Pár évvel ezelőtt március 15-én fogalmaztam meg az alábbi sorokat: „cikázik a gondolat, vajon én mikor fogok tenni kicsiny hazámért? Nem vagyok költő, nem vagyok katona, nem vagyok híres, nem vagyok gazdag, nem vagyok bátor. Nem vagyok szónok, sem újságíró, csak egy egyszerű diák. Talán nem tehetek sokat. De nő vagyok, anya leszek! És ezt az érzést, ezt a hidegrázós, büszkeséggel teli, hazaszeretettel teli érzést átadhatom majd a gyerekeimnek. Segíthetek megélni nekik ezt. Hogy ez a nap nekik se egy munkaszüneti nap legyen, hanem a nap, amikor példaképet kereshetnek és példaképet találhatnak!”

Igen, már évek óta – sőt nem hazudok, ha azt mondom, már gyerekkorom óta azt a napot várom, amikor anya leszek. És bár mindennél jobban várom ezt a napot, mert azt érzem, hogy a lelkészi pálya mellett ez az egyik legnagyobb feladat, amit Isten rám bízott, mégis olykor előtör bennem ez az érzés: hogyan fogom ezt jól csinálni? Mert olyan szépen meg lehetett fogalmazni pár évvel ezelőtt, hogy mire szeretném őket nevelni: hazaszeretetre, hitre, mosolyra, nyíltságra, emberségre, önzetlenségre stb. De vajon ez tényleg olyan könnyű, mint amilyen egyszerű leírni volt?

És amikor körbenézek a családomon, azt látom, hogy bizony a „minőségi” család fenntartása, a gyereknevelés sokkal összetettebb feladat, mint kívülről látszik. Szép, szép, hogy megfogalmazom, hogy egy nap anya leszek, és mit szeretnék átadni, de hogyan fogom teljesíteni? Hogyan leszek türelmes a mindennapos hisztiknél, hogyan fogok a munka után hullafáradtan is türelmesen leülni a gyermekem mellé legóból tornyot építeni, vagy éppen századjára is megnézni az általam már nagyon unt Sam, a tűzoltó egyik epizódját? Vagy hogyan fogok a tinédzser gyerek mellett állni, amikor a piercing vagy a számomra vad koncertek ötlete előtör benne? Jó anya szeretnék lenni, de felteszem újra az égető kérdést: hogyan?

Nos, én ezért vettem a kezembe Kevin Leman legújabb művét, a Péntekre boldog család című könyvet. Kevin Leman neves amerikai keresztyén pszichológus, aki több mint 35 könyv szerzője. Ő maga is sokgyermekes családból származik, s neki is öt gyermeke és több unokája van már. Vagyis, könyvei, köztük ez is saját tapasztalatain alapul. Nevéhez kötődik a „Péntekre új” sorozat, melynek részei: Péntekre új férj, Péntekre új én, Péntekre új gyerek.

A könyvet a cím alapján én is szkeptikusan vettem a kezembe. Még nincs gyermekem, így voltak kételyeim afelől, hogy mit adhat nekem. Olvasása közben azonban saját gyerekkorom, az akkori és a mostani gyerek–szülő kapcsolatom, illetve a testvéremmel való kapcsolatom villantak fel. Emlékek, melyek alapján már értem, hogy miért lett olyan a családunk dinamikája, amilyen. Leman olyan kérdéseket tesz fel minden fejezetben, melyek megválaszolása közben többek között rájöttem, hogy személyiségemhez mennyire hozzátartozik az, hogy sokáig a legkisebb gyerek voltam, illetve rájöttem, hogy a vőlegényemmel miben kell változtatnunk, ha olyan családot szeretnénk, ahol mindenki lehet boldogan önmaga.
Mindamellett, hogy azt érzem, a könyv segítségével a múltba visszatekintve válaszokat kaptam a jelenre, rengeteg komoly gondolatot, tanácsot tettem el a jövőre nézve. Mert valóban nem mindegy, hogy hogyan kommunikálunk a családon belül, hogyan reagálunk a meghökkentő vagy felháborító ötletekre, ahogy az sem mindegy, milyen prioritások vannak az életünkben – hiszen ezek a gyerekeinkre is ki fognak hatni, őket és jövőjüket ugyanúgy meghatározzák majd. De kaptam tanácsot arra is, hogyan evezhetünk át a viharokon a gyerekek vagy a szülők sérülése nélkül, vagy hogyan tarthatja meg az anya az anyaszerepét, és az apa az apaszerepét.

Manapság nehéz kiegyensúlyozott családot létrehozni, fenntartani. Tudjuk jól, hogy a szülők többsége több állásban dolgozik, vagy külföldre megy, netán a gyermek költözik el, s mindemellett a teljesítménykényszer alatt folyton csak elszaladunk egymás mellett. Pedig mind a szülőnek, mind a gyermeknek szüksége van az együtt töltött minőségi időre. Leman nagyon jó módszereket javasol, melyek segíthetik a család dinamikáját, a problémák megértését, a veszekedések elkerülését, a konfliktusok megoldását. Leggyakrabban a szülő–gyerek kapcsolatot boncolja, ám a könyv címe: Péntekre boldog család, így ehhez híven kitér az apa–anya párkapcsolatra is. Nem fél beszélni az intimitásról, a szexuális életről és annak problémáiról, ahogyan azt is nyíltan boncolja, milyen kommunikációs hibákat vétenek a nők vagy éppen a férfiak. Mindezt saját és páciensei életéből vett példákkal illusztrálja, valós, megtörtént élethelyzetekről ír, melyekben oly sokszor magunkra, vagy párkapcsolatunkra, esetleg családtagjaink viselkedésére ismerhetünk. S így már könnyű azonosulni a leírt példával, és a tanácsot is elfogadni, befogadni. Leman azonban nem feledkezik meg a mozaikcsaládokról és az egyedülálló szülőkről sem. Mindenkihez szól, mindenkinek tanácsot ad. Nem tudom elképzelni, hogy ha valaki elolvassa a könyvet, akkor utána úgy teszi le: „Áhh, ez rólam sehol sem szólt!” És ez az, ami miatt mindenképp, teljes szívvel ajánlom.

Olvasás közben azonban ne feledjük, hogy amerikai író könyvét olvassuk! Így vannak gondolatok, mondatok, tanácsok, melyeket itthon, Magyarországon nem tudunk alkalmazni. Az amerikai családok felépítésükben, kultúrájukban is sokban különböznek a magyar családoktól és gazdasági helyzetük is merőben más. Így természetesen előfordulhat, hogy találunk olyan példákat, melyekkel egyszerűen nem tudunk és nem is kell azonosulnunk.

A könyvben van egy bónuszfejezet is, mely a születési sorrendről ír. Ebben röviden azt tudhatjuk meg, mennyit befolyásol személyiségünkön az, hogy hányadik gyermekként születtünk a családunkba. Kevin Leman itt röviden összefoglalja azt, amit egy másik könyvében sokkal bővebben és részletesen kifejtett. Így ha valaki ezt a rövid kis összefoglalót elolvassa, talán kíváncsi lesz a Születési sor(s)rend című könyvére is.

Egy tanácsot azonban hadd adjak még! A könyv nagyon könnyen olvasható, ahogy szokták mondani: falni lehet az oldalakat. Azonban, ha gyorsan átesünk rajta – bár az lesz az érzésünk, hogy de jó volt, sok mindent tanultunk –, nem igazán maradnak meg hosszú távra a tanácsok. Érdemes egy-egy fejezet után megállni, megválaszolni az összes feltett kérdést, ha szükséges, akkor a válaszokat lejegyezni, és újra elolvasni az általunk aláhúzott fontos részeket, majd kipróbálni a számunkra új, de hasznos tanácsokat. A következő fejezetre (a könyvben napra) már csak akkor lépjünk tovább, ha az előző fejezeteket megoldottuk. Bár a könyv címe Péntekre boldog család, ha ez nekünk hetekbe telik, akkor se aggódjunk, ne adjuk fel! Ahogyan Leman is írja: „Ön ül a volánnál ebben a családi autóban, és Önnek kell eldöntenie, hogy merre veszik az irányt. A gyereknevelés nem a kényelemről szól. Hanem arról, hogy meghozzák-e a nehéz döntéseket.” Hiszen, mindannyian boldog családra vágyunk – ha nem is péntekre, de belátható időn belül.

Varga Fanni

Fotók: Füle Tamás

A Péntekre boldog család című könyv megvásárolható a Bibliás Könyvesboltban (1092 Budapest, Ráday utca 28.).