Az állandó kiállításokra általában nem jellemző, hogy tárgyakat cserélnek le bennük, a Ráday Gyűjtemény Bibliamúzeuma azonban ebből a szempontból is rendhagyó utat követ. 2024 végén ugyanis állandó kiállítása öt új tárggyal bővült a Szépművészeti Múzeum jóvoltából, és a tervek szerint hamarosan további műtárgyak is érkezhetnek majd az Aquincumi Múzeumból. „Kis múzeumként fontos, hogy időnként frissüljön állandó tárlatunk, hogy visszatérő vendégeinknek is tudjunk újdonságokkal szolgálni” – nyilatkozta portálunknak Timár Gabriella Ulla lelkész, a Bibliamúzeum vezetője.



A 2017-ben megnyílt állandó kiállítást annak idején más intézmények náluk letétbe helyezett tárgyaiból állították össze, ezért gyakorlatilag csak a másolatok, a makettek és az interaktív installációk a múzeum saját tulajdonai. Ezeket a letéti szerződéseket időnként – általában ötévenként – meg kell újítani, ez alatt a tulajdonosok néha ellenőrzik, hogy megfelelő körülmények között vannak-e kiállítva a tárgyak. Egy ilyen együttműködés tette lehetővé, hogy a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményéből öt új tárgy érkezzen négy korábbinak a helyére. „Jó lehetőség volt négyet ötre cserélni, hiszen ez az öt új tárgy a gyűjtemény raktárában volt elhelyezve, nálunk viszont találkozhatnak velük a látogatók.”

Kontrasztok és párhuzamok
Az új tárgyak elsősorban a hellén világ vallási elképzeléseihez kötődnek, így a zsidó és keresztyén hitvilág egyfajta kontrasztjaként is értelmezhetők.
„Felmutatják, hogy a korai keresztyéneket mennyire más világ vette körül, mint az övék, és hogy milyen kísértéseknek volt kitéve az ő Istennel való kapcsolatuk” – magyarázta Zöldi-Birkás Éva múzeumpedagógus, aki egyenként mesélt mind az öt tárgyról.


Az első egy terrakotta protomé, azaz egy mellkép alakú dombormű, amely fogadalmi ajándék lehetett. Az ókori görögök hitvilágában az istenkapcsolat inkább afféle adok-kapok viszony volt: úgy gondolták, hogy ajándékokkal lekenyerezhetik az egyébként szeszélyesen viselkedő istenségeket, ezért készítettek vagy vásároltak fogadalmi ajándékokat. „A hozzánk került példány egy női alakot ábrázol. Nehéz eldönteni, hogy a felajánlót vagy az istenséget ábrázolja-e, mivel nincsenek nála olyan attribútumok, amelyekkel ezt biztonsággal eldönthetnénk” – tette hozzá a szakember. Ez a vallási felfogás nagyon más, mint a keresztyének személyes istenkapcsolata, de a hellenizmus miatt sokfelé elterjedt.

A léküthosz egy karcsú, szűk nyakú görög edénytípus, amelyben áldozati olajat vittek a sírokhoz. A Bibliamúzeumba került feketealakos példány viszonylag kisméretű, és palmetták, azaz növényi motívumok díszítik. Az olaj vallási szerepe több kultúrkörben is tetten érhető, többek között a zsidó hagyományban is szakrális jelentőséggel bírt. Így nem véletlen, hogy Jézus sírjához is olajjal mentek az asszonyok. „Mert amikor ezt az olajat a testemre öntötte, a temetésemre készített elő” – olvashatjuk Máté evangéliuma 26. fejezetének 12. versében, amikor Jézus elmagyarázza tanítványainak, mi a jelentősége annak, hogy az asszony a fejére kente a finom olajat.

A következő tárgy egy lüra-játékost ábrázoló ciprusi terrakotta szobrocska. „A Bibliában sokféle hangszer fordul elő, mert a zenének az ókori zsidóknál nagyon fontos szerepe volt. Arról azonban nem sokat tudunk, hogy ezek milyen hangszerek, hogyan néznek ki, csupán arról olvashatunk, hogy a hangjuk hogyan szól, de abból nagyon nehéz visszakövetkeztetni a hangszer típusára. Az sem mindig egyértelmű helyzet, amikor a hangszernek a nevét is leírja a szerző, mert egyazon kifejezés többféleképpen fordítható, és még a Septuaginta meg a Vulgata bibliafordításainak a szóhasználata sem azonos. Azt azonban tudjuk, hogy a zsidóknál is létezett egy lürához hasonló hangszer.”

Futó oroszlánt ábrázol az a terrakotta mécses, amelyet rozetta- és csillagmotívumok is díszítenek. Az olajmécsesek igen elterjedt világítóeszközök voltak az ókori antik világban. A Bibliamúzeumban látható egyégős példányt gipszformába préselve készítették és két olajbetöltő nyílása is van. „A mécseseket díszítő állatalakoknak a késői antikvitás idején már nem pusztán pogány, hanem keresztyén szimbolikája is lehetett. Az oroszlán például Márk evangélista szimbóluma is, de a Biblia Krisztusról azt írja, hogy Júda oroszlánja. Ugyanebből a korszakból olyan olajmécsest is ismerünk, amelyen krisztogram látható, tehát előfordult, hogy olykor egészen egyértelműen keresztyén jelképet használtak díszítésként.”

A botra támaszkodó szakállas férfi egy márvány szarkofág töredékén látható, és feltehetően Phaethón történetéhez kapcsolódik. A mítosz szerint Phaethón elkérte apja, a Nap szekerét, de lezuhant vele az Éridanosz folyóba és meghalt. A szakállas, megtört férfialak egyes kutatók szerint Küknosz, aki barátja sorsa felett búslakodik, egy másik verzió szerint viszont az elhunyt paidagogosza. A paidagogosz az a rabszolga, aki elkísérte az iskolába a gyermekeket – innen ered a pedagógus szavunk – és neveltjével szoros érzelmi viszonyt is ápolhatott. Ez utóbbi elméletet támasztja alá, hogy a paidagogoszokat ezekkel a képi jegyekkel ábrázolták olyan tárgyakon is, amelyeknek semmi köze a Phaetón-történethez.

Ami miatt a Bibliamúzeum számára érdekessé vált ez a szobor, az az, hogy egyúttal általánosabb emberi tulajdonságok jellemző ókori ábrázolása is: a botra görnyedő alak az idős vagy gyászoló ember képi jeleit viseli. Timár Gabriella Ulla számára például látszik rajta a pillanatnyi erőtlenség, aminek az oka lehet testi, de akár lelki is, és ez az, ami egyetemessé teszi. Ezért juthat eszünkbe róla akár Pál apostol alakja is, aki sokszor beteg testtel vándorolt gyülekezetről gyülekezetre a görög földeken és Kis-Ázsiában, azonban erőtlenségében is erősnek bizonyult. Nem véletlenül került az állandó kiállításon belül a futó oroszlánt ábrázoló mécses mellé, felmutatva, hogy Júda oroszlánjából meríthetett erőt és bátorságot útjaihoz.

Kísértések és párbeszéd
A Bibliamúzeum számára fontos, hogy bemutassa azt a kulturális közeget, amelyben nagyon nehéz volt egy olyan Istenhez ragaszkodni, akit nem látunk, ugyanakkor más módon megtapasztalhatunk. A nemrég visszaadott tárgyak között volt például egy Aséra-szobor. Ennek az istenségnek a kultusza gyakori kísértést jelentett Izrael számára, ezért az a parancs vonatkozott rá, hogy bálványait mind össze kell törni. „Mi nem törtük össze” – mondta tréfásan Timár Gabriella Ulla –, „hanem épségben adtuk vissza a szobrot, de nagyon jó szemléltetési eszköz volt arra, mit jelent a láthatatlan Istent látható bálványokra cserélni.”

Azt a világot szeretnék megmutatni, amelyben az Isten Igéje érlelődött, ezért olyan tárgyakat állítottak ki, amelyek erről mesélnek. Amikor eldöntik, hogy egy tárgynak van-e helye a Bibliamúzeumban, mérlegelniük kell, hogy honnan került elő, milyen korszakból származik és kapcsolódik-e intézményük tematikájához. A nagy kulturális mozgásoknak és a kereskedelemnek köszönhetően persze nem csak Palesztina és Kis-Ázsia területéről, illetve közvetlen szomszédságukból jöhetnek szóba tárgyak, de az fontos szűrő, hogy olyan kultúrákból eredjenek, amelyekkel a zsidóság és a korai keresztyénség kapcsolatban állt, és amelyek segítenek megérteni a bibliai történetek ezekhez kötődő elemeit.



Az állandó kiállításon a tárgyak egymással is párbeszédben vannak, és erre nem pusztán az oroszlános mécses és a botra támaszkodó férfi az egyetlen példa. Nem véletlenül kerülnek egymással szembe a kora keresztyén műtárgyak a hellenizmus tárgyi emlékeivel sem: ez a „szembeállítás” egyszerre utal a kétféle vallási felfogás versengésére és a köztük lévő párbeszédre. Mégiscsak az európai kultúra párhuzamos gyökereiről van szó. És akkor még nem is említettük az Ószövetség és az Újszövetség tárgyi emlékeinek viszonyát. „Minden tárlatvezetésemnél igyekszem felhívni a figyelmet arra, hogy milyen gondolat van a tárgyak mögött, és azt is, hogy miért pont oda kerültek, ahová” – mondta a múzeumvezető.

Folytatólagosság és időszakiság
A Bibliamúzeum állandó tárlatában persze olyan tárgyakkal is találkozhatunk, amelyek 1988 óta ott vannak – bár a jelenlegi kiállítótér 2017-ben nyílt meg, az intézmény már 1988 óta létezik –, a munkatársi közösség pedig büszke erre a folytatólagosságra is. Az állandóság és frissülés egyensúlyát a Szépművészeti Múzeummal való egyezség mellett más múzeumokkal való kapcsolatok is biztosítják, van például műtárgyuk Berlinből, Izraelből és a Budapest Történeti Múzeum Aquincumi Múzeumából is. Az utóbbival még folynak a tárgyalások arról, hogy milyen új tárgyak kerülhetnek át a kiállításba cserébe két olyan darabért, amelyek már 1988 óta láthatók a Bibliamúzeumban.



Aki persze betér a Ráday utca 28. szám alatt található intézménybe, nem az állandó kiállítás az, amely először szemébe ötlik, hanem az időszaki tárlatok terme, ahol olykor még avantgárd képzőművészettel is találkozhat – aki még siet, február 22-ig megtekintheti például az Egeknek egei – A gondolat festett terei című Gyarmathy Tihamér-kiállítást, amelyhez február 15-én, szombaton garantált tárlatvezetést is kap –, az ókori régészeti műtárgyakért pedig le kell mennie az alsó szintre. De a modern és az antik művészet egymás mellé kerülése is ugyanarra a lelki igényre reflektál, mint az ókori kultúrák párbeszéde: arra a vágyra, hogy változó világunkban is megtaláljuk a Változatlant, az Állandóban pedig a megújulást.

Barna Bálint

Képek: Zászlós Mariann Kincső és Mátyus László (Szépművészeti Múzeum), Füle Tamás, Barna Bálint