„A jót a rossztól elválasztó vonal nem államokon, nem társadalmi osztályokon keresztül, sőt nem is politikai pártok között húzódik… hanem minden emberi szívben.”
Alexander Szolzsenyicin
Lehet-e egy könyv digitális, ha papírból van?
Petőfi, a sztár címmel jelent meg Miklya Luzsányi Mónika pedagógus író könyve a szabadságharc költőjéről. Recenzió a kiadványról.
A Petőfi-emlékév alkalmából sorra jelennek meg kötetek a „legnagyobb magyar költőről”. Monográfiák, díszkiadások, kortárs írók szövegei, gyerekkönyvek.
Ezek sorába illeszkedik a Petőfi, a sztár című könyv, vagy ahogy az alcímben szerepel: Rajongói kézikönyv.
A kötet a Móra Kiadó gondozásában jelent meg, szerzője a több könyves pedagógus író, Miklya Luzsányi Mónika, az illusztrációkat Oravecz Gergely készítette, szakmai lektora dr. Hansági Ágnes volt.
A kötet koncepciója arra a ma népszerű tételre épül, mely szerint Petőfi önmagát, imázsát, társadalmi-közéleti szerepét tudatosan felépítő művész volt, aki alkotói tevékenysége mellett nagy gondot fordított saját „brandjének” felépítésére is. Tehát akkor – ezelőtt 170-180 évvel – épp olyan volt, mint a mai sztárok vagy celebek. Igaz, hogy mögötte nem álltak cégek, milliárdos szponzorok, legfeljebb rövidebb-hosszabb ideig támogatta egy-egy mecénás, elsősorban a Vachott (vagy Vahot) testvérek, Sándor és Imre.
Ez a visszafelé érvényesített értelmezés – tehát, hogy mai folyamatokat, eseményeket, jelenségeket leíró fogalmakat száz, kétszáz évvel ezelőtt történtekre használunk – ma igen gyakori, és nemcsak az irodalomtudomány, hanem más tudományterületek is gyakran élnek vele. Lehetséges, hogy így a mai befogadó számára könnyebben megérthető egy-egy esemény, vagy közelebb kerül ily módon egy régebbi korhoz vagy személyhez. Ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ilyen értelmezés pontos vagy közelebb áll a valósághoz, a valódi tényekhez, mint egy korábbi vagy hagyományosabb megközelítés. Ha mégis elfogadjuk, hogy Petőfi valóban önmaga mítoszát alakította, akkor ezzel nem volt egyedül a XIX. század, a romantika, realizmus európai irodalmában: az ilyen „imázsépítő”, „brandépítő” attitűd sok szerzőre igaz Spanyolországtól Németországig, Franciaországtól Angliáig, vagy épp Oroszországig.
A kis kötet mindössze 80 oldalon foglalja össze mindazt, amit erről, a Petőfi Sándornak nevezett sztárról érdemes tudni. Nyilvánvalóan nem törekedhetett a szerző semmiféle teljességre – elég csak arra utalni, hogy a nagy monográfiák, mint Hatvany Lajos vagy Illyés Gyula munkái mekkora terjedelműek, vagy az újonnan megjelent, Petőfi életművével foglalkozó kötetek (Osztovits Szabolcs, Szilágyi Márton) hány oldalon dolgozzák fel a témát. Ez a könyvecske bevallottan nem a szakértő közönségnek, hanem elsősorban a gyermek és kamasz olvasóknak készült, nem lemondva a felnőtt közönségről sem (ezért is van az ajánlásban – mint a társasjátékoknál – a 9-99 év korhatár). Nem tudom, hogy létezik-e a rajongói kézikönyv, mint műfaj, ezért nem is tudok róla mást mondani, mint amit e kötet elolvasása közben tapasztaltam.
A szerző – mint a mai fiatal generációk (y, z, α) olvasási szokásainak, kultúrájának jó ismerője – egyértelműen törekszik arra, hogy a könyv lapjai ne legyenek tele szöveggel, hogy az oldalakon megjelenő információmennyiség ne legyen túl sok, és ezt a törekvést a szöveg tördelése is felerősíti: nem folytonos, lineáris szövegek jelennek meg az oldalakon, hanem „szövegbuborékokban”, vagy grafikonszerű táblázatban, különböző színű paneleken, különböző betűtípusokkal. Mindezeket kiegészítik az illusztrációk, illetve olykor fordított arányban szerepel grafika, kép és szöveg – tehát gyakran a kép, az illusztráció az információs bázis, és ezt egészíti ki, magyarázza a szöveg. A képi illusztrációk mellett sokszor csak díszítő elemként (maci, lepke, űrhajó stb.), máskor értelmezésként, figyelemfelkeltésként jelennek meg egyéb grafikus elemek, ikonok, szimbólumok (emotikonok, figuratív rajzok).
A rövid terjedelmű szövegek, képek, rajzok mellett felbukkannak hagyományosnak nevezhető illusztrációk, fotók, fekete-fehér reprodukciók is. Ezek jó része közismert – egyrészt a szerzőt, másrészt családtagjait, a kor ismert személyiségeit, vagy épp a Pilvax-kávéházat ábrázolják. A könyvecske fontos részét képezik a játékok: egyes adatokról „indirekt” módon szerezhet ismeretet az olvasó – lehet tippelni, vagy kvízt, táblázatot kitölteni, pontozni, értékelni, osztályozni, de mindenekelőtt játszani, játék közben információt, ismeretet, tudást szerezni (8-9., 14-15., 26-27., 48-49., 62-68. oldal). A könyv illusztrátora képregényszerző. Ezt lehet érezni az illusztrációk stílusán, illetve egy-két oldal ténylegesen klasszikus képregény (16-17., 58-59. oldal).
Didaktikai szempontból is fontos, hogy a könyvoldalak oldalpárokat alkotnak, tehát egy-egy téma mindig „egyszerre látható”, mint egy monitor, laptop vagy telefon képernyőjén, kijelzőjén. Ez azt is jelenti, hogy a témák általában két oldalra sűrűsödnek (ezt a legtöbbször az oldalak háttérszíne is jelzi), függetlenül akár az életműben, akár a magánéletben betöltött jelentőségüktől. A témák egyszerre esetlegesek és szerteágazók. Egyrészt a szerző arra törekedett, hogy Petőfi életrajza, illetve életének fontosabb epizódjai, eseményei szerepeljenek a könyvben, másrészt az alapkoncepciót igazolandó olyan mozzanatok kaptak erős hangsúlyt a könyvben, melyek egy hagyományos életrajzban nem kapnának jelentős szerepet: pl. Milyen ételeket szeretett Petőfi? – Petőfi kedvenc kajái; Hogyan öltözködött? – Petőfi divatház; Petőfi sztárallűrjei – Star facts, Petőfi szakálla stb.). A könyv nem foglal állást olyan vitatott kérdésekben, mint a költőnek az 1848. márciusi eseményekben játszott szerepe vagy a halála körüli legendák, sőt – talán ez is a koncepciót erősítő elem – inkább „lebegteti” ezeket a kérdéseket, és tényként kezel olyan állításokat, melyeket az elmúlt évtizedek kutatásai megcáfoltak, vagy legalábbis jóval árnyaltabbá tettek. Petőfi március 15-e délutánján nem vett részt az eseményekben, és az, hogy Pesten valóban forradalom volt-e, egyes történészek szerint nehéz eldönteni, az viszont tény, hogy a Várban állomásozó katonaság parancsnoka napi jelentésében csak az esőről tesz említést… A könyv nem reflektál azokra a kapcsolatokra, irodalmi, irodalomtörténeti szempontból is érdekes kérdésekre, mint Petőfi kritikai fogadtatása; Vörösmartyval, Bajzával való kapcsolata; Várady Antalhoz, illetve Teleki Sándorhoz fűződő viszonya, de ennek már terjedelmi korlátai is lehettek. Miként valószínűleg emiatt van sok kifejtetlen információ is a kötetben. Miközben a szerző nagyon helyesen sok mindent elmagyaráz, fogalmakat, régies kifejezéseket tisztáz, semmi nem indokolja, hogy hasonlóan nehezen érthető, vagy idegen eredetű szavak (pl. pánszláv) magyarázat nélkül maradjanak. Ennek csak az lehet a magyarázata, hogy szűkre szabódott e könyvecske terjedelme.
Szintén sajnálatos, hogy miközben a szöveg lépten-nyomon hivatkozik a költő műveire, verseire, prózai írásaira, műfordításaira, egyetlen műből egyetlen sor sem szerepel a kötetben. Ezt is magyarázhatja a terjedelmi korlát, de ha már a könyv vállaltan imitálni akarja a digitális információs világot (megjelenés, színkódok, grafikai elemek, redukált szövegek), talán érdemes lett volna valamilyen digitális elemmel megtámogatni. Lehetnének vagy a szövegben, vagy a tartalomjegyzékben linkek, QR-kódok, melyek lehetőséget teremtenének pl. a versek, az idézett, hivatkozott Petőfi-szövegek megkeresésére, elolvasására. Egyedül a Befordúltam a konyhára című versnél javasolja a szöveg a YouTube-on való keresést. Így a könyv csupán részben tud megfelelni annak a célnak, hogy „digitális” legyen. Ugyancsak hiányzik a megzenésített versekre való utalás, hivatkozás. Petőfi verseit fiatalokhoz, idősekhez közelebb hozzák a zenei feldolgozások, ezen a téren is vannak kortárs, modern – tehát a fiatalabbakra is hatni tudó – feldolgozások (pl. Ferenczi György feldolgozásai).
Mindvégig jellemző a kötetre egyfajta kettősség, folyamatosan keverednek a tényszerű adatok, információk azokkal az intimitásokkal, bennfentes információkkal, sztereotípiákkal, melyek alapvetően visszaemlékezésekre, későbbi korokban született anekdotákra, legendákra épülnek. Nyilván a „sztárság” fontos kritériumai ezek, tehát a könyv maga is teljesíti azt a célt, amit egy mai sztár vagy celeb „Instáján”, Fészbukján” vagy „Tiktokján” találhatunk meg. Ez lehet, talán egy „rajongói kézikönyv” műfajának követelménye.
A szöveg nyelvi szempontból is érdekes. A legtöbb ifjúsági író, gyerekkönyvszerző nem tudja elkerülni azt a csapdát, hogy miként szóljon a célközönségéhez: megpróbálja-e utánozni a fiatalok beszélt nyelvét, vagy sem. E munkára is az jellemző, hogy közelít a mai diákszlenghez, olyan szavakat, fordulatokat használ, melyek jellemzően jelen vannak a mai tizenévesek mindennapi kommunikációjában (menő, gáz, mindent visz, kaja, para, ütős, rapid üzemmód), illetve a mai műveltségszavakat, kifejezéseket használja (menedzser, poszt, sztár, marketing, befutott költő, média-visszhang), tehát egy kortársi keverék-nyelven szól, miközben a forrásokból időről időre előbukkannak a XIX. század szavai, kifejezései is (gavallér ólmosbot, obsitos, dolmány). Nehéz eldönteni, hogy jó-e ez a megoldás, s nem válik-e túl hamar korszerűtlenné ez a szöveg.
Összegezve megállapítható, hogy érdekes alkotás ez a rajongói kézikönyv, mely tekinthető (pedagógiai) kísérleti munkának is. Lehet-e papíralapon, könyvalakban megfelelni a digitális világ kihívásának, fel tudja-e venni egy ilyen kiadvány a versenyt a digitális oldalakkal? Illetve miként „hasznosulhat” egy ilyen könyv? Kézenfekvőnek tűnik ugyanis, hogy egyfajta szatellit-könyvként is használható az iskolai Petőfi-órák során, elsősorban a játékos feladatok, a könnyed feldolgozhatóság okán. Kíváncsi vagyok, lesz-e folytatása, hiszen van még jónéhány olyan szerző a magyar irodalomban, aki Petőfihez hasonlóan építette saját imágóját…
Miklya Luzsányi Mónika: Petőfi, a sztár
(Móra Könyvkiadó, 2023)
Képek: monikaluzsanyi.miklya.hu
eletszepitok.hu