benne boldogulni.

Egy másik gondolat, amelyet Tolkien professzortól idéztem a beszélgetés során, a másodteremtés fogalma volt: egyik alapvetése és ars poeticája szerint a művészetek által másodlagos teremtőkké vagy alteremtőkké válunk Isten mellett, és

azért kaptunk tehetséget az alkotásra, hogy gazdagítsuk általa a teremtett világot.

A művészetek, az alkotás nemcsak az elsődleges világot kötheti össze a másodlagos világokkal, hanem a teremtményt is a Teremtőjével. Hasonló megközelítés jelenik meg a Hajnalszárnya-könyvekben.

Nagyon érdekes az is, ahogyan a keresztyén fantasy-szerzők a Jóról és a Gonoszról beszélnek. Tolkien, Anderson és C. S. Lewis műveiben is monoteista világképpel találkozunk: egyetlen, mindenható Isten létezik számukra, aki az abszolút Jó, és ezáltal lesz fix viszonyítási ponttá morális kérdésekben. A Gonosz nem képes a semmiből teremteni csak megrontani a teremtést és a teremtményeket. „A Gonosz nem abszolút és nem egyenrangú a Jóval. A szenvedés nem két istenség összecsapásából ered, hanem emberi szenvedés, és ettől sokkal zsigeribb és valószerűbb. Ugyanígy a mi valóságunkban is annak ellenére szenvedünk, hogy egy Isten van és Ő jó. Ezek a művek ebben az értelemben a mi világunkat tükrözik” – fejtette ki Szabadi István.

Hozzátette: a keresztyén szerzők olyan kozmológiát alkotnak, amely valamiféleképpen a mi valóságunkra is igaz. „George McDonald írta, hogy amikor másodlagos világot teremtünk, bármit kitalálhatunk, akármilyen fizikai törvényeket, de egy dolgot nem tehetünk: az erkölcs terén nem rúghatjuk fel a szabályokat. Ez különbözteti meg, hogy valaki keresztyénként ír vagy sem: ha az isteni erkölcsi törvényeket érintetlenül hagyja.”

A beszélgetés ide kattintva hallgatható meg: https://open.spotify.com/episode/6CAauiwPzetjK4SMd8100b


Barna Bálint
Borítókép: Ádám teremtése, részlet (Michelangelo)